The Caucasian Challenge

Olvasnivaló

2009-10-06T19:04:00.004+02:00

Még nekünk sem sikerült csapattársaink útleirásait és élménybeszámolóit elolvasni, de elkezdtük és nagyon élvezetesnek találtuk őket, igy ajánljuk nektek szeretettel!

*** Kerényi György, "ladánedzett" sporttárs szines beszámolója ***

(ezen az oldalon alul vannak a korábbi bejegyzések, érdemes sorrendben olvasni...)

*** A Quart Team blogja ***

*** A Roncsbrigád csapat blogja ***

*** Az autosforum.hu beszámolói ***

(és alatta linkek a többi cikkhez)

Jó szórakozást!

ZÁRSZÓ

2009-09-23T09:46:00.001+02:00

Kemény volt...

A szervezők számára már az első napokban kiderült, hogy remek kis csapat jött össze és nem fogunk unatkozni a 17 nap alatt. Nem csalódtunk. Őszintén szólva a tavalyi futam is remekül sikerült, de az idei rali (köszönhetően nektek) talán még erősebb nyomot hagyott az általunk meglátogatott helyeken, a helyiekben és - bizunk benne - mindannyiunk életében. Fantasztikus 2,5 hét volt, amire szerintem mindig emlékezni fogunk. Nem hiszem, hogy lesz még egy alkalom, amikor 30 ember átalszik egy 6,2-es földrengést és senki nem vesz észre semmit az egészből :)

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki ott volt, hogy jelenlétével hozzájárult ahhoz, hogy a kaland teljesebb legyen, mert mindenki hozzátett valamit a futamhoz.

Köszönjük
-a Quart csapatnak, hogy nem adták fel és végignyomták a versenyt (és nem törték össze jobban sem magukat, sem a verdájukat),
- a Roncsbrigád (Moszkvics) csapatnak, hogy megmutatták: üres csomagtartóval és nulla felkészüléssel is előre lehet jutni,
- a Samara csapatnak, hogy megmutatták, 3 hetes ismeretség után is csapatot lehet alkotni és végigcsinálni a futamot úgy, hogy nem öljük meg a másikat (Timinek külön köszönjük, hogy Kapanban nem mészárolta le Kalasnyikovval a fél mezőnyt),
- a Triboli csapatnak (Thomas és Waltraud), akik megmutatták, hogy nincs lehetetlen és a kétkerék meghajtású Kübelwagennel megmásztak minden elképzelhető helyet időt és energiát nem kimélve,
- a 01-es Pace carnak, akik elképesztő topográfiai ismeretüket felhasználva megtalálták a Kaukázus egyetlen mocsarát 2600 méter magasan a Zagor hágónál és le is tesztelték a Pajeroval,
- a Texas Dream Teamnek, hogy első nap tökrevágták a Cherokeet, igy mindenütt vendégeskedhettek egy kicsit, és még csak meg sem ölték magukat első túrájukon (Alice-nek dicséretére legyen mondva a sevan tavi hátraszaltó, Charlesnak pedig Sztálin szülőháza előtt bemutatott aszfaltlefejelős produkció),
- a G'Roby csapatnak, akik szó nélkül türték, hogy használjuk mobil lakásukat és annak felszerelési tárgyait, mert itt-ott hiányos volt a felszerelésünk,
- a Lada csapatnak, akikre mindig lehetett számitani valahol az út mentén, ha az ember hátra maradt, hiszen mindig volt náluk pár üveg szesz, emellett nem hagyták éhen halni az érintett országok szerelőit sem,
- lengyel barátainknak, akik megmutatták nekünk, hogyan kell elpusztitani egy üveg vodkát (valamint 2 rendőrt) 5 perc alatt,
- a hajmeresztő mutatványokat bemutató Extreme Trifle csapatnak, akik Istanbultól Jerevánig szórakoztattak minket nem mindennapi produkcióikkal (igen, ők tényleg ennyire hülyék és mindig ilyenek),
- valamint csapaton kivül Gábornak a fenséges sevan-tavi paprikás csirkét és a tank tetején főzött csirkét és a médiamegjelenéseket, Gézának pedig azt, hogy rendületlenül rögzitett és forgatott és mindig megtaláta a legjobb alkalmat, hogy képünkbe nyomta a kameráját és felvegye a meztelen igazságot...

Köszönjük mindenkinek (és itt tolmácsolnám az intézmény vezetőinek köszönet nyilvánitását is), hogy részt vett a karitativ munkában és sok ezer kilométeren keresztül cipelte magával az ajándékokat a karabahi gyerekotthonnak.

Sajnos nem mindenkitől volt módunk elköszönni a záróbuli után (nem is tudom, hogy is volt pontosan a vége...), de tudomásunk szerint mindenki épen (egészségesen?) hazatért és próbál vissza illeszkedni a hétköznapokba.

Ha jól tudom, Géza anyaga a szeptember 26-i Fókusz Plusz adásában lesz megtekinthető, az anyagot később szintén feltesszük a honlapra.

17. nap - az utolsó kihívások, és: JEREVÁN! / Day 17 - tha last challenges and... YEREVAN!

2009-09-23T09:10:00.011+02:00

Eljött hát ez a nap is - befutott a II. Kaukázus Rali mezőnye Yerevan-ba!

Magáról a mai szakaszról sok mindent nem lehet elmondani. Komoly kihívás már nem várt a résztvevőkre. Persze volt aki talált magának, a G'Roby csapat megkeresett egy számunkra ismeretlen utat a hegyeken át a Tatev monostorig, lelkes elbeszélésük alapján lehet hogy a jövő évi futam erre megy majd. Amúgy a Tatev épületegyüttese megéri a kitérőt, elég elképesztő helyen van az ország egyik legszebb vallási központja. Kár hogy egy ottfelejtett rozsdásodó toronydaru enyhén rontja a kolostor összképét.

Jerevánban már vártak minket örmény barátaink. Csodálatos szállást szerveztek a társaságnak, jó volt felfrissülni a szálloda medencéjében. Persze nincsen rózsa tövis nélkül, egy szovjet típusú asszony egy felmosóval erélyesen megtiltotta nekünk (tehát ő, a takinéni nekünk, a fizető vendégeknek) hogy a trambulinról ugráljunk mert vizes lesz a kő. Na nem is kellett kétszer mondani...

Jerevánról érdemes tudni hogy nem olyan érzése van az embernek hogy más országban van hanem mint egy másik bolygón - legalábbis ami a belvárost illeti. Modern, csillogó-villogó épületek, a világ legtöbb egy főre jutó nagy fekete autója. Érdekes és vicces egyszerre, miután az ember bebarangolta az ország eldugottabb, vidéki részeit is.

És az ellentétek. Az alábbi két kép egymástól 70 méterre készült:

Az esti díjkiosztó egy vadonat új és trendi kiülős étteremben volt. Ennek ellenére nem nagyon volt olyan ital, ami 1 Eurónak megfelelő összegnél drágább lett volna.
Ime a hivatalos végeredmény:

I. Quart Team - Gyurman Zoltán és Visnyovszki Ádám, Toyota Hilux

II. Texas Dream Team - Alice Yates és Charles Westrup, különféle járművek

III. Triboli Team - Waltraud Lang és Thomas Danuch, VW Kübelwagen (emberfeletti teljesítményt nyujtottak, tényleg)

Jótékonysági Bajnokok: az angol Extreme Trifle csapat három autóval (majd beosztják, megérdemlik mind egy szálig)

Egész sokáig türelemmel viseltek minket, de éjfél felé már udvariasan megkértek hogy vonuljunk át valahova hangoskodni. Ez egészen rendkívülire sikeredett, az utcán sétálgatva figyelmesek lettünk egy kocsma jellegű bejárati ajtóra és egy "push the button" feliratra. Hát megnyomtuk. Megnyílott előttünk a Texas Bar, ahol a futam szellemiségéhez igazán méltó buli kerekedett, reggelig. A "népek barátsága" jelmondatunk ezúttal is végigkísérte tevékenységünket.

A másnap már másnapossággal és szomorkás hangulattal köszöntött minket, elkezdtek a visszainduláshoz készülődni a csapatok. Összekovácsolódtunk ebben a 17 napban.

Attila kollegám és barátom hazaérkezés után küldött hírlevele a legeslegjobb zárszava az idei futamnak, ezt itt is közzéteszem a következő post-ban. Nemsokára jelentkezünk a futam utóéletével. Addig is köszönjük a kitüntető figyelmet.

A mi figyelmünk már a jövő évi Kaukázus Rali körül forog, de ne felejtsük el az addig megrendezésre kerülő két kalandtúránkat, a december végi Budapest-Csernobil Futamot és a Transz Szahara Rallyt. Hiába, nem tudunk megülni a...

16. nap: frontvonal, tűzszüneti zóna és újra Örményország / Day 16 - front line, demilitarized zone and back to Armenia

2009-09-22T09:56:00.007+02:00

Reggel két feladatot kellett még teljesítenünk Stepanakert-ben. Egyik a vízum beszerzése (na ja, komoly ország, komoly szabályok...) a másik pedig a futam karitatív programjának kiteljesedése: a stepanakerti gyerekotthon meglátogatása volt. A külügyminisztérium lelkes munkatársa mindenben a segítségünkre volt, persze ez olyan nagyon nem gyorsította fel a szovjet bürokráciát (tulajdonképpen egyik ország sincsen, mégis mindkettő egyben jelen van ezen a megyényi területen).

A gyermekotthonban igazán meleg fogadtatásban volt részünk, örültek a magunkkal hozott mázsányi adománynak. Itt az állam igyekszik támogatni az ehhez hasonló árvaházakat, de a keret nagyon szűkös. Nem éheznek, fedél van a fejük felett - de minden ami ezen felül van az különleges. Minden csapat kivette a részét a munkából és rengeteg adományt hoztak magukkal annak ellenére, hogy sokan igazán kis méretű autóval indultak útnak, de így is találtak helyet az ajándékos dobozoknak és zsákoknak. Tengernyi játék és a kreatív fejlődést segítő eszköz került az asztalokra a csemeték és a vezetők nagy örömére.

A végén lett vagy fél egy mire el tudtunk indulni a tiltott zóna felé. Néhány csapatot győzködni kellett hogy erre menjen mert már ekkor látszott hogy éjszakai beérkezés lesz. Szerencsére mindenki nekidurálta magát - és örömmel hallgattuk később hogy "ezt kár lett volna kihagyni".

Az első döbbenet Aghdam valamikori százezres, ma elhagyott üres és romos városa. Kicsit nagyobb volt a feszkó a helyi katonák között mint korábban, ezt autónként ezer drammal és pár szál cigivel kellett feloldanunk. Megoldottuk. Az ameriakiakat valamiért visszafordították - vagy csak ők értelmezték így - ki tudja. Nem csoda hogy nem találták fel magukat, Aghdam régebbi város mint az Egyesült Államok.

A tűzszüneti zóna változó minőségű útjain a kihívás inkább lelki mint fizikai jellegű. Engem már elsőre is nagyon megérintett a valamikor gazdag és bőségesen termő táj elhagyatottsága, üressége. Egyedülálló mementója ez a táj az emberi butaságnak. Ide hoznám a világ összes politikusát edzőtáborozni. Kiraknám őket a mezőre egy sátorral aztán integessenek a lövészárkokban és magasleseken kuporgó távcsövező katonáknak, bízva abban hogy a tizenhat éve tartó status quo nem épp abban a pillanatban borul fel...

Aztán az iráni határ mentén húzódó Araks folyó partján visszaszerpentineztünk Örményországba, egy igazi szamárcsapás-szerű úton. Itt ugyan nagy élet továbbra sem volt (enyhén szólva...) de némiképp vigasztalt a tudat hogy már nem a senki földjén járunk. Volt például újra térerő.

Kapanig új út vezet, ezt már sötétben tettük meg, de meg se kottyant a napi etap fáradalmai után. A szállodában nyitott konyha és hideg italok vártak minket. A tulaj és barátai épp akkor értek vissza a vadászatból, Timi persze rögtön hadonászni kezdett az egyik tag AK-47-esével amitől mindenkit kirázott a hideg és sokan a földre buktak... Kissé hebrencs nőszemély.

15. nap - Ilyen ország nincs is: NKR / Day 15 - the weirdest country: NKR

2009-09-22T09:29:00.006+02:00

Azaz Nagorno Karabah Republic.

A délszláv konfliktus mellett ez a táj Európa közelmúltjának másik háborús övezete. A másikkal ellentétben itt kézzelfogható nyo

mai vannak a vérontásnak, körülpillantva a gyönyörű tájon még nyilvánvalóbb minden háború feleslegessége. A Sevan tavat (és a háború minden nyomát magukon viselő városokat és embereket) magunk mögött hagyva felkapaszkodtunk a Sotk körüli aranybányákhoz, majd leereszkedtünk Karabah völgyeibe. A határőrbódénál egy Volgás elöljáró elmagyarázta hogy itt a frontvonal és megesznek az azeriek ha elkapnak, majd mosolyogva engedett utunkra.

Aztán jöttek a festői kanyonok és szurdokok, itt- ott kilőtt tankroncsokkal, emberekkel csak mutatóba találkoztunk. Az egyik folyóparti roncs tetején Gábor is beteljesítette küldetését, egy kiváló paprikás csirkét főzött. Az északi sark után ez nem volt kihívás a számára, de a hely hangulata talán még annál is szürreálisabb volt.

Az utak valamivel jobbak voltak mint korábban, ettől függetlenül offroad volt a javából. Egészen addig amíg már az államhatáron (ha van itt egyáltalán állam...) belül el nem értük az orosz-örmény milliárdos birodalmát. Nyolc kilométer kovácsoltvas kerítés a murvaörlő üzem körül, tükörsima aszfalt szerpentin, csillogó villogó kolostor a hegytetőn és Vank furcsa városkája... nehéz ezt szavakkal visszaadni, látni kell. Majd gyertek jól el és nézzétek meg :-)

Aztán Stepanakert, a furcsa állam furcsa fővárosa fürtökben mászkáló csajokkal, olcsó árakkal és remekbe szabott szovjet stílusú épületekkel. Minden fel van újítva, ami nem azt épp csinálják. Láthatólag az oroszok megvették az országot kilóra, minden egyes üzlet, szálloda, étterem bejáratánál vagy a recepciós pulton ott látható a karaahi mellett az orosz zászló is. A szálloda szerintünk valaha kórház lehetett, elmebeteg méretű helységei voltak a kórtermek, folyosóin ma is el lehetne szállásolni egy komplett sebesült hadosztályt. Érdekes egy hely ez, na.

A party kissé szolidabb keretek között folyt az éjjel, a csapat már fáradt. Holnap jön a világ egyik legelhagyatottabb vidéke, Agdam, a valaha százezres (ma teljesen szétlőtt) város, majd a Karabah és Azerbajdzsán közötti tűzszüneti zóna...

14. nap - ismét hegyek között + népekbarátsága parti no. 2 / Day 14. - in the mountains again + beautifulfriendship party no. 2.

2009-09-20T20:11:00.006+02:00

A csodás Tbilisi reggel esővel és hűvös széllel köszöntött minket, ez nem volt túl bíztató az esti vadkempingre nézve. Azzal vigasztaltuk magunkat hogy még előttünk az örmény határ, meg a tó még messze van...

Tbilisitől a határ talán egy órányira van, útközben bevásároltunk az esti csirkepaprikáshoz, amit Gáborunk, a Lucullus Baráti Társaság prominens vezére vállalt be. A határtól kissé tartottunk, de tulajdonképpen csak kellemes meglepetések vártak. Főként hogy nem volt szinte senki előttünk, a vízum ára a májusinak ötödére csökkent és olcsóbb lett valamivel a méregdrága és igen felesleges örmény autós import export biztosítási mittomén papír. Mivel senki nem tudja elolvasni az örmény (és a grúz) írást a helyieken kivül ezért fogalmunk sincs mire kérnek kb. 40 eurót, de ilyesmiken nem akadunk fent. Meg úgy általában semmin se. A bankos ablaknál kaptunk szőlőt, a vámosokra várva megkínáltak vodkával. Béke és barátság.

A májusban a határra menekitett Ford Explorerünket nem sikerült kiszabaditanunk, mert a jelenlegi tulajdonos épp nem volt velünk, a sebtiben irt adásvételi szerződésünket nem fogadták el (meg amúgy semmilyen papirt sem), igy a megbeszéltek ellenére nem tudtuk elvinni, illetve a sokat szenvedett Tecas Dream Team részére felajánlani az autót. abban maradtunk a commandanteval, hogy amikor közös örmény barátunk megérkezik Jerevánba, akkor együtt visszajövünk ide és megejtjük az akciót.

Aztán ahogy hatoltunk befelé Örményországba az idő nem javult, az északi országrész meg valami irgalmatlan szakadt, úgyhogy kedvünk nem volt fényes. Voltak érdekes boltok, érdekes emberek, érdekes utak. Felmentünk az egyik legszentebb helyre az országban - ez a Haghpat monostor. Nagyon szépen helyreállították, történelmünkre büszke középeurópaiként érdekes belegondolni hogy a templomegyüttest 374-ben alapították, 450 körül már volt papnevelde és könyvtár, az első jelentősebb felujításon 1000-ben esett át... Valóban az európai kereszténység bölcsője, de hogy ennyire...

Emeltünk a hangulaton pár maligánfokot és korán elértük a táborhelyet. Az eső kellemetlenül szemetelt, száraz fát szerencsére vettünk útközben. Elhatároztuk hogy NO PASARAN, tüzet raktunk és elmentünk megkérdezni a helyi halászformákat hogy mi az előrejelzésük az esti időjárásra.

Konkrétan oroszul kiválóan beszélő Gábor barátunk tolmácsolásában így hangzott a párbeszéd:

-Aztán mit szól ehhez az esőhöz?

-Lóf*sz ez gyerekek, elmegy a f*szba.

Ha az ember 20 éve halászik ugyanott akkor van némi fogalma a környék klimatikus viszonyairól. Fél óra múlva mire elkezdtek beszállingózni a többiek csillagos volt az ég, ropogott a tűz, pucoltuk a hagymát a vacsorához.

Aztán persze kerekedett rettentő buli, evészet ivászat, népek barátsága. Színesítette a képet Alice hatpontos hátraszaltója a másfél méteres partfalról, valamint a helyiek, akik beálltak egy ladával középre és rém torzan nyomták a helyi Valerijt. Megfejtésre vár hogy miért van errefelé mindenkinek csak egy száma a magnóban amit hallgat. Ha valakinek van tippje ossza meg velem. Mi mindenesetre hajnal 3-ig iszogattunk a tábortűznél és hallgattunk a rákhalászunkat, aki ezerszer is megköszönte, hogy idejöttünk hozzá és az ő országába.

13. nap - újra aszfalt, Sztálin, és a szépséges Tbilisi / Day 13: asphalt again, Stalin and fabulous Tbilisi

2009-09-18T21:41:00.006+02:00

Az eddigi sztorikhoz képest nyugodt nap következett, de sokan nem így élték meg a fővárosba vezető alig 300 kilométert.

Naná döglöttek voltunk, a tegnapi fáradalmak és az éjszakai vezetés "le a hegyről" sokat kivett

belőlünk. Goriba érve persze megérintett minket is a 2009-es élő Sztálin kultusz, nem lehet nem

viccesnek találni egy ilyen képet, nézzük csak azt az utcatáblát:

Épp itt parkoltunk és az Intourist Café & Bar-ban fogyasztottunk amikor befutott a versenyben utcahosszal vezető Quart Team - jó alaposan összetörték a gépük hátsó lökhárítóját. Semmi dráma, mindössze negyvennel nekitolattak egy közlekedési táblának, amikor meg akarták kérdezni néhány út szélén ácsorgó helyitől a helyes irányt. Senki sincs itt biztonságban - saját magától. A helyieknek meg elmagyarázták, hogy a magyarok igy szoktak útirányt kérdezni.

Utána irány Tbilisi. Talán az egész túra leghangulatosabb városa, minden bizonnyal itt a legőrültebb a közlekedés és itt van a legrosszabb táblázás. Tulajdonképpen nincs is tábla. A világ ezen a táján (Törökországtól keletre) amúgy is létezik egy afféle össznemzeti játék: találd meg az irányt magad, onnan fogod tudni hogy sikerült hogy találsz egy táblát, rajta a célod. Egészen érdekes kihívás például a Tbilisi reptér megtalálása éjjel, ajánlom mindenkinek. Előbb van kitéve egy sörreklám óriásplakáton egy Bon Voyage felirattal (érdekes az is hogy miért bon voyage, amikor a túloldala welcome, de ez legyen a cég titka) mint az hogy airport.

Ámde lehet apróságokon bosszankodni, csak minek. Összességében remek hely Grúzia, Tbilisi szintén.

Itt végre jó csajok, olasz tésztaételek és finom borok is találhatóak, meg wi-fi. Eme földi javakból a résztvevők egyéni izlésük szerint vették ki részüket.
A tbilisi hotelben nem volt felhőtlen a hangulat, miután az utolsónak érkező angolok jóindulattal is alig élhetőnek nevezhető szobá
kat kaptak, cserébe a csapat felvonult a legfelső emeleten található (egyébként csodás panorámát nyújtó teraszra és reggel hatig skót népdalokat orditva szórakoztatta a környéket. Hiába no, ha aludni nemlehet és már a könyvtár is be van zárva, valamivel csak múlatni kell az időt, különösen, ha épp akadt egy-két üveg gin meg sör.)

Mestia - Tkibuli: a 01-es csapat esete a hegyi láppal

2009-09-18T19:13:00.003+02:00

Az történt hogy Bamako-t többször megjárt csapatunk (plusz Timi az Autósfórum.hu harcias szerkesztője) a hágó előtt párszáz méterrel ki akart kerülni az úton egy nagy kövekkel "ékesített" részt. Volt ott jobbra egy szimpatikus füves kerülő, benne egy nyom. Miután rutinból el is akadtunk, beraktuk a gépet négykerék-felező-diffizárba és kijöttünk - volna. Ekkor derült ki hogy amibe belementünk az egy zsombékos méter mély tőzegláp szerű lapály.

Nem szaporítom a szót: beragadtunk. És most jön a szép része. Mögöttünk csak a Kübelwagen jött, ők nem tudtak segíteni. Térerő nem volt. Előrementek, hátha találnak hálózatot és tudnak szólni G'Robiék Unimogjának - mert az látszott hogy itt csak nagyon komoly erőgép segíthet.

Mi vártunk, ástunk, tízkörömmel téptük a zsombékot hasztalan - és nem jött arra senki 5 órán keresztül.

Amikor már kissé idegesek lettünk jött egy ember lovon. Közölte -fél óra alatt- hogy ide nagy gép

kell. Kibökte hogy neki van egy és idehozza, majd elügetett. Még másfél órát nem jött senki, majd jött egy UAZ-os család. Kihúzni nem tudtak, már esteledett és bitang hideg kezdett lenni. 2700 méteren nem tréfa az éjszaka. Megbeszéltük hogy visszavisznek Ushguliba, majd reggel nekiugrunk a feladatnak újra. Mivel sötét volt és öt fok ez remek ötlet volt. Be is cuccoltunk heten az UAZ-ba, elindultunk lefelé. Egyszercsak jött szembe a felmentősereg, egy szebb napokat látott GAZ 69-es, a volánnál a lovas emberrel. Megköszöntük az UAZ-osok segitségét és felkapaszkodtunk a GAZ platójára. Ott szörföztünk ezúttal hegynek fel, egy szakadt deszkába kapaszkodva, irgalmatlan hidegben. Annyira szürreális helyzet volt hogy már csak röhögni tudtunk. De azt tiszta szívből.

A többi tulajdonképpen rutinmunka. Drótkötél felakaszt, rém felpörget, Pajero kint. Az erő vele volt.

Visszavackolódtunk és röpke hat és fél óra múlva már lent is voltunk a legközelebbi városban, Kutaisiben egy szállodában. Ittunk egy korty vodkát és bezuhantunk az ágyba.

12. nap - Mindenki újjászületett + a futam legnehezebb terepe / Day 12. - man and machine reborn + the trickiest stage of the rally

2009-09-18T17:12:00.009+02:00

A Népek Barátsága Party másnapjának reggelén két megdöbbentő felfedezést is tettünk. Az egyik az volt hogy még élünk. A másik amikor konstatáltuk hogy a vendégházban szanaszéjjel fekszenek az összes angolok és mindhárom autójuk.

Kiderült hogy előző nap délutánra aranykezű török szerelőjüknek 4-5 féle típus (Renault, Opel, VW, Fiat) bontott alkatrészeiből sikerült összeraknia az Austin Montego futóművét. Először, amikor elkezdték szétbontani még kiszedtek belőle úgy 10 kiló homokot és 3 marék csigát-kagylót (ekkor el tudjátok képzelni, hogy milyen szemmel néztek), majd addig tetriszeztek, amig megcsinálták. Eddig csak az észak-afrikai szerelők előtt emeltönk kalapot hihetetlen kreativitásuk miatt, ezt most meg kell tennünk a török mesterek előtt is. Miután készen volt az autójuk, gondoltak egy merészet és végig vezetve hajnali 4-re értek fel Mestiába. Le a kalappal a teljesítményük előtt, igazi őrült fazonok de van szívük a dologhoz. Az amerikai versenycsapat, Alice és Charles Batumiban béreltek valami Nissan terepjárót, amivel érthetetlen módon egyben és probléma nélkül felértek Mestiába. Talán azért, met az autót Simon, az egyik angol srác vezette, miután a vezetőülést nem lehetett előretolni, igy csak az ő lába érte el a pedálokat. Pontjuk nincsen, lelkesedésük annál több.

A versenyben vezető Quart Team-et is meg kell dicsérnünk, töretlen küzdőszellemmel minden pontért elmennek, eközben nem kímélik a Hiluxot. Megérdemlik majd a győzelmet, bár mindig mindent el lehet rontani.

Éjjel találtunk egy izraeli srácot, megigértük neki hogy elvisszük Ushguliig. Reggel nagyokat nézett ahogy előkeveredett kis brigádunk - de nem mert nemet mondani :-) A kedves helyiek szintén zöld szinben pompáztak, meg is kínáltak egy nagy pohár fűszeres húslével. Tudom drámaian hangzik - drámai is volt, de hatott. Annyira hogy el tudtunk indulni.

Ushguli Európa legmagasabban fekvő állandóan lakott települése, 2600 méter felett van, a világörökség méltó része. Kimondhatatlanul szép hely, a környező 5000 méter körüli hegyek és a szinte karnyújtásnyira fekvő gleccserek lenyűgözöek. A kis szuvenírbolt a kétkerék-meghajtásúak számára a végállomás, nekik innen visszafelé vezetett az útjuk. A napszemüveges igen pihent társaság nekivágott a Zagor hágónak, majd a lefelé vezető kegyetlen csapásnak. Senki sem beszélt sokat, inkább a fényképezőgépek kattogtak. Az angolok és az amerikai csapat ma az elképesztő Mestia-Ushguli-Mestia távot teljesitették (90 km), igaz a szuvenyirboltnál hosszabb pihenőt tartottak (3 óra) és utána majdnem átmentek Oroszországba, ami onnan csak néhány kilométerre fekszik.

11. nap - Gátkelés, földrengés és homály... / Day 11 - dam driving, earthquake and the party of the century

2009-09-18T16:28:00.009+02:00

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom ennek a napnak a történéseit akkor ennyit írnék:

Népek Barátsága Party

De ennél többet érdemel az olvasó. Reggel korán nekivágtak a csapatok (már akinek sikerült), hogy mielőbb felérjenek Mestiába, a Magas Kaukázus szívébe. Maga az út is pompás mulatság volt, remek (romhalmaz) utak, remek (romhalmaz) hidak, remek (romhalmaz) falvak, remek (romhalmaz) alagutak. Az út veszélyeire csak a vicces (elnézést de így van) útmenti síremlékek hívták fel a figyelmet.

Azon csapatok, akik megfogadták az itiner tanácsait és ellátogattak a szürreális Pockho Etseri nevű faluba, amely egy rettenetes vizzáró gát lábánál fekszik képet kaphattak az abháziai háború utáni állapotokról, a faluban csak néhány tucat ember él, de évről évre látszik, hogy szállingóznak vissza az emberek, újitják fel a házakat és már egy igazi kocsma is üzemel! Igaz, hogy csak UV zöld szinű ihatatlan üditőital van ott, ami nem tartalmaz alkoholt, de miután olyat senki nem iszik arrafelé, ez nem jelent problémát.
Sikerrel vettünk egy újabb akadályt. Kitaláltuk, hogy márpedig mi a gát tetején akarunk végigautózni, mert az vicces. Természetesen az angolok voltak ebben is a felbújtók. Hosszas cébézés az őrök és a kommandante között, és miután látták, hogy nem terroristák vagyunk, csak lökött külföldiek, átengedtek.

Az Inguri víztározó és a mesterséges tavat tápláló rohanó hegyi folyó mentén kanyarogtunk felfelé. Egyedülálló élmény, még a képek sem mutatják eléggé hűen a látványt. Igazi jutalomautózás volt mindenkinek.

Az Austinról még semmi biztató hir, még mindig Trabzonban dekkolnak. De állitólag feltalálták magukat és új kihivást kerestek: megpróbálják kiinni a várost az Efes készletéből. Sok sikert, srácok!

Az első csapatok a korai indulásnak köszönhetően jó korán, délután négy körül megérkeztek Mestiába, a csodálatos környezetben fekvő hegyi falucskába, Észak-Svaneti régió központjába. Tea, a szállásadónőnk már régi ismerősként köszöntött minket.

És ekkor kezdetét vette amire mi sem voltunk felkészülve. A város egyetlen éttermében (amely szerencsére egyben vendégház is, mégpedig az, ahol mi is laktunk) tartózkodó helyiek meglepve, de szeretettel fogadtak. Akkora szeretettel hogy az első dal 16.07-kor került rögzítésre, az első táncolós video (ezt már az időközben megérkező Quart Team vette fel) 16.20-kor.

És innen nem volt megállás. A folyamatosan érkező csapatoknak nem kellett GPS koordináta, hang után tájékozódhattak. A helyi rendőrség közbelépése csak rontott a helyzeten, estefelé némely résztvevők már a rendőr parancsnok letépett címeres ingében táncoltak, miközben a rendőrök próbálták túlélni a vodkarohamokat (egyébként sikertelenül).

Időnként benyomtunk egy-egy Tankcsapda számot - meg is lepődtek vendéglátóink - de percek mulva visszakerült a helyi fősláger. Egyikünk sem felejti el egyhamar a "Valerij" című számot... ez volt az egyik abból a kettő számból, amit ők adtak a bulihoz.

Hajnalban kerültünk ágyba, az éjszaka tövábbi történéseit borítsa a felejtés jótékony homálya. Érdekesség hogy az éjjel volt egy 6,2-es erősségű földrengés, mesélték, hogy minden mozgott, zörögtek a csillárok. A futamon résztvevő 30 csapattagból ez senki sem vette észre... ez talán elmond valamit.

10. nap - Adjaria hegyein keresztül / Day 10. - Crossing the mountains of Adjaria

2009-09-18T14:36:00.006+02:00

Egy kemény nap krónikája.

Tavaly a robbanásveszélyes szituáció miatt ki kellett vennünk a futamból az Adjarián átvezető szakaszt. Most nagy örömünkre megmutathattuk indulóinknak ezt a csodás tájat és még hozzátettünk egy kicsit a Borjomi-Kharagauli nemzeti parkon átvezető hegyi úttal.

Az első beetető hatvan kilóméteres új aszfalt után hiánytalan létszámban nekiugrottunk felmászni első grúz hágónkra. Ez mindenkinek sikerült is, a "kétkerekesek" kissé megszenvedték a dolgot de megoldották a feladatot - riszpekt! A hágónál lévő falucskában nyitva volt a közért, be is néztek páran. Egyedülálló élmény. Volt vodka, strandpapucs, keksz és valami ismeretlen tápanyag, valószínüleg embereknek. Nem érte meg a próbát... Kisebb buli kerekedett a hágón, amikor előkerül két darab 2 nappal korábban megvett 10 kilós dinnye, amit kettévágva vodkával izesitettünk (csak a rend kedvéért, illetve, hogy ne legyenek elvonási tünetek), viszont meglepően izletes lett.
A táj végig elképesztő, percenként váltakozó növényzet és még ennél is több meglepetést tartogató útviszonyok.

Leérkezve erről a magaslatról irány a nemzeti park! A sorompónál a Ranger feliratű ingben feszítő helyi forma minden autót ellenőrzött, kétkerék-meghajtással nem engedett be senkit (jogos). Ez alól Thomas és Waltraud jelentettek kivételt, akiknek narancssárga Kübelwagenjét még a rutinos Ranger sem tudta besorolni. Inkább beengedte. Akiket visszafordított azokat a sorompó mellett táborozó (és már délután emelkedett hangulatban levő) helyiek vigasztalták - az XXL Team például egy üveg jégbehűtött vodkát kapott. Azt hiszem megfelelő kárpótlás volt.

Vad erdei szerpentinezés következett föl-le, a tetején köddel és hideggel. A 00-ás Pace car már teljesen sötétben ért az újabb hágóhoz, ahol a helyi pásztorok legnagyobb megdöbbenésére majdnem egy tanya udvarán, illetve az istállóban kötött ki, miután a látótávolság kb. 30 cm volt. A tulajnak percekig kellett mutogatni, hogy hol megy az út (ami 2 méterre a tanya kapujától vezetett.) Lefelé várt még ránk némi lépcsőzés a szikláson. Lassú de élvezetes off-roadozás volt.

Kutaisiben a tavaly már megismert pazar kilátással bíró Beka hotel és a százéves (vagy kicsit talán fiatalabb), semmilyen nyelven nem beszélő de rém kedves házigazda házaspár várta a mezőnyt szokás szerint terülj-terülj asztalkámmal és rettenetes helyi házipálinkával, azaz csacsával.

Kaja, pia zseniális, mindenki örül.

9. nap - Török autópályák, baleset, Grúzia / Day 9. - Turkish highways, accident, Georgia

2009-09-18T14:06:00.008+02:00

Ott hagytuk abba hogy pihenőnap a tengerparton, meg közel a beach-party.

Na az volt rendesen. Meggyőződhettünk több dologról. Leginkább arról hogy a vallási tradíciók (pl. Ramadan) értelmezése országonként igencsak eltérő lehet. Ezt ékesen bizonyította a kezdetben zordonnak tűnő Kávéfőző Néni spontán tűzugró performansza, valamint a korábban szintén visszafogott Mindenes Srác bemutató előadása a filléres műanyag székek hőértékéről. Elég az hozzá, hogy a kemping személyzete is rendesen fogyasztott a tábortűz mellett felbukkanó üvegekből és láthatóan nem voltak ehhez szokva, igy mindenkiből kijött a bizonyitási vágy, mint Tóniból, aki gimnazista korunban (néhány vodka után) meg akarta mutatni, hogy ő bizony át tud mászni az üvegszilánkokkal kidekorált strandkeritésen... bár a tüzifa még messze nem fogyott el, szépen olvasztottuk bele a múanyag székeket a homokba, "egyszerélünk" alapon.
A török és a magyar nép barátságát nem kellett ápolnunk, azzal minden sarkon szembesül az erre kóborló magyar.

Batumiig hátravolt még a tengerparti gyorsforgalmi szakasz, valamint a török grúz határ. Az előbbiről nincs mit mondani. Egy igazi mai török mérnöki megoldást láthattunk. Mintegy 600 kilométeres szakaszon feltöltötték a tenegerparti sávot kb. 100 méteres szélességben, és az így nyert területen kialakítottak egy kétszer két-, néhol háromsávos gyorsforgalmi utat. Ahol ez a domborzat miatt nem volt lehetséges ott tetszőlegesen váltakozik a tüneli-viyadügü kombináció. Döbbenetes mérnöki munka, mint ahogyan a törökországi dimenziók minden szempontból döbbenetesek.

Az amerikai csapatot az ág is húzza, de most ők is ágat játszanak és húzzák az angolokat. Miután a Texas Dream Team az elmúlt napokban az angol csapattal utazott, Charles úgy gondolta, hogy besegit azzal, hogy vezet egy kicsit, amig a többiek pihennek. Nem sokkal később sikerült nyolcvannal ráhajtania egy méretes betontömbre és leamortizálni az Austin Montego teljes első futóművet. Az utasoknak szerencsére nem lett baja, a Montegot Trabzonba trailerezték, ahol azon agyaltak, hogyan lehet lepapirozni, hogy kitöröljék a nyilvántartásból és elhagyhassák az országot. Ez szombat este lévén nem működött, a szerviz sem tudott mit mondani, miután ők is csak hétfőtől dolgoztak, igy a csapat egy része ott maradt, a 00-ás szervezői autó pedig felvette az amerikai csapatot + Gézát az RTL riporterét, valamint mindannyiuk cuccát és elindultak Grúzia felé a csordulásig megtömött Discoveryvel.

A török-grúz határ tulajdonképpen sima ügy. Szembesülés azzal hogy az értelmetlen tülekedés és a szervezetlenség még mindig -eddig csak dicsért- török barátaink alaptulajdonsága, valamint a grúzok vendégszeretetével. Tizenhétszer welcome in Georgia, három vállveregetés (újra) amiért tavaly voltam kétszer, valamint a varázsszó működése a vámvizsgálatnál. A dugig tömött Pajero hátsó ajtaja kitárul. Benne irgalmatlan kupleráj. A kérdő tekintetre csak ennyit bökött ki sofőrünk: "KEMPING".

És hihetetlen de - ENNYI! Senki tovább semmit nem kérdez, percek alatt bent vagyunk Grúziában. Javasoljuk mindenkinek eme varázsszó használatát, akik nem akarnak 3 másodpercnél többet tölteni a vámon. Ez mindenhol bejön.

Batumiban minden rendben. Persze a lefoglalt szálláson senki nem tud semmit, ott tipródtak (jogosan) az ideges és fáradt csapatok, de mindössze tizenöt perc és egy helyi testvérpár önzetlen segitsége kellett a helyzet megoldásához. A később érkezőket már a kényelmes szállás fogadta. Szervezőként izzasztó feladat, de erre itt számítani kell. Lelkesen gyakorolják a vendéglátást az itteniek de rutin híján még sok a döccenő. A szálloda teraszáról igazán élettel teli volt a kilátás. Nagyon tetszett. Ha valaki kinézett szemből (kb. 2.5 méter) barátságosan köszöntünk. Otthonos hely na.

Kaja, pia zseniális, mindenki elégedett.

A túra története - hamarosan / The complete story - soon.

2009-09-18T10:39:00.006+02:00

Elnézést kérünk minden kedves érdeklődőtől, amiért nem osztottunk meg több infót a túra során. Hol az internet, hol az idő hiánya gátolt meg minket abban, hogy nyomjuk az infókat. És persze sokszor nagyon elfáradtunk a nap végére. Néhány napon belül mindent pótolni fogunk, nézz vissza később!

Addig is hadd ajánljuk néhány csapat blogját!

http://moszkvicsslusszkulcs.blog.hu
http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=99709&Itemid=103

=========================================================

We apologize for not publishing more on the blog during the rally. The lack of internet and sometimes the lack of time is what we can blame. And of course we got really tired by the end of the day. We promise to share the whole story with you soon. Come back in a couple of days!

This photo was probably taken on the final party in Yerevan. Tired team members...

09.04. OHRID - BELMEKEN - ISTANBUL - SINOP

2009-09-04T13:35:00.008+02:00

Még annyit Ohridhoz hogy nem kis megütközést keltett a Moszkvics a Metropol Lake Resort többi lakója körében amikor kipufogó nélkül begördült.
Amúgy érdekes párhuzamosságokat találtunk a szállódát (rajtunk kivül) kizárólagosan uraló szerb és izraeli nyugdíjas turistacsoportok között. Mindegyikük bagózik mint a gyárkémény és egyik sem köszön vissza.
De félre a társadalomkritikát hiszen a népek barátságát ápolni jöttünk...

Másnapi célunk a tavalyi túrához hasonlóan a Belmeken tónál volt. A szervezőknek és a veteránoknak erős déja vu érzései voltak. Gyakorlatilag ugyanúgy jártunk. Mindenki odaért, gyönyörű volt az út, rettenetes hideg volt éjjel és irgalmatlan állapotban ébredtünk. Mert hát valamivel fűteni kellett, és a tábortűz nem volt elég... Csapra vertük a Lucullus Baráti Társaság adományát, alig volt zavaró a marmonkannából kioldódott enyhe szappanos mellékíz. A vacsorát szintén nekik köszönhetjük, Gábor barátunk kecskepörköltje (vagy valami olyasmi) igen jól sikerült.

A fentiek fényében meglepetésnek is tekinthető hogy tegnapelőtt késő estére mindenki elérte Istanbult. Felbukkant az XXL brigád ladája is, egyelőre a hűtés-probléma megoldódni látszik, reményeik szerint innentől tartani tudják a lépést. Insallah...

Még a macedóniai Velesben felszedtük az amerikai csapatot, akik 3 vagy 4 napig dekkoltak egy horvát faluban várva arra, hogy valami lesz az autójukkal, vagy valaki/valami kimenti onnan őket. Miután egyre zavarosabb üzeneteket kaptunk tőlük telefonon és napról napra korábban kezdtek hozzá a borkóstolóhoz, javasoltuk nekik a helyszin sürgős elhagyását. A Cherokeet biztonságos helyre rakták és vonatra szálltak, hogy ismét csatlakozzanak hozzánk. Autójuk tehát még nincs de jókedvük töretlen. Ez bámulatos ahhoz képest amin keresztülmentek. De ez az a hozzáállás ami kell ide - egy barátunkat idézem: "Ha gond van - nincs gond".

Az RTL-klub riportere, Géza egész napokat tölt különféle járművekből lógva. Mivel Törökországban az utak nagyon jók ezért ez itt nem veszélyes de reméljük felhagy ezzel a szokásával Grúziában. Persze igyekszünk vigyázni rá.

Istanbulban nem volt nagy városnézés, hulla volt mindenki. Bedobtunk valami kaját, örültünk kicsit a majdnem teljes létszámban megérkező és hozzánk kicsit késve becsatlakozó három angol csapatnak (igazi őrült formák, egy rakétaautónak maszkírozott kis peugeot-val, egy festett lángnyelvekkel borított másik kétkerékhajtásos francia csodával és egy özönvíz előtti Austin Montego-val szállnak be a túrába, amit állítólag illuminált állapotban hirtelen felindulásból vettek az ibéjen 150 fontért. Elnézve az autót ez simán lehetséges.) és gyorsan nyugovóra tértünk kies szállásunkon. Ez egy átutazó-szálló a buszpályaudvar sarkában, kissé koszos, büdös és rózsaszínűre vannak festve a falak, de a matrac kényelmes - és most ez volt az egyetlen lényeges dolog.

Ez után várt ránk a leghosszabb és legmonotonabb szakasz keresztül Törökország északi hegyein Sinopig, amely a Fekete-tengeri Zamárdi és egyben a legészakibb pontja az országnak. 740 km, nem volt majális de legyűrtük.

Célállomásunk és a mai pihenőnap bázisa egy tengerparti kemping. Most délután 2 óra, mindenki beért, a banda (leginkább a teljesen hülye angol kontingens) éppen elakadóst játszik a tengerparton, a szervezők terepjárói és a kemping tulajának segítségével akik lelkesen huzgálják a bolond turisztokat. Perceken múlt, hogy az elakadt Austint nem vitte el teljesen az időközben megérkező dagály, de végül azt is kimentettük a méteres vizből. Este beach-party várható, de csak szépen finoman mert holnap még vár ránk egy nagy adag török tengerparti autóút a grúziai Batumi-ig.

Helyzetjelentés az elmúlt 2 napról / Riport from the last 2 days

2009-09-01T07:56:00.004+02:00

Rövid helyzetjelentés, hiszen a csapatok hamarosan útra kelnek...

Macedóniában vagyunk, az Ohrid-tó partján található Bellevue hotelben éjszakáztunk - sokáig az utolsó kényeztetés a versenyzőknek, ma már vadkemping vár minket a Bulgáriai Belmeken-tó partján.

Az elmúlt napokban sok csapat küzdött a hegyekkel és nem csak a Ladák és Moszkvicsok. A 02-es rajtszámú Quart team olyan előzékeny volt egy szűk albán úton, hogy sikerült autójukat az útmenti meredek árokba kormányozni, az autó szinte oldalára dőlve várta a segítséget. Az meg is érkezett hamarosan kb. 50 falusi formájában, akik mind segíteni akartak. A Toyota Hiace-t megpróbálta kihúzni néhány terepjáró, sikertelenül, végül egy markolónak sikerült kiemelni az autót. A jármű és legénysége jól vannak.

A bordó Lada kombiban utazó XXL csapat folyamatosan hűtés problémákkal küzd, utoljára az első éjszaka, Mostarban mutatták magukat, de tegnap ők is elértek Ohridba. Albániában 5 szerelő nézte meg és nyúlt az autóhoz, de bevallásuk szerint jobb nem lett. Viszont 100 liter vizet már beleöntöttek a folyamatosan szivárgó hűtöbe, amin nem működik a ventilátor sem. Különösen hasznos a meredek hegyi utakon.

Az amerikai Texas Dream Team feladta a bázisát a magyar határ mellett fekvő Nova Gradiska faluban, ahol 3 napig húzták meg magukat, miután megfőztés a Jeep Cherokee motorját. Vonattal Skopjéba érkeznek ma reggel, majd Stip városában csatlakoznak a mezőnyhöz. Megpróbálunk szerezni nekik egy Ladát, hátha azzal nagyobb szerencséjük lesz...

A Moszkvics és legénysége elképesztő küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, az autó bár folyamatosan ilyen-olyan problémákkal küzd, fáradhatatlanul falja a kilométereket még a szörnyű albán hegyi utakon is. Tegnap elhagytak úgy 1.5 méter kipufogót 2 dobbal, de ettől csak férfiasabb lett a gép hangja. Néha felforrt a víz, de ilyen apróságok nem fognak ki egy vérbeli Kaukázus Rali versenyzőn.

A mai nap csodálatos helyen, a Belmeken-tó partján vadkempingezik a mezőny, majd másnap elindul Istanbul felé, ahonnan újra bejelentkezünk.

Sajnos képeket eleddig nem volt időnk feltölteni, de ami késik nem múlik ugyebár...

Elindultunk / We`re off

2009-08-31T10:54:00.009+02:00

Augusztus 28-án reggel 8 órakor a budapesti Memento Parkból elindult a II. Kaukázus Rali. A futamot Anahit Tovmassian, Örményország bécsi nagykövetségének képviselője indította el.

A rajtnál reggel felsorakozó magyar és külföldi csapatok mellett idén több nevező problémákkal küzdött, így a rajtra nem ért oda A Triboli elnevezésű frankfurti csapat, illetve a Rabbits és a G’Roby csapatok sem, akik később csatlakoznak. Az első, mostari estén már régi ismerősként köszöntötte egymást több brigád egy Öreg Híd melletti kiskocsmában, és osztotta meg egymással tapasztalatait.

Megtudtuk, hogy a 88-as rajtszámú Roncsbrigád Moszkvicsa (járművéhez méltóan igen alacsony költségvetésű csapat) gyakorlatilag alig iszik benzint, és az üres csomagtartóval, és hivatalos iratok nélkül útnak induló kétszemélyes csapatban (a tervezett 3. tag vakbelét az indulás előtti napon vették ki Szegeden, így ő csak Tbilisziben csatlakozik majd) komolyan veszik a munkamegosztást: míg Spirk József - jelenleg az egyetlen vezetni tudó csapattag - az előre fokozatokat tudja kapcsolni, Karcsi a kaukázusi veterán a hátramenetet váltja és útközben tartja a váltókart, hogy sebességben maradjon az autó.

A bordó kombi Ladával induló XXL csapat már a rajt után 100 kilométerrel szerelni volt kénytelen, ki kellett cserélni a jármű kipufogóját, karburátorát és még számos alkatrészt.

A frankfurti Thomas Danuch idén barátnőjével, és egy nyugdíjas korú, narancssárga Kübelwagennel vágott neki az útnak, de már az első horvátországi kilométereken problémájuk támadt: kifogyott a benzinük.

Sajnos az amerikai Texas Dream Team még rosszabbul járt. A harmadik horvát faluban egyszerűen megállt alattuk a kifejezetten az útra vásárolt Jeepjük, és még mindig ott vesztegelnek. Legfrissebb információink szerint besült az autójuk motorja, jelenleg egy másik jármű bérlését szervezik, hogy legyen esélyük még Európában újra csatlakozni az indulókhoz.
A Quart Team egyébként magabiztosan vezeti a versenyt, reményeik szerint az idén ők nyerik meg az indiai Autoriksa Rallyra szóló nevezést – azon túl, hogy kiválóan érzik magukat. Persze ehhez még másoknak is lesz egy-két s zava, no meg versenypontja.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

The second Caucasian Challenge has started on a sunny the morning on August 28 from Memento Park, Budapest. Not all the teams were lucky (or prepared) enough to get to the start line, Thomas Danuch from Frankfurt, Germany couldn’t make it with his 30 year old orange Kübelwagen, but they drove all night to join the teams in Croatia.
Also teams G’Roby and Rabbits didn’t show up at the start for various reasons but are with us one ore two days later.

Lots of people from the first Caucasian Challenge joined the rally again, so the teams greeted each other in a small tavern near the Old Bridge in Mostar.
The adventure started before the start for some of the teams: team #88, the Wreck Brigade lost one of their members as the guy to hospital 2 days before the start for surgery. But he didn’t give it up, he’ll join his team in Tbilisi later on.

The ultra low budget team with a 23 year-old Moskvitch which they saved from a scrap yard runs with 2 people currently, but that’s the minimum crew as one of them needs to hold the gear shift while the other’s driving so as the car stay in gears.

The American Texas Dream Team was really unfortunate, short after they crossed the border of Hungary to Croatia they blew the engine – the water pump was gone but they didn’t realize that they drive without coolant so baked the engine. Now they are in a small village in Croatia and seriously consider renting another vehicle to be able to continue the race or switching the dead Jeep Cherokee to a local Zastava or Lada – which has much less comfort bit at last runs…

Grúziában a helyzet nem nyugodt / Georgia is not a peaceful island

2009-08-07T13:33:00.016+02:00

Olvasgatom a hireket a kaukázusi térségről, ami nem meglepő: ha bárhol Grúzia, vagy Örményország neve szerepel, ösztönösen elolvasom a cikket, bármiről is szóljon.

A napokban - vélhetően a tavalyi grúz-orosz (Melyiket illik előre irni? Hazai-Vendég?) háború egyéves évfordulója alkalmából simét fellángoltak az indulatok, szerencsére csak azok. Egyelőre.

Érdekes dolog ez, mindig akkor balhéznak, amikor készülünk hozzájuk. Tavaly a felmérő túra után, ahogy kitettük a lábunkat Grúziából, elkezdődött a balhé. Szerencsére, mire visszamentünk a csapatokkal, már csillapodtak a kedélyek.

Szakasvili most is aggódva nyilatkozik a nagy orosz medvét hibáztatva, aki még mindig rájuk feni a fogát - az agressziv mackója...

Az elnök úr nem rest, legújabban a Washington Postnak irt levelet, amelyben az elmúlt évek sikereit taglalja, és nem felejti el megjegyezni, hogy az orosz elrettentés mit sem ért, hiszen a demokráciájuk erősebb, mint valaha.

Tény, hogy hónapok óta tüntetők foglalják el a grúz parlament előtti főutcát, ők pedig nem verték szét őket könnygázzal és gumilövedékekkel, hanem megengedték ezt.
Megjegyzem a tüntetők sem csinálnak balhét, csak elmondják egy szinpadon a sirámaikat (monnyonle) és aláirásokat gyűjtenek - nem gyújtogatnak, nem orditanak és nem törik össze a belvárost. Kicsit úgy érzem, jobban értelmezik a demokrácia fogalmát. Bár nem könnyű innen messziről okosnak lenni.

Meglátjuk, mit lépnek a fiúk a hó végéig, nem szeretnénk ismét módositani az útvonalat csak azért, mert oroszokat kell kerülgetni. Egészen kiváló itinert raktunk össze, bizunk benne, hogy idén minden egyes kilométert meg tudunk tenni.

===================================================================

I'm reading the news about the Caucasian region - well, not very surprising, I read all the articles if the headline includes Georgia or Armenia, regardless the topic.

A light recrudesce of the Russian-Georgian conflict can be observed obviously due to the first anniversary of the Russian-Georgian (which one should I put first?) war last year. but only a verbal conflict - so far.

Pretty interesting fact though that whenever we preparing to visit this place there's always a problem in the air. Last year we just exited Georgia and 2 days later the Russians were already attacking Gori. Luckily by the time we got back oil was pored on troubled waters.

Saakashvili (of whom Russian Prime Minister Vladimir Putin reportedly said at the time that he would like to hang him up "by the balls") is worried again blaming the great Russian bear saying they're still hungry for Georgian blood.
(Actually you can read the funny "ball" story here.)

He's busy with reminding people of what happened recently and just wrote a letter to the Washington Post counting the achievements of the past years and doesn't forget to mention the failure of the Russian diplomacy, i.e. removing him and his government. Furthermore, they and their democracy are stronger than ever.

It's a fact that protesters block the main road in front of the Parliament buildings, but the armed forces don't chase them with water guns and rubber bullets, they let them do what they want to do: protesting. We also need to admit, that the protesting crowd doesn't put cars and shops on fire, and doesn't ruin the (charming) downtown of the city, just occupied the street, built a stage and chant their sorrow day after day. I think both sides define democracy in a better way than we do... but it's easy to judge things from this distance.

We'll see what the guys will do till the end of the month, we don't really want to change the route (again) just for staying clear off the Russian camps.
We put together a fantastic route this year and we do hope we will cover the route for the last mile.

Ismét velünk tart az RTL Klub / RTL Klub joins the rally again

2009-07-15T17:35:00.008+02:00

Örömmel adunk hírt róla, hogy a tavalyi év után 2009-ben is a mezőnnyel tart az RTL Klub Fókusz c. műsorának egy riportere, hogy a két és fél hetes futamról a tavalyihoz hasonlóan érdekes és izgalmas tudósítást készítsen.

A tavalyi évben egy 23 perces riportfilm készült, amit a Fókusz Plusz műsorában láthattunk, ezt és még néhány RTL-es videót megnézhetitek a honlapon a Média / Video galéria menüpont alatt.

A Fókusz Magyarország egyik legnézettebb műsora több millió nézővel a képernyők előtt minden nap.

Mindenki szépen fésülködjön meg, hogy jól mutasson a tévében ;)

========================================================================

We are glad to announce that Hungary's leading TV channel will join us on the rally just like last year. The magazine 'Fokusz' is one of RTL Klub's most viewed programme with millions of viewers daily.

You can watch last year's Fokusz videos - including the 23-minute long summary - (sorry, no subtitles yet) by clicking on the Media / Video gallery menu on our homepage.

So do your hair and smile as you'll be on air soon!

Az utolsó napok: rákok, vakvezetés és a szürreális Karabah / The last days: crabs in the car, driving blind, and the surreal Karabakh

2009-06-09T17:32:00.041+02:00

PLEASE SCROLL DOWN FOR THE ENGLISH VERISON!

Egy napos tbiliszi pihenést (pontosabban főként Internetezést) követően indultunk utunk utolsó szakaszára, Örményország felé. Örményország (és pláne Karabah) a legkevésbé sem az Internet elterjedtségéről híres – ezért nem tudtuk blogunkat sem frissíteni Grúzia után. Mi kérünk elnézést.

A grúz kitérők miatt sietősre kellett fognunk a tempónkat, de keresztül-kasul bejártuk felmérőtúránk utolsó országát is. Itt mindjárt meg is kell hogy torpanjunk egy pillanatra, mert nem teljesen biztos, hogy hány is ez az ország. Szerintünk legalább négy. Örményország, a (csak az örmények és Oroszország által elismert) Hegyi Karabah Köztársaság , az ugyancsak az örmények által ellenőrzött tűzszüneti zóna, és Jereván mind külön-külön világ.

A határ után a festői szépségű Sevan-tó felé vettük az irányt. Jerevánhoz való közelsége miatt ez a 2000 méteren fekvő tó az örmények kedvenc nyaralóhelye. Persze mi nem a turistás részeket céloztuk meg hanem a tó keleti partjat es a kornyező hegyeket. Egészen remek időt sikerült kifognunk, gyakorlatilag nem lattunk semmit. Egy szurke esőfelhőben autóztunk egész nap.

Ez azéert jó mert igy legalább nekünk is újdonság lesz a szeptemberben varható jó időben a kilátás, ugyanis a napi szakasz jelentős része teljesen új utakon halad, és szeptemberben ragyogó napsütés és 30 fok vár majd minket.

Szerencsere a tó körül kiderült az ég, találtunk egy klassz kempingező helyet, a nem messze megtelepedett láthatóan antialkoholista rákhalászok varható társasága egzotikus estével kecsegtet. Kaptunk is egy (már megint) valahonnan előkerülő mestertől egy reklámszatyornyi rákot. Nem tudjuk, mit gondolhatott, hogy mit fogunk velük csinálni, de olyan lelkesen és jószivvel adta, hogy nem lehetett visszautasitani. Persze nem álltunk meg rákot sütni és a szállodába sem vittük magunkkal, az első adandó alkalommal visszadobáltuk őket a tóba. Majd a szakember kifogja őket ismét és szeptemberben megesszük. (Már aki.)

Ezután ismét fel a hegyre es irány Karabah! Az idő visszváltozott a korábbira, a Sotk-hágónál az utat is nehéz volt megtalálni a tejfölben. Ránk is esteledett, az esőben-sárban sokáig emlékezetes éjszakank volt amig felértünk a világ egyik legszürreálisabb helyére, Vankba. Ezt a falvat egy innen szarmazó orosz állampolgárságú milliárdos gyakorlatilag megvette, lakosaival, útjaival és az egyik leglátogatottabb örmény monostorral, a Gandzasarral együtt. A szinpadias külsőségekben megnyilvánuló gazdagság nem jár együtt a jóizléssel, de ennek örülnünk kell – még egy ilyen helyet aligha hord hátán a föld.

Masnap vizumügyintéztünk, a futam jótékonysági akciójának helyszinét kerestük meg, igy a fővárosban Stepanakertben aludtunk, mivel tudtuk hogy egy olyan 10-12 órás szakasz van előttünk – keresztül az örmeny-azeri-iráni határnál elterülő tűzszüneti zónán- ahol nemhogy szállás nincs, de embert, sőt vizet sem nagyon találni.

Na itt folytatódott a szürreál-tours, a szálloda kb. 6000 négyzetméteres szintjén csak mi voltunk, egy kb. 70m2-es lakás volt a szobánk. Itt sokszor tényleg olyan épitkezések zajlanak amiknek semmi értelme nincsen... Vagy egy nagyszábasú pénzmosoda az egész ország, vagy minden gazdag örmény származású orosz meg akarja mutatni hogy neki mire telik – vagy mindkettő. Vicces.

Az ezután következő szakasz, azaz a korábban emlitett tűzszüneti zóna tavaly a futam egyik meghatározó élménye volt – ez idén is igy lesz.

A lerombolt, nyomasztó Agdam "utcáin" járva, a szakadt és láthatóan semmi jóra nem számitó Martuni boltjában tajvani jegesteát vásárolva vagy Jabrail valamikor komoly forgalmat látott közlekedési tábláit fényképezve kikerülhetetlen a kérdés: miért alakult igy ennek a jobb sorsra érdemes régiónak a sorsa, lesz-e valaha megoldás? Visszaköltözhet vajon az élet, újra terem majd szőlő, állnak majd emberek a buszmegállóban?
Nincs válasz. Elkepesztő hely.

Kifejezetten felüdülés volt az utolsó offroad szakasz után visszaérni Örmenyországba, ismét emberek között lenni. Az utolsó szakasz már jutalomjáték volt, meglátogattuk a tatevi monostort, ahol pazar versenyfeladatokat találtunk ki, nehogy unatkozzanak majd a resztvevők.

További három óra és két 2000 méter fölötti hágó után ritkán látható lélegzetelállitó látvánnyal köszöntött minket az Ararat és Jereván.

Jó újra itt lenni. Melós, de eredményes egy hónapot töltöttünk el, és biztosak vagyunk benne, hogy sikerült érdekes futamot organizálnunk. Nekünk mindenesetre tetszik.
KALANDRA FEL!!!

==============================================================

After a day of rest (or rather hanging on the internet) we started off for the last section of our journey towards Armenia.

Due to the detours in Georgia we had to hurry up a bit but we did roam around the last country of our scouting tour. Or two countries depending of your point of view, as there are quite different regions here. We have Armenia first of all, then NKR (Nagorno Karabakh Republic), a country only recognized by Armenia and the cease fire zone which is also controlled by Armenia but it's neither part of Armenia (actually it's Azerbaijan) nor Karabakh. And of course Yerevan which is a separate world within Armenia.

After crossing the border (and spending almost 3 hours with the bloody paperwork again) we turned towards the picturesque Lake Sevan. This is the favourite holiday or picnic spot of the people of Yerevan since this Lake at almost 2000 meters is quite close to the capital.

Obviously we didn't intend to drive to the touristic places but the Eastern shore of the lake and the surrounding mountains. The weather was definitely not on our side again, we couldn't see anything while we were driving towards the Berd pass, driving in a cloud all day.

At least this road will be a novelty for us too. The weather in September is much more pleasant, hopefully bright sunshine and 30 degrees.

Luckily when we reached the lake the sun was shining again so we could find a great camping spot for the teams. A really relaxing and nice place - nobody around just the nature and us.

Err... with the exception of the markedly alcoholic (crab) fishermen in the neighbourhood. Just like always, a man walked towards us from nowhere and he insisted giving us a plastic bag of fresh (living) crabs. We had no idea what he might have thought what we were doing with these animals, but he was so kind that we couldn't say no to him so we took the crabs in the bag and put behind the front seat - temporarily.

Obviously we didn't want to take the stuff with us into our hotel in Stepanakert and fry it, after a couple of kilometers we stopped again and threw poor crabs back into the lake. The guy will catch them again and we'll eat them in September.

After this adventure with the crabs we took the road West and drove towards Karabakh. The weather changed back and we could hardly see the road while we were crossing the Sotk pass, like driving in milk.

It was around 9 PM when we arrived to one of the most surreal villages in the world, Vank.
This village is pretty much bought by an Armenian-Russian billionaire including the people, the roads and the lands. He is at the same time the greatest philanthropist in Armenia who spend countless amount of money for renovating one of the best monasteries, Gandzasar, and modernizing the village Vank as well. Well, money doesn't necessarily com with style (you will see what we mean :) but the purpose is noble so let's not criticize it.

Next day we took care of our visas as unlike in most countries you need to buy your visa after reaching the capital not at the border... (there's no real border to be honest). And we spent some hours with the charity project, visited the boarding school we intended to support and talked with the director of the school and a friendly guy from the Ministry of Foreign Affairs who were at the same time a member of a local NGO and helped us in translating and interpreting.

By the time we finished everything we wanted to do it was already 5 PM and it didn't make any sense to start driving through the whole Karabakh region at night. There's no accommodation, no people, even finding water can be tricky. So we decided to stay for the night. It's a very livable city, relaxed and funny.

The hotel we found is another crazy building. Sometimes we see buildings in this region which doesn't make any sense through (Western) European eyes.
The hotel looked like a shopping mall from the outside, there was not even a sign saying this building is a hotel.

OK, they opened it 3 weeks ago, so probably we were the first people living there. The average room size is 70 sq. meters (or bigger) with huge wardrobes and other furniture which is quite unusual in a hotel where people spend a night or two. The first floor is about 6000 square meters really, but two-third of this area is the corridor which is 50 meters long and 10 meters wide with dozens of leather sofas and armchairs.

So we concluded that it's (and the other similar doesn't-make-any-sense buildings) money laundry or all these rich Russian people who invest into these want to show off with their money or both. Funny.

The next stage is the case-fire zone which we visited last year too and we're sure it will be one of the highlights this year too.

While walking on the streets of the completely ruined Aghdam (once a city with 100,000 inhabitants), shopping canned ice tea from Taiwan in a small shop of Martuni (a location which seen better days) or making photos of the rusting traffic signs of Jabrail (which once witnessed heavy traffic)the question is obvious: why is this the fate of this region, is there a solution for this situation? Can life come back here, will they crop the grape, will people stand in the bus stops again? But there's no answer. A truly shocking place.

It was a pleasure to arrive back to Armenia after the last offroad stage and see people around us. The last day's drive will be an easy one from Kapan to Yerevan, we visited the famous monastery of Tatev and created funny geocaching challenges for the competitors.

3 more hours and two more passes later the Ararat welcomed us with a stunning view (at last not in clouds). Yerevan was just a short drive from here.

It's good to be here again. We spent a hard-working and all together successful month in the region and we are sure that we put together an impressive route for the participants and they'll love this year's Caucasian Challenge. We do like it.
Now up for adventure!

Grúzia szívében szép az élet... / Georgia on my mind...

2009-06-06T14:38:00.035+02:00

FOR THE ENGLISH VERISON - SCOLL DOWN!

A batumi pihenő-munkanap után nekivágtunk a festői Adjarianak. Ez az országrész arról nevezetes, hogy egyetlen műút szeli keresztül, amelyet minden térkép vastag piros vonallal jelöl. A valóságban az M8-as pont olyan, mint a magyar: nem létezik. A piros vonal is inkább azt jelentheti: ne használd! Nekünk azért pont megteszi majd, mert a táj elképesztő. Gyönyörű szurdokokban, lélegzetelállító fennsíkokon, és szinte járhatatlan hegyi ösvényeken halad majd a verseny útvonala e szakaszon.

Az útvonalvezetésen két okból sem szabad kiakadnia a Kaukázus Rali résztvevőinek. Egyrészt el kell fogadni, hogy errefelé ennyire telik, másrészt pedig belegondolni, hogy a helyieknek naponta kell ezeken az utakon járniuk. Mondjuk a népsűrűség is pont ennek megfelelő. Néha szembejött egy-egy Niva, Zil, Kraz, esetenként pedig a régi Ford Transitokból, és vakmerő sofőrjeikből álló marshutka-hálózat némely tagja, és ennyi. No meg néhány, ki tudja honnan, ki tudja hová gyalogló ember. Ez egyébként felderítő utunk egyik visszatérő kérdése volt (ahogy korábbi, afrikai útjainké is): mit keresnek ott, ahol néha valóban a madár is csak átrepülőben jár?

Eddigi sima utunk után ideje volt már egy kis nehézségnek, és ezt meg is kaptuk. A következő napokban semmi sem alakult úgy, ahogyan szerettük volna. (Attila tervez, Isten végez.) A Kaukázus Rali két legnehezebb hágóját elzárta előlünk a hó, így Adjariában és a Svaneti régióban (ez a legvadabb Magas Kaukázus) is többszáz kilométeres kerülőket kellett tennünk, hogy bejárhassuk a teljes útvonalat, és kitűzhessük a feladatokat.

Itt az út vége, 2400 méteren, május végén. Csak hegyi kecskék járnak erre, mint a mellékelt (bogyós) ábra mutatja. Idén még Krazzal sem keltek át.

Ezeken a területeken még a járható útszakaszokon is csak 10-15 km/óra az átlagsebesség, így egy-egy útakadály egyik pillanatról a másikra írta át útitervünket (bár alant pont egy tökéletesen járható hid látható).

Amikor nem a hóakadályok, akkor a technika hátráltatott minket. Egy útszéli defektet lehet persze tragédiaként, és lehetőségként is értékelni. A mi hozzáállásunk is megváltozott, amint megállt mellettünk egy hegyvidéki lakosokat szállító kisbusz, és az utasok szinte kivették a kezünkből a szerszámainkat. Jó volt megtapasztalni, hogy errefelé még valóban segítenek a bajba kerülteknek, és azt is, hogy a vendéglátást az út mentén sem felejtik el.

Gyorsan átalakultak a szerepek is kis csapatunkban: míg Szabi a szakszerűségért aggódott (feleslegesen), Attila a népek barátságát ápolgatta a segítőinktől ajándékba kapott védőitalokkal, valamint előásta a Jennyben napok óta lapuló istentudjamibőlkészült/útszélénvásárolt házipálinkát cserébe. Mindezt természetesen kizárólag önfeláldozásból, hiszen mindenütt irva vagyon és komolyan kell venni: egy grúzt soha nem sérthetsz meg jobban, mint ha visszautasitod a felkinált italát. De tényleg.

Ha pedig nem az időjárás és nem is a technika szólt közbe, akkor a térség politikai helyzete késztetett bennünket útvonalmódosításra. Dél-Oszétiába minden igyekezetünk ellenére sem sikerült bejutnunk, mert legvégül – kedvesen ugyan, de – megálljt parancsolt nekünk Oni város rendőrfőnöke. Persze nem hittük el, hogy az oszétok emberevő szörnyetegek lennének (ahogy ezt arrafelé beállították), de nem volt választásunk – rendőri kíséretet kaptunk egészen addig, amíg egyértelművé nem vált, hogy nem fordulunk ismét a határ felé vezető útra.

Noha Szabi már meg volt győződve arról, hogy Kutaisi városa a mi Bermuda háromszögünk, ahonnan sosem szabadulunk, minden akadályozó tényező ellenére is hiánytalanul kitűztük az ötnapos grúz szakasz útvonalát és feladatait. Eljutottunk az elképesztő Ushguliba (Európa legmagasabban fekvő, állandóan lakott településére), bebarangoltuk a csodálatos Racha régiót, és Tbilisziben is nagyon vicces gyalogos etapot sikerült kijelölnünk a versenyzőknek.

Talán mondanunk sem kell, hogy az otthoni médiában szajkózott "bizonytalan grúz helyzet" is csak annyira volt bizonytalan, mint egy háromlábú szék. Huba még tüntetett is egy kicsit viccből, és csak kevés (vodka) tartott vissza, hogy ne vonuljunk mindannyian utcára egy "Monnyonle!" feliratú transzparenssel. Végül is lepedő lett volna a szállodában, festékszórónk is volt Jenny hátsójában...

Szóval minden eddiginél nehezebb, a CC korábbi résztvevői számára is ismeretlen, csodálatos tájak várják szeptemberben a második Kaukázus Rali indulóit Grúziában.

=============================================================

After a day off in Batumi we started off for the picturesque Adjaria. This part of the country has one major road crossing it which is marked with thick red line on every map. In reality it doesn't exist. I mean it does exist in some form but the red line might mean 'do not use it!' Well, it's just the road for a challenge in the Caucasus, so no complaints... and the landscape is astonishing! Wonderful canyons, beautiful highlands and almost impassable mountain passes are the highlights of this stage of the rally.

We have no other option than accept the fact that this is the only road here and the locals use this as well. Actually the density of the population is in correlation with the quality of the roads. Once in a while there was a Niva, a Zil or a Kraz coming our way and occassionally a member of the marshrutka network of old Ford Transits and their brave drivers. That's it.
And some folks walking from and to who-knows-where. One of the recurring questions was where the heck are these guys walking to (and from) in the middle of the nowhere? Just like Africa, we had the same experience there.

We had a pretty 'smooth' day so far, so it was hight time we got some troubles. Nothing went as planned in the upcoming days. Two of the most difficult mountain passes were closed due to the snow, one in Adjaria and the other one in Svaneti region, so we had to make a couple of hundred kilometers of detour to cover the planned route and fix the challenges. On these roads the average speed is 10-15 kilometers an hour.

This is the end of the road on 2400 meters end of May. Only goats use this road as you can see on the photo below. Even the Kraz cannot pass this.

When there was no snow blocking our way we had to cope with technical difficulties. We were lucky enough to get a flat tire when it was not raining and immediately we got help from the driver and passenger of a local marshrutka - whether we asked for it or not :) They actually took the tools out of our hands and started to change the tire themselves.

And they didn't miss reminding us for Georgian hospitality so within a minute one of them appeared from the back of the van with a huge bottle of beer and started to make cups from plastic bottles in order to drink beer properly.

So while Szabolcs was (unnecessarily) worried about the remove-install process of the tires Attila was making friends with the booze we got from our helpers. He dig in Jenny's back to return the favour and handed over a half bottle of home made cornel spirit we bought a couple days ago (let's call it a difficult-to-drink material). While we (they) changed the tires we all consumed each other's drinks. We read it several times and took it seriously: never offend a Georgian with not accepting his drink.

And when we had no problems with the geographic and technical situation politics was the problem making us change our route plans. We couldn't get into South Ossetia even though we tried it hard. The kind but determined chief police officer stopepd us n our way from Oni to the Ossetian border ans asked us to go back to Oni and take the other road. We tried to convince them that we do not believe that Ossetians are cannibal monsters but it didn't help. We got police escort until they were sure we took a 'safe' road down South.

Although Szabolcs was sure that Kutaisi is our Bermuda triangle as whichever road we took after a while we always ended up there, in contempt of all the difficulties we successfully made all the challenges and had the final route ready in Georgia. We made it up to the fascinating village of Ushguli (said to be the highest permanently inhabited village in Europe), roamed around the wonderful region of Racha and again we set up a funny walking 'tour' as the last stage for the day (for the competitors) in Tbilisi.

Huba even went for a small (political) rally in Tbilisi with a young group of demonstrators just for fun and only good old laziness kept us from marching out on the streets together with a banner with 'Resign!' (or something similar) on it. We had clean sheets in the hotel and paint sprays in the car... but later on we decided to drink another beer :)

So the participants of the second Caucasian Challenge will face more difficult but at the same time more beautiful stages in Georgia than ever.

Allah bosszúja a melegvizért, valamint szeretjük Grúziát / Allah's revenge for the hot water and we love Georgia

2009-06-05T14:11:00.018+02:00

FOR THE ENGLISH VERISON - SCOLL DOWN!

Reggel már alig vártuk, hogy újra elérjük a tengert. Sinopban lesz a futam pihenőnapja is, fontos volt a jó szállás megkeresése. Találtunk egy egészen klassz kempinget, közvetlenül a tengerparton, kedves tulajjal, ukrán feleséggel, képzeletbeli tiszta udvar, rendes ház táblácskával. Jó lesz. Sinop a helyi Siófok, sok gagyi ajándéktárggyal, és rengeteg vendéglátóhellyel.

Ja, és nincs igazán probléma a nemzeti identitással sem errefelé, a következő kép nem nemzeti ünnepen készült, csak egy sima hétköznap. Hm.

Ezután jött egy újabb felejthető nap, zúzással a tengerparton, hülyéskedéssel a feladatok kijelölése során. A versenyzők nem fognak unatkozni itt sem. Elmentünk majdnem Trabzonig, végül Orduban találtunk egy kis motelt közvetlenül egy tengerparti sziklaormon, ott aludtunk.
A hely jó volt, de nem volt meleg víz. Reggel sem. És nem azért mert elromlott, hanem mert csak.
Ezt azzal bosszultuk meg, hogy reggel, amikor elfelejtették felszámolni a vacsorát, nem emlékeztettük őket a mulasztásukra. Isten nem ver bottal. Ezek szerint Allah sem. Ja, és Attila elhozott egy hosszabbítót is. Határozottan jobban jártak volna, ha bekapcsolják a "kalorifert".

Tegnap aztán már (nagyon) várt ránk Grúzia, mi meg rá – ezt az országot nem lehet nem szeretni. Kicsit lepattant az egész, a városokra és az emberekre is rányomta a bélyegét a távolabbi-, és a közelmúlt. A társadalom jóvátehetetlenül kettészakadt. Nálunk is nagy gond ez, de ami itt tapasztalható, az sokszor valóban tragikus. És nemcsak ebben különbözik ez az otthoni helyzettől. Az egész országot körüllengi valami megfoghatatlan hangulat. A régen megszenvedett, frissen kiharcolt, és büszkén viselt szabadságé. No meg persze olcsó és jó a kaja meg a pia, és szépek a lányok. Örülünk, hogy itt lehetünk ismét.

Két kedves történet: a határon teljesen megdöbbent a fülkében ülő lány azon, hogy Szabi tavaly négyszer lépett ki-be az országba, konkrétan pont az orosz konfliktus előtt-alatt és után. Mindenkit odahívott, megdicsérték, és örültek neki. Ötször kellett elmondania, hogy szereti Grúziát, nyolcszor pedig megígérnie, hogy még visszajön. Mindezt úgy, hogy a határőr lány nem beszélt az oroszon kívül semmilyen nyelven. Vicces volt. Kicsit megakadt ugyan azon, hogy a négy alkalomból három során különféle autóval (Lada Niva, Nissan Pathfinder és Jenny) történt mindez, de az ígéretekért cserébe a kézzel írott Z-rendszámos forgalmin sem akadt ki nagyon. Legalábbis igyekezett nem kimutatni, hogy legutóbb egy kazah seftes (nyilvánvalóan hamis) irataira hasonlít leginkább az Okmányiroda által kézzel kitöltött közokirat.

Batumiba érve leültünk egy sörre az utcán, épp a luxusszállóvá alakított Intourist Hotel mellett. Itt összpontosul a társadalom krémje, fekete terepjárók vetik a fényt. Ezek közül is kimagaslott egy G-Merci, AMG tuning, V8-as kompresszoros csúcsmodell. Megnéztük jó alaposan. Ekkor megjelent egy olyan nő, aki szintén vetette a fényt, szintén csúcsmodell volt – és akit szintén megnéztük jó alaposan. És ekkor következett a nagy pillanat: az egyik csúcsmodell beszállt a másikba. Nehéz volt szóhoz jutni...

Mire megtaláltuk (kiváló és rendkívül olcsó!) szállásunk, további két vendéglátóipari helyen kellett még minőségi ellenőrzést tartanunk – persze csakis a majdani résztvevők érdekében. Hősök vagyunk, no – a munkáé legalábbis mindenképpen.

==================================================================

We couldn't wait on the morning to reach the sea again. We'll have a day off during the rally in Sinop, it was important to find a good campsite. We did find a cool camping right on the beach, some 7 kilometers from the town. The owner is a nice fellow (and an offroader - biker too). In season they make fresh fish on grill, even during the Ramadan we'll manage somehow.

Sinop is a nice little seaside holiday town with lots of places to eat and drink.

Oh, and it seems that they don't have a problem with national identity as you can see on the photos. And this was not a national holiday, just a regular weekday.

There was another average day coming up with fast driving on the seaside road and playing stupid while setting up the challenges. The competitors won't be bored on this stage too.We almost drove till Trabzon and finally stopped in a town called Ordu and stayed in a small motel right on the beach. The place was good but there was no water. Neither in the evening nor in the morning. Not because the heater broke down, just because.

We took revenge in the morning with not reminding the staff for forgetting to add yesterday's dinner to the bill. And Attila was so mad at them that he stole an extension cord from the room. Well, they'd be better off switching on the "kalorifer".

And then Georgia was waiting for us and we were waiting for Georgia. You can only like this country. It's a bit run down both the cities and the people wear the invisible stamp of the past problems both in the socialist era and the economic and political crisis in the '90s.The society is broke into high class and the poor. This is not the only thing which makes Georgia different. The whole country has some strange mood, the freedom which was so hard to reach for ages.
And of course the food and the drinks are exceptional, and the girls are beautiful. We are glad to be here again.

Just two short stories: the girl in the little booth at the border was almost shocked that Szabi (based on his passport) entered 4 times into Georgia last year. And he did it right before and after the conflict with Russia. He called everyone there to see this, they tapped his back and he had to say five times that he likes Georgia and promise eight times to come back again. All this with the girl speaking no other language than Russian. It was funny. She was a bit surprised on the fact that out of the 4 occasions he entered Georgia with 3 different vehicles (Lada Niva, Nissan Pathfinder and Jenny), but thanks for his promises she didn't even get stuck on the fact that we only had a paper filled with handwriting as the official papers of the car.

After reaching Batumi we sat down for a beer on the street right next to the recently renovated (5*) Intourist hotel. This is the place where the cream of the Batumi society congregates.

There was a beautiful G-Klass Mercedes parking there: black finish, V8 engine with compressor, AMG tuned, whatever was available on the price list. We take a good look. And then a woman showed up from somewhere, another as super class just like the car. We took a good look again. The highlight was when one super class sat into the other super class (i.e. the woman into the Mercedes). We sipped into our beer and agreed again that we like Georgia.

While we were searching for our (very nice and very affordable) hotel we drank in another two bars, I mean we had to check another two places. How do we write the road book if we don't check the places before, huh?That was only for the future participants. We are heroes - heroes of work, no question about it.

Váratlan hóakadályok, nagyonvad kemping és tökös legények / Unexpected snow blocks, wild camping and guys with balls

2009-05-26T23:03:00.020+02:00

FOR THE ENGLISH VERISON - SCOLL DOWN!

Tizenharmadika sem hozott számunkra semmi rosszat – miért is tette volna?!

E napunk igazán eredményesre sikeredett, amennyiben sikerült egy nap alatt bejárnunk egy teljes versenynap távját. Legyünk őszinték, Macedónia belső vidékei nem igazán nevezhetők szépnek! Persze az is lehet, hogy csupán „rossz helyen volt rossz időben”. (A reláció mindkét eleme hamis mellesleg – tehát csak elfogultak vagyunk.)

Bulgáriába érve az első nagyobb városban, Blagoevgrádban vertünk szállást egy nagyon bájos kis hotelben, ahol Attila és Szabi komoly erőfeszítéseket tettek, hogy megpróbálják végigkóstolni az összes itallapon jelölt rakiját – persze sikertelenül. Bulgária tavaly is sokaknak okozott meglepetést pozitív értelemben, s szerintünk az idén sem lesz ez másképp. Kicsit elszoktunk az ilyesmitől otthon az utóbbi időben, de úgy tűnik, ők fejlődnek.

Albánia poros (de gyönyörű!) útjai alaposan megviselték Jenny fékeit, így kénytelenek voltunk egy fél napos szervizt közbeiktatni, de a túra első hetét már a negyedik napi szálláshelyén, a Belmeken tó partján tudtuk befejezni. Hogy hasznát vegyük a Jenny fenekébe pakolt kempingfelszerelésnek, úgy döntöttünk, sátrazni fogunk a majd’ 2000 méter magasan fekvő tó partján.

Felpakoltunk, kaját, piát és temérdek tűzifát, mivel tavaly emlékezeteset fagyoskodott itt az egész mezőny szeptember első napján, ezért most sem számítottunk sok jóra. Nem csak a környező hegyek voltak havasak, hanem konkrétan a tavalyi táborhelyre vezető tóparti utat is méteres hófal zárta el előlünk.

Végül nem is volt vészes a hideg, belül és kívül egyaránt tüzeltünk rendesen. Ha esetleg valakinek kétségei lennének: 2000 méteren vadkempingezni, parázson kolbászt és krumplit sütni, barátkozni klassz dolog.

Reggel aztán támadás: irány Törökország.
Megint jól belehúztunk, és estére Isztambulba értünk, a tavaly megismert, "rendkívül hangulatos" (de a célnak teljesen megfelelő) buszpályaudvari garniszállónkba.

Isztanbul tízmilliós nagyvárosa idén is megdöbbentett bennünket. Avval viccelődtünk, hogy a vallási rendelkezések hátterében sokszor igen gyakorlatias indokok állnak. A töményitalok fogyasztásának megnehezítésében például az állhat, hogy még józanul is nehéz lehet egy-egy fárasztó buli után megtalálni a haza vezető utat – elképzelni is nehéz mi lenne, ha minden jókedvű buliszeretőnek mindezt alaposan betintázva kellene megtennie.

Tanulva a tavalyi átlag 40 fokban lenyomott ötnapos maratoni autópályázásból, az idei török szakaszt alaposan lerövidítettük: idén a Kara Deniz (tudatlanok kedvéért: a Fekete tenger) partján fogunk végigmenni. Nem mintha bármi gond lenne az országgal. Az emberek jó fejek, remek és olcsó a kaja, tiszta és nem drága a szállás – de méregdrága a benzin, és gyakorlatilag nincs tömény alkohol, és rossz utak. Ez pedig azért leginkább egy offroad-túra, amihez a legutóbbi mindenképp nagy akadály.

Törökország két dologban egyértelműen eurokonform: egyik az útépítés, a másik a vendéglátás. Szerénytelenség nélkül nevezhetem kis brigádunkat világjárónak, voltunk már itt-ott, de amit itt tapasztalunk minden alkalommal, az (számunkra) szinte hihetetlen. Egy sima útszéli étkezdében hárman ugrálnak körül, a minőség pedig egyenletesen pazar. Szomorúan állapítottuk meg, hogy az átlag magyar konyha, és az előszeretettel emlegetett magyaros vendégszeretet fényévekre van ettől – és kis kárörömmel, hogy a híres nyugat-európai konyhakultúrák (pl. a francia) szintén.

Amúgy teherautó teherautó hátán, és a törökök, ha autóba ülnek, teljesen elmegy az eszük. Ez biztos valami genetikai eredetű támadás és hódításvágy náluk. Ha bárkit megelőzöl, annak két percen belül vissza kell előznie – bármi áron! Öt méterért képesek az életüket (és persze a tiédet is) kockáztatni. Kell ide a türelem és a béketűrés – ezek egyike sem Szabolcs erőssége.

Isztambul után Sinop következik majd a futamon, de mi odáig nem jutottunk el. A "festői" Kastamonuban tértünk nyugovóra felmérő utunkon. Előtte szerencsére találtunk havat itt is – egy 1800 méteren levő hágónál vicces volt a 10 fok, miután Isztambulból még 32-ben indultunk, strandpapucsban.

==================================================================7

This day (May 13) was really successful as we managed to run a whole race day in one day. Since we need to fix the challenges and do a lot of other things on the way we are generally much slower than the teams during the rally. But not today.
Frankly, the inner parts of Macedonia are not exactly beautiful, so we didn't stop every half an hour to take pictures or do anything.

(We don't have too many pics for these days to insert here so see the photos above!)

After crossing the border to Bulgaria we stopped in the first big town, Blagoevgrad in a charming little hotel. We found this place last year and really loved it. Attila and Szabi made serious efforts on the terrace to taste all the Rakijas on the menu - but they obviously failed. There was like 14 kinds and they were to tired for the 'fight'.
Bulgaria was a (positive) surprise for a lot of people last year and it will be the same this year too.

The beautiful (but dusty) roads of Albania left a mark on Jenny's brakes, so we had to stay for another half day for changing the brake pads. The guy in the garage needed 3 hours to find the appropriate parts. But we thought we could finish the first week of scouting at the shores of Lake Belmeken. Just to make use of all the camping gear we loaded into Jenny's butt we decided to camp out there... at almost 2000 meters. In early May.

After some shopping for the night (food and drinks) and collecting some wood in the forest and drove up to the mountains. Since we remembered that last year it was freezing cold at night (in August!) we knew it was not going to be an easy picnic. Well, not just the surrounding mountains were snow covered, but even the road leading to last year's campsite was blocked by 1 meter high snow.

After all the weather was not that bad, we warmed up inside and outside. If you have doubts: it's a very cool thing to fry sausages and potatos and make friends in a camp at 2000 meters.

In the morning we were on our way to the next country: Turkey.
After another nice drive we arrived to Istambul by the evening and stayed in the same hotel as last year in the "intimate" hotel on Istambul Bus Terminal. Well, it's location is unbeatable and perfect for a night.

Istambul with its 10 million inhabitants is a shock anytime we drive there. We were joking with the fact that sometimes there are very practical things behind religious orders. Meaning it's damned difficult to find your way in this city even when you're sober but it's impossible to get home after a long night if you're on hard liquor.

Last year we had a 5 day marathon driving on long Turkish motorways in 40 degress Celsius (need to admit we visited wonderful places) so we were cutting the Turkish stages significantly. This year we'll drive along the Black Sea and use the time we save in Georgia and Armenia. We don't have a slight problem with the country, people are nice, the food is cheap and excellent, but petrol is extremely expensive and there are practically no bad roads - and once in a while we need that, don't we?

Turkey is definitely a long step ahead to the rest of Europe in two things: road construction and catering (or "client service" in general). Our little crew have visited dozens of countries in the World already but the experience in this country is always impressing. Entering into the last little roadside eatery there are 3 people around us to make us comfortable. And the food is marvelous. We do like Turkey.

Trucks on the highways are like mosquitos in a swamp in summer, road transportation is crazy. Anyhow, if these Turkish guys sit in a vehicle, they lose their mind. There must be some genetical desire for attack-and-conquer in their blood. If you overtake someone he must overtake you in 2 minutes, whatever it takes. They are willing to risk their lives to get 5 meters further. Patience is the virtue you need here.

The next stop after Istambul will be Sinop on the rally but we couldn't make it that far. We stopped in a nice little town called Kastamonou.
By the way we managed to find snow even here, we crossed a pass on 1800 meters. Funny, we started in 32 degrees from Istanbul and ended up standing in the snow in flip-flops a couple of hours later...

Beindult a pályaírás - az első napok összefoglalója / Summary of the first couple of days of mapping for CC 2009

2009-05-26T22:16:00.029+02:00

SCROLL DOWN FOR THE ENGLISH VERSION!

2009. május 7-én, csütörtökön indult Budapestről a 2. Kaukázus Rali felmérő túrája. Attila és Szabolcs az első nap egészen Kiskunmajsáig jutottak, így leginkább az úti (ital)készleteinket sikerült felmérnünk. Fontos az alapos felkészülés, ezt senki sem vitathatja. Az igazi munka pénteken indult, amikor egészen Szarajevóig jutottunk, Huba csatlakozásával immár hármasban - Jenny, a nagyseggű amerikai hölgy (hűséges autónk) társaságában.

A belvárosban, a rossz emlékű piactér közelében sikerült találnunk egy holland importból származó berendezésű szállodát (volt papucsunk, sok súlyos fabútorunk, plüss állataink és eltolható WC-ajtónk is), ahol megtudtuk, hogy a magyar foci még mindig világhírű. Szállodánk láthatóan megszállott sportfogadó tulajdonosa a Haladás-MTK meccsről, illetve a csapatok várható bajnoki esélyeiről igyekezett beszélgetni velünk, minket azonban jobban érdekelt a konvertibilis márkáért kapható travarica minőségének ellenőrzése. Rendben találtuk.

Szombat reggel továbbautóztunk Mostarba, a rali mezőnyének első hivatalos szálláshelyére. Ha már ott jártunk, ettünk egy jó csevapot az Öreg Híd lábánál, és vételeztünk egy fél liter kiváló minőségű házi rakiját is. Tavaly már kipróbáltuk a minőségét – nincs benne cukor. Csak azért kellett, mert odafigyelünk a költségvetésünkre. Kocsmaáron (!) alig 700 forintot költöttünk a védőitalra. Hiba volt. Sokkal többet kellett volna sokkal többért, legalábbis úgy lett volna érdemes.

Az idei túra útvonala már Boszniában jelentősen eltér majd a tavalyitól. Nem sokkal Mostar után jelöltük ki az első hivatalos off road szakaszt (Attilát és Hubát tessék majd szidni!), és a múlt évben használt határátkelő átminősítése miatt Montenegróba is új útvonalon érkeztünk. („Új év, új szabályok” volt a hivatalos indoklás az átkelő idei lezárására.) Egészen Niksicig jutottunk, ahol szinte szó szerint belefutottunk a helyi fiatalok szombat éjszakai felvonulásába, döbbenetes mennyiségű és minőségű csajba, egy drága, de igen csúnya (leginkább a ’74-es Novaja Moda lakberendezési magazin ajánlásainak megfelelő berendezésű) szállodába, és néhány pohár Niksicko márkájú sörbe is.

Vasárnap reggel mint egy nagy (fejfájós) család, csodás kiránduló időben keltünk útra, hogy átkeljünk Montenegro megdöbbentő szépségű hegyvidékein. Akinek a verseny második napja után, a koszovói Peja-ig nem lesz máris elege a szerpentinekből, azoknak való ez a verseny. Nekik még épp 15 napjuk lesz rá, hogy végérvényesen beleszeressenek a Balkán és a Kaukázus tájaiba, és egy életre megutálják a szervezőket. Ezen a napon is sziporkáztunk az eszementnél eszementebb feladatok kiötlésében. Ez valahogy mindig könnyen megy.

Ugyan másnap reggelre véget ért a hétvégi kamionstop, ebből Albániába érve nem sokat vettünk észre. Tulajdonképpen nem is emlékszünk rá, hogy találkoztunk volna egyetlen kamionnal is a következő két napban, amíg a korábban teljesen elzárt ország (föld)útjait jártuk. Komoly kérdésként merült fel bennünk, hogyan működhet egy olyan ország gazdasága, ahol gyakorlatilag nincs belföldi áruszállítás. Mondjuk, azokra az utakra épeszű diszpécser nem is küldene tartós használatra szánt járművet…

A Kaukázus Rali tavalyi albániai útvonalát több mint kétszeresére növeltük az idén, az utak minősége épp olyan jó, mint tavaly, de a táj mindenért kárpótol.

Esti szálláshelyünk Peshkopiban pedig nagy valószínűséggel az egyik legemlékezetesebb buli helyszíne lesz. A városka sétálóutcáján fekvő, minden jóval felszerelt (mégis olcsó!) szálloda kertjében lehet majd Tirana sört iszogatni.

Kipróbáltunk egy helyi éttermet is (szállodánk tulajdonosa szerint az egyetlent), hogy meggyőződhessünk annak állapotáról, és döbbenetes élményben volt részünk. 6 rakiért, 2 csatos üveges holland Grolsch sörért, 1 gyümölcsléért, 1 kóláért, 1 ásványvízért, 2 súlyosan telipakolt hústálért, 1 koraszülött bálna méretű pisztrángért, 2 sült krumpliért, 1 óriási (mondom: óriási!) tál friss salátáért, 2 tál körözött jellegű helyi túróspecialitásért, 2 kosár friss pirítósért, no meg némi desszertért úgy sem tudtunk 25 eurónál többet fizetni, hogy földig hajlást eredményező jattot is csaptunk a számlánkhoz.

Kedden folytattuk albániai kóborlásunkat, és két dolgon törtük egyre komolyabban a fejünket: vajon minden albán sofőr eleve tereprali sofőrnek születik-e, vagy csak a táj szépsége teszi, hogy az útra kicsit sem figyelve vezetik az aszfaltos utakat csak a Németországból hazafelé vezető úton látó kettes Golfjaikat…

Mivel régen nem ettünk már rosszat, estére nem voltunk hajlandóak újabb gigászi adaggal terhelni a gyomrunkat. A macedóniai Ohrid tó partján, egy kis motel teraszára telepedve összegeztük az elmúlt napokat, illetve készítettük el a verseny első 3 napjának feladatlapjait. Utunk vezérfonala, sztorijaink forrása és a versenyfeladatok ihletője, a hűséges rakija itt sem hagyott cserben bennünket.

========================================================================

The scouting trip of the second Caucasian Challenge has started on May 7th. Attila and Szabolcs started from Budapest on Thursday and got as far as Kiskunmajsa (about 140 kilometers) to stay at Huba's place who's the 3rd member of the mapping team. At least we had a chance to look around and check our drink supply. Preparation is important, we all know that.

So the real work started on Friday when all 3 of us drove down to Sarajevo with Jenny, the big ass American lady (our faithful car).

We managed to find a funny hostel right in downtown next to the market place. The hotel definitely had some Dutch connections as we felt like moving into a Dutch county house in the turn of the 20. century. Heavy wooden furniture and dozens of plush animals.
Furthermore we got to know that the Hungarian football is still world famous as the manager of the hotel who was an obvious sporting bet maniac started a conversation with us about a recent Hungarian match and the odds of which team is going to win the Hungarian championship.

We were however much more interested ni the quality of the local travarica (a spirit made of grapes) available for the local Convertible Mark. Well, there was no problem with the quality at all.

We drove forward to Mostar on Saturday morning, the official destination of Day 1 on the rally. We all love this wonderful city so walked around, ate a great cevap with fresh salads and ajvar next to the world famous Old Bridge - and obviously flushed the great food down with some local beers.

We didn't miss visiting our favourite local tavern, unfortunately we had no chance to drink with the old guys now (at 2 PM), but we did buy half a liter of their home made rakija. We tried it last year, it was fantastic and it's even better this year. For half a liter of excellent booze we paid 3 dollars. Hm... we're really careful with our budget. It was a great mistake to buy just a small bottle. We should have bought much more there. The best spirit in the Balkans, no question about it.

The route of this year's rally is changing already in Bosnia. We marked the first off road section not far from Mostar (Blame Attila and Huba when driving on it) and since the border station we used last year doesn't work as an international border anymore we had to change the route and find another road to Montenegro this year. When we asked the reason why they closed the border for foreigners all they could say was "New year, new rules". Fair enough...

We drove to Niksic, Montenegro this day and found an expensive but really ugly huge ex-soviet style hotel furnished from the 1974 Novaja Moda magazine. After unloading our stuff from Jenny we were off to find a place to drink a beer and eat something... and were simply shocked by the Saturday nightlife in Niksic. Incredible number of girls (dressed for party) and a whole street of bars and discos. Luckily we were too tired to be involved into anything there. A couple of Niksic brand beers, that was it.

Waking up on Sunday morning was difficult but the weather was brilliant so not much later we were driving through the breathtaking mountains of Montenegro. This is a race for those who are - for some strange reason - in love with serpentines. There was no problem again to mark funny and stupid challenges this day. Actually we never have a problem with this :)

The border crossing to Kosovo was easy as always, but we still need to pay the 50 Euro insurance fee. We checked the big hotel in Peja downtown, our second accommodation on the rally. The (new) manager told us that the hotel party under renovation but agreed with the manager that in case we won't fit in we can use another hotel next door for the same price. After drinking some (lovely!) Peja beers we went to sleep. It was really cold in the rooms, so there was nothing else to warm us up than our memories of the hot August night last year.

The next day was something we were all waiting for as we crossed the border to Albania, one of our favourite countries. This piece of land was tightly closed from the rest of the world "thanks" to the paranoid dictator, Enver Hoxha, but even 15-20 years after the country opened its borders it seems like it hasn't changed much.

Yes, our goal is always to find the remote and hardly used roads which are more interesting and challenging but in Albania even the main roads (in the Eastern part of the country) look like a secondary forest path somewhere in Europe. Anyhow, we love it. And the countryside is simply amazing. No traffic, no people on the roads, no nothing just the nature and us.
The only question is how can the economy work here where we cannot see any transportation on these roads.

We doubled the Albanian stages this year, the quality of the roads are as good as last year but the scenery compensates for sure.

Our accommodation for the third night in Peshkopije will probably be the venue of one of the biggest parties en route. The hotel lies right in the central walking district of the town, a huge garden which is a great place to drink Tirana brand beers in the evening.

We tried a local restaurant here (the owner of our hotel said the only one open till late night). The experience was terrific, but not the bill.
We had 6 rakija, 2 Dutch Grolsch beers, one juice, 1 coke, 1 mineral water, 2 heavily packed meat plates, 1 trout sized as a baby whale, 1 huge bowl of fresh salad, 2 plates of french fries, 2 plates of local spiced cottage cheese, 2 baskets of toast and some deserts - we couldn't pay more than 25 Euros including a huge tip.

We were driving along on Tuesday and kept on thinking about this question: these guys are natural born rally drivers or just the beauty of the landscape makes them drive without watching the road?

After a wonderful drive between snow capped Albanian mountains we reached Ohrid, Macedonia. Found a great apartment in a motel by the lake and the great surroundings helped us summarizing all the things happened to us in the past few days.
We started the administration work too, filling out the day sheets for the race and the usual stuff we do every day: downloading daily GPS tracks, saving photos, separating challenge photos, etc. Our faithful partner, the inspiring liquid of our challenges and our blog, the rakija didn't let us down here again...

Saját riksabuli Indiában / Your very own rickshaw adventure in India

2009-02-16T20:54:00.007+01:00

Ha úgy érzed, hogy nem elég a kelet-európai kaland, még vadabbra vágysz, és úgy érzed, hogy te olyan, de olyan bulit tudnál összerakni, amilyet még a világ nem látott, akkor itt a neked való feladat.

A szintén általunk szervezett autoriksa rally kapcsán arra gondoltunk, hogy felkínáljuk mindenkinek a lehetőséget, hogy megtervezhesse a saját külön bejáratú riksabuliját.
Ha egyedi túrára vágysz, segítünk megvalósítani álmaid indiai riksa kalandját. Tervezd meg a saját túrádat bárhol az indiai szubkontinensen!
Onnan indulsz, és oda tartasz ahonnan és ahová neked tetszik. Olyan hosszúra és olyan nehézségűre tervezed a riksatúrát, és olyan büdzsével, ahogy neked és a csapatodnak megfelelő. Csak találd ki, hogy mikor, hol, hányan, hogyan és szólj a tapasztalt szervező csapatnak, és bízd rájuk a többit.

Hadd adjunk néhány ötletet, milyen alkalmakra szervezhetsz riksatúrát:

= céges rendezvények
= csapatépítő tréningek
= egyéni problémamegoldó tréningek...
= privát vagy szakmai találkozók, összejövetelek
= legény- avagy leánybúcsú

... és tulajdonképpen bármi, ami az eszedbe jut. India mindig izgalmas és egy autoriksát "hajtani" felejthetetlen élmény.

A saját kalandtúrád jellegét tekintve lehet például:

• verseny vagy rali
• kincsvadászat
• különböző autoriksákkal végrehajtandó játékok
• ügyességi játékok
• kulturális túrák

Szervezhetünk különböző hosszúságú túlélőtúrát az egyszerű délutáni versenytől a hosszú, több napos vagy hetes futamokig.
A határ a csillagos ég!

Rugalmas eseményszervező csapatunk akár az egész projekt megszervezését vállalja a legapróbb részletekig (jelentkezések kezelése, repülőjegyek, szállások, szállítási feladatok, stb.), de ha csak néhány szervezési kérdésben van szükség a segítségünkre, az is megoldható.

Tedd a saját riksa kalandodat igazán különlegessé. Kezdésnek elég egy emailt küldened. Oszd meg velünk az ötleted, a gondolataid és mi megosztjuk veled a tapasztalatainkat és szaktudásunkat.

Lépj kapcsolatba velünk ITT!

=====================================================

While we are creating the craziest possible East-European adventure for you, you might think that you want to go even wilder. Maybe you think that you have the idea of the century how to create a really crazy motorsport event. And since the same organization, Chennai Event Management Services created the Rickshaw Challenge 4 years ago than the Caucasian Challenge last year after all these years we know what you mean when you want your own crazy rally.

So, we thought we share our expertise and our resources with everyone interested to create their custom autorickshaw event anywhere on the Indian subcontinent!

This is where your custom auto rickshaw adventure begins! Our team will work with you to create the ultimate adventure experience tailored to your specific needs. Once we have identified the details of your situation, we can work together to start planning the perfect event to fit your budget. Our team is extremely flexible. In the past, we have organized events on all scales for both corporate and private groups. You choose the details – what, when, where, and how – and we take care of the rest.

Here are some examples of events that our adventure challenges can compliment:

• Corporate conferences
• Academic symposiums
• Reunions, both personal and professional
• Bachelor parties
• Staff training events
• Skill-strengthening retreats (from teamwork to self-reliance)

These are some examples of custom adventures we can organize for your event:

• Races and rallies
• Treasure and scavenger hunts
• Games involving autorickshaws
• Skill challenges
• Cultural tours

We can also put together special endurance Rickshaw rally events of any scale, from short afternoon races to long multi-day treks. These challenges can take place on either public roads or in safe, no-traffic areas. The sky is truly the limit.

We are a specialized event management company, and we are aware of your needs. We can cover as much or as little of the event as you require, and can even take control of the entire thing, letting you focus on other tasks. Our team has experience with organizing everything from tickets and sign-up to accommodation and transportation. We are able to help with any and all logistical aspects of your personalized adventure.

Make your next event truly unique. It’s as easy as sending us an email to get the ball rolling. You can share your ideas and expectations, and we can share our expertise and experience.

Contact Us for More Information!

Elkészült a 2009-es futam útvonalterve / New route is up for CC 2009

2009-01-29T14:32:00.005+01:00

Hosszas tervezgetés után elkészült a Kaukázus Rali 2009 útvonala.
A futam jórészt megegyezik a 2008-as útvonallal, de néhány fontos és izgalmas változást is bejelenthetünk.

Mi változott?

- Még több szakasz úttalan utakon messze a civilizációtól
- Még több Albánia (közkivánatra), dupla adag élmény az "albán alpokból", valamint egy éjszakát Albániában töltünk
- Kevesebb Törökország. Az ország gyönyörű, de agyon hosszú volt 2008-ban a török szakasz és szinte csak vadonatúj aszfalt utak vannak. Emellett ha egyszer Kaukázus Ralinak hivjuk a futamot, akkor több időt szeretnénk a Kaukázusban tölteni. A tengerparti pihenőnapot a Fekete-tenger partjára helyeztük.
- Még több Grúzia, több időt töltünk a Kaukázusban. Kicsit átstrukturáltuk a grúz szakaszokat, hogy még többet láthassunk az országból.
- Adjaria, ami 2008-ban tervben volt, de ki kellett hagynunk, mert a nemzetközi helyzet fokozódott
- Dél-Oszétia! Tavaly a grúz-orosz háborúban nemzetközi hirnevet szerzett kis szakadár állam, most megyünk és megnézzük! Ha a helyzet nem változik (hm... ezt senki nem tudja megjósolni), akkor ez is felkerül a meglátogatott háborús zónák listájára.

Az új útvonal megtekinthető a honlapon, vagy akár közvetlenül itt:

View Larger Map

==============================================================

The route planning for Caucasian Challenge 2009 is finally completed.

The route is very similar to the 2008 run but we can announce some important or exciting changes.

What are these changes?

- More stages on remote areas far from civilization
- More Albania (the favourite country of 2008), we double the experience of the Albanian Alps. Furthermore we spend a night in Albania.
- Less Turkey. The Turkish stage was exceptionally long in 2008, and though the country is unquestionably beautiful they have almost exclusively brand new asphalt roads. Plus, if we call the event the Caucasian Challenge we want to spend more time in the Caucasus area. We moved the rest day to from the South to the Black Sea shore.
- More Georgia, more time in the Caucasus. We re-structured the daily stages a bit to see more of this lovely country.
- Adjaria - we cross this wonderful region we had to miss in 2008 due to the post-war circumstances
- South Ossetia! This breakaway region gained special attention last year during the Russian-Georgian war, now it's time to visit it! If the situation will be unchanged (something nobody can foresee) - we can't keep our list of ex-war countries incomplete, can we?

The new route in up on our homepage or just click on the map below:

View Larger Map

Sárdagasztás az Ezüst Nyíllal / Mud racing with Silver Arrow

2008-12-02T12:55:00.021+01:00

November utolsó hétvégéjén rendezték meg a Budapest-Bamako Warm Up futamot, ami egy egynapos körverseny volt budapesti rajttal és céllal azzal a felkiáltással, hogy ez az utolsó alkalom, hogy az indulók versenykörülmények között mérjék fel, hogy sikerült az autót összerakni, megtanulták-e kezelni a GPS-t és nem vesznek-e össze a csapattagok minden kilométeren.

Értelemszerűen mi sem hiányozhattunk innen, no nem azért, mert bamakós csapatunknak, a Hetes busznak bármilyen érdemleges felkészülési tapasztalattal szolgált volna ez a verseny, hanem többek között azért, hogy promótáljuk a Kaukázus Ralit... nomeg hiányzott már egy kis terep autózás.

A rajt előtti este még fogalmunk sem volt, hogy milyen autóval indulunk, de Totya barátom (a Gumihajó csapat kapitánya) megszerezte nekünk a Kaukázus Rali egyik siker autóját az Ezüst Nyilat, igy egy terepralira tökéletes, leültetett tuning ezerkettes Zsigulival vágtunk neki a távnak.

Az autóhoz szinte hozzá sem kellett nyúlni, majdnem tökéletes állapotban volt.

- Nem volt biztositás a gépen
- Nem volt fűtés sem
- Szép simára koptatott nyári gumik viszont voltak
- Nem nagyon nyíltak az ajtók
- Jópár dolog zörgött elöl, illetve hátul
- A "szentlélektartjaössze" difi volt benne, amit még Örményországban cseréltek ki - rosszul
- Az egyik kerék defektes volt
- Nem volt benne fagyálló
- Nem működött az ablaktörlő
- Nem működött az egyik fényszóró

Egyébként minden OK volt vele, Totya előző éjjel kereket cserélt rajta, nem igazán az a méret került fel, mint a többi 3, dehát kicsi nem számít.

Az autó persze nem indult az éjjeli próba során, de egy reggeli sikeres bikázásban bízva nyogodtan tért aludni.

Miután az autó nem igazán volt forgalomban az elmúlt két hónapban, az akksi is tökig lemerült, reggel a bikázgatás és huzogatással is elment némi idő, így sikerült a hivatalos rajt időpontja után egy órával megérkeznünk. De még így sem tudtunk elkésni, mert előttünk még 8 autó várt arra, hogy elindítsák.

Kaptunk rajtszámot (45) és itinert (Kaukázusi Kalandorok néven indultunk), mitöbb, megjavult a jobb első lámpánk és egy határozott ökölcsapásra elindult az ablaktörlő is! Ennek azért kicsit örültünk, mert szakadt az eső.

Már az első kanyarban gondok adódtak, ugyanis fogalmunk sem volt, hogy merre induljunk. Miután az első 2 pontot beütöttem a GPS-be (mert az azért volt nálunk!), nagyjából kiderült az útirány. A következő megállónk egy benzinkút volt, ahol egy jót reggeliztünk, majd bevittem az első 20 pont koordinátáját a gépbe, hogy ne útközben kelljen ezzel foglalkozni.

Az versenytáv elenyésző része volt aszfalton, és becsületére mondva a kissé szakadt állapotú Zsiguli bizony rendesen dagasztotta a sarat erdőn-mezőn keresztül, köszönhető ez persze annak, hogy Totya nagyszerűen vezetett a sárban.

Az elmúlt napok hóolvadása és az eső eléggé feláztatta a talajt, és miután az utolsók között indultunk, az előttünk járó behemót terepjárók szörnyű útviszonyokat hagytak ránk.

Először egy puszta közepén akadtunk el a bokáig érő sárban, szerencsénkre ekkor még jártak arra nagyobb gépek is, így a KECS Rescue Team kihúzott minket (köszönet érte!).

Valahol útközben csatlakozott hozzánk, egyik cimboránk, Zoli, aki Totya társa volt a Miniben, amivel Bamakoba mentek idén. Természetesen ő is egy tökéletesen alkalmas járművel érkezett, egy régi VW Polóval.

Ahol mi elakadtunk ott ő is elakadt, így míg minket a Rescue Team húzott, addig őt egy kis Fiat Panda 4x4 rángatta ki a sárból, és legnagyobb meglepetésemre sikerrel!

A továbbiakban a két autóval együtt rótta az utakat, egyre kevesebb versenyzővel találkoztunk, mignem sikerült ismét el-, illetve most fennakadnunk. Az előttünk lévők úgy kijárták az utat, hogy egy 30 centis bakháton megállt a Zsiga. Kínlódás, tologatás és húzogatás után jött az ötlet, hogy emeljük meg és tegyünk alá valamit, mert a tükörsima gumiknak máshogy nincs esélyük kimászni onnan.

A recept:
- végy egy emelőt (ha szerencséd van, akkor találsz a csomagtartóban - nekünk volt)
- keres valami keményet, amit az emelő alá teszel, hogy az ne süllyedjen el (én talátam valami rozsdás mosógép darabot)
- emeld fel az autót
- tégy a kerék alá fadarabokat, mintegy hidat képezve a gödör és a gumi között
- ezeket is támaszd meg keresztben
- óvatosan ereszd rá az autót és reménykedj, hogy kibírja
- reménykedj tovább, hogy elindul a "hídon"
- szólj valakinek, hogy tolja meg

És működött!

Ezek után a Polot kellett kimenteni, de a gond ott volt, hogy annak nem volt emelője.. viszont kevésbé volt beásva. Mindenesetre azt is kiszabadítottuk nagy nehezen és indulhattunk tovább.

A versenytáv úgy felét tettük meg, majd Nagykőrösről elindultunk immár vak sötétben vissza Pestre, hogy időben odaérjünk. Ez sajnos nem sikerült, mert egy órát kajáltunk a hazaút előtt, így pontjainknak csak a 80 százalékát kaptuk meg.

Ahhoz képest, hogy nulla felkészüléssel indultunk útnak és a 10 órás szintidőből hármat kocsmákban töltöttünk (na jó, valahol be kellett pötyögni a GPS-be a koordinátákat, nomeg enni is kell), úgy gondolom, kiválóan mentünk. És persze jól szórakoztunk, ami nem utolsó szempont...

====================================================

There was a small rally on the last weekend of November called the "warm-up" for the Budapest-Bamako participants. The goal of organizing this one day event was to let the teams try their vehicle in racing conditions last time before the rally, check if they really learned to read the GPS and if team members kill each other or not after a tough day.

Obviously we had to sign up, not as we can deliver any useful information for our team Bus Number 7, but we tried to promote the Caucasian Challenge a bit... and yes, we missed some off roading already.

The night before the start we had no idea what car we will roll to the start line next morning. Luckily Totya (the captain of the Caucasian Challenge team 'Rubber Boat') had a great idea so we borrowed the infamous Silver Arrow from the girls. A perfect car for off-roading, a tuned Lada 1200 with lowered chassis :)

The car was in nearly perfect condition.

- She had no insurance
- No heating
- But she had nice summer tires with almost flat surface
- Doors didn't really want to open
- Couple of things made strange noises both in the front and in the back
- Still had the "still working" differential which she got in Armenia (a wrong one)
- One of the tires were totally flat
- No antifreeze
- Windshield wipers didn't work
- One of our headlights didn't work

Soo... otherwise everything was OK. Totya changed the flat tire at midnight. The size was not exactly similar to the other three, but who cares, it was not flat!

The car didn't start when they tried that night, but trusting in a successful jump-start next morning he went to sleep.

Since the car was not in use at all in the last 2 months the battery was dead dry. They jump-started and pulled for a while when she finally started but we lost a lot of time. We were still in time when we got to the start line an hour after the official start time and another 8 cars were still waiting for the start.

We got our number (45) the itinerary and were ready to go. Meanwhile our right headlight started to work, also the windshield wipers - after a nice punch on the motor. Well, we needed that bad as it really started raining.

After the start we had no idea at all which way to go. I entered the first two GPS coordinates from the itinerary so at least we knew the direction. Our next stop was a petrol station where we had a nice breakfast and I entered another 20 coordinates so I didn't need to do it in the car.

Only a small portion of the official route was on asphalt but the aging Lada was surprisingly good on the track even with those lousy tires. We were driving through forests and between crop fields without major problems - thanks to Totya's driving skills. Snow melt the previous days and we had rain too so the road conditions were not with us at all. Furthermore, the big 4WD's dig various size holes on the tracks so we rather had to cope with their trail.

First time we stuck in the middle of the field. Actually on a road between two fields. The mud was ankle-deep at least. Luckily that time there were bigger 4WD's around so one of these guys pulled us out (KECS Rescue Team, thank you!)
Somewhere on the way a friend of us joined us just for fun. He was Totya's team mate in the Mini on this year's Budapest-Bamako rally. Obviously he took a completely improper car too - an old VW Polo.

Where we suck he stuck too. While we were pulled by the Rescue Team we was pulled by a small Fiat Panda 4x4.

These two cars, the Lada and the Polo rode together, we met less and less competitors... and we stuck again. The road was in really bad condition there. Around 50 4WD's were driving around in the last couple of hours, so the bottom of the car simply stuck on top of it. Thinking, pushing, pulling it didn't help. Then came the idea to lift the car, put sg. under the wheels (we had no chance to do it without lifting though we tried) as the wheels won't get a grip without that.

Our recipe:
- take a jack )you find one in the trunk if you're lucky... we had one)
- find something solid under the jack to avoid sinking in the mud
- lift the car
- put pieces of wood to bridge the gap between the hole and the tire
- make cross bars too
- release the car slowly and hope the wood won't break
- keep on hoping the car will move on the "bridge"
- ask someone to push the car

And it worked!

Then we had to rescue the Polo. The problem was that it didn't have a jack and the Lada had a special one. But it was not so deep in the mud... anyhow, we managed to push it out somehow so we could drive away.

We made approximately half of the route by the time it got pitch black so we set forth back to Budapest to arrive there in time to get our points. Since we spent an hour with eating before going back we didn't make it so we only got 80% of our points.

Considering we had zero preparations for the rally and we spent 3 hours in country bars during the day with eating, entering GPS coordinates and warming up,we were doing pretty good. And we had a great time after all...

Köszönet / Thanks

2008-11-27T10:59:00.004+01:00

Úgy illik, hogy megnevezzük mindazon útitársainkat, akiknek fotóiból meritettünk a futam blog bejegyzéseinek illusztrációját feltuningolandó. Köszönjük nekik a szép képeket!

======================================================================

The photos you see in the blog entries we wrote during the rally were taken by various fellow travelers and we'd like to take the opportunity now to say a big thanks for these.

Bozóki László
Császár Péter
Hutnik "The Cook" Károly
Dr. Kozma Huba
Nagy "Four Finger" Miklós
Frank Noe
Laurel St. John
Takács "Michael" Zoltán

The blog in English! Available! Hurray!

2008-09-29T16:34:00.002+02:00

Now you can enjoy the stories and the photos of the mad race called Caucasian Challenge 2008.
Just search for the flag at the second part of each post.

Start scrolling down...

Happy reading!

Tizenhetedik nap - Az utolsó nap… Jereván. / Day 17: the last day... Yerevan.

2008-09-15T17:41:00.000+02:00

Felemelő mégis kicsit szomorú nap a mai – a futam utolsó napja. A táv nem túl hosszú és egyáltalán nem nehéz. Háromszázvalahány kilométer Kapantól Jerevánig. Végig aszfaltút. Szinte végig.

Útba esik ugyanis Örményország egyik legszebb, legvadabb helyére épített monostora, Tatev. Vétek lenne kihagyni, a versenykategóriában utazóknak pedig kötelező, hiszen még az utolsó napon is változhat a végeredmény, ha valaki megszerzi a több pontot érő, eldugott kincseket. A Tatev felé vezető út szörnyű minőségű, de mindenképpen megéri a kitérőt

Az első csapatok már délután 3 óra körül Jerevánba érnek és élvezik a medencét és a koktélokat a szálloda kertjében. A többiek 4 és 6 óra között érnek be.

Némi meghatottság mindenkin érződik. “Mégiscsak megcsináltuk.” 17 nap, terepjárók és szakadt Moszkvicsok, Ladák. 12 ország, 7800 kilométer. Erre inni kell. Megjelent a virtualtourist.com kék Moszkvicsa is, ők egy rövidebb úton jöttek Jerevánba.

A szálloda hallja hamarosan nyüzsgő piactérhez hasonlít, mindenki koccint, élményeket oszt meg, Józsi az RTL Klub Fókusz tudósítója filmez és interjúkat készít. A szálloda előtt tucatnyi újságíró, kamerák, fényképezőgépek, jegyzettömbök. Hiába, ez egy kis ország, ahol nem sok minden történik. Kérdések özöne, a szervezők egyik kamerától a másikig mennek. Miért ide? Miért pont Jereván? Miért most?

A sajtó kedvéért csinálunk egy mű-megérkezést is, mindenki kocsiba vágja magát és elhajtunk a főtérre dudaszó közepette, majd vissza egy másik térre, ahol mindannyian elférünk és ahol már várnak minket. Újabb kamerák és fényképezőgépek. Az egyik Toyota hátó ajtaján már sorakoznak a feles poharak, a versenyző mindenkivel koccintani akar.

Este hivatalos eredményhirdetés egy részünkre kibérelt klubban a belvárosban. Kialakult a végeredmény. Amikor a mezőny már kissé bemelegedett átadjuk a díjakat. Megdolgoztak érte, nem volt egyszerű. Lássuk hát:

III. helyezett:
18, Don’t Panic
Takács “Michael” Zoltán és Kovács Iván
Toyotra 4Runner

II. helyezett
30, DB Team
Nagy “Four Finger” Miklós, Császár Péter és Csáki Tibor
Suzuki SX4 (2WD

I. helyezett, a Kaukázus Rali bajnoka
24, Scuderia Coppa Amici
Mekler László és Mikó-Mekler Edit
Toyota Land Cruiser

Az eredményhirdetés után elszabadul a buli, a DJ keze alatt égnek a potméterek, a bárból kezdenek elfogyni az italok.
Megcsináltuk.
Vége.

(De csak átmenetileg…)

=============================================================

Day 17: the last day... Yerevan.

This is it – the final leg of the 2008 Caucasian Challenge. The day is to finish in the modern town of Yerevan, where all teams will be treated to a night at a fancy hotel. The last stretch is short – not much over 300 kilometers to drive – and it is easily accomplished by everyone, especially since the roads were asphalt most of the way.

Early on, a stop is necessary at the wonderful Tatev monastery. It’s necessary first because it’s absolutely beautiful, and second because a little ‘treasure hunting’ there will score teams some last-minute points, possibly giving them the edge they need to win the challenge.

It was just 3 pm when the first teams arrived in Yerevan. Immediate festivities included a dip in the pool and a few cocktails for everyone. By 6 the last team arrived, and the celebrations really started. After 17 days, 12 countries, 7800 kilometers, several breakdowns and lots of alcohol, everyone had finally made it!

The next few hours are a busy mash of TV cameras and journalists. The local media was very curious about why their small country was chosen as the end point of this wonderful event. Questions were asked, answers were provided, and lots of pictures were taken.

The teams even stated a fake arrival for the press, with everyone driving animatedly into the town’s Republic Square, with horns honking and mouths cheering.

The night ended with an official closing ceremony at a bar that the organizers rented downtown.

The final results were in, and it was time to hand out trophies. So, who won?

3rd place:
Team number18, 'Don’t Panic'
Zoltán “Michael” Takács and Iván Kovács
Toyota 4Runner

2nd place:
Team number 30, 'DB Team'
Miklós “Four Finger” Nagy, Péter Császár and Tibor Csáki
Suzuki SX4 (2WD)

The winner, the champions of the Caucasian Challenge 2008:
Team number 24, 'Scuderia Coppa Amici'
László Mekler and Edit Miko-Mekler
Toyota Land Cruiser

Congratulations, everyone!!

Tizenhatodik nap - Több országban egy időben: Karabah, és a senki földje /Day 16: In several countries at the same time: Karabakh and no man's land

2008-09-14T17:40:00.003+02:00

Reggel a csapatok Vankból a közelben lévő és az egyik legszebb örmény monostor, a Gandzasar épület együtteséhez mentek, majd a kulturális reggeli után folyatatták útjukat az ország fővárosa, Stepanakert felé.

Itt kellett volna megkapniuk a karabahi vízumot, de miután vasárnap volt és a megfelelő hivatal nem volt nyitva, a szervezőket segítő örmény srácok tanácsára hagyták az egészet és egy sokkal érdekesebb program után néztek. Az örmény fiúk ugyanis szerveztek egy meglepetés programot, Kalasnyikov lövészet az egyik karabahi katonai bázis területén.

Nem tudom, nálunk (vagy bármelyik európai országban) mit szólnának és mennyi esélye lenne annak, hogy beviszek tizenegynéhány külföldi autót és utasaikat egy katonai bázisra, majd ott éles lövészetet tartok viccből nekik… ez itt nem jelentett problémát.

A biztonsági előírások és a fegyver használatának elmagyarázása után mindenkinek megadatott, hogy rövid időre megsüketüljön és először fekvő, majd álló helyzetből lőhessen a lőtéren egyes, majd sorozatlövő módban. Mondanom sem kell, osztatlan sikert aratott a közbeiktatott program, és Thomas a német kontingens hálája jeléül az itteni katonáknak is ajándékozott egy focilabdát. Az átadási ceremónián megmutatta, hogy hogy lőnek a németek és az égbe küldte a bőrt.

Miután mindenki kilövöldözte magát, Aghdam városába mentünk, amely pont a frontvonalon áll. Elképesztő és megdöbbentő a látvány, a valaha százezer lakosú város ma teljesen romokban áll. Érdekes módon a város közepén szinte érintetlenül áll egy mecset, amelyben manapság tehenek hűsölnek, de fel lehet mászni a két minaretbe és onnan 360 fokban lehet látni a valaha volt város romjait.

Aghdamból dél felé indultunk és ahogy haladtunk előre úgy néptelenedett el teljesen a regió. A Karabah határain kívül eső területeken gyakorlatilag nem lakik senki, órákon keresztül lehet autózni úgy, hogy senki nem jön szembe, sem autó, sem ember, sem állat. Elhagyott szőlőültetvények, rozsdásodó, szovjet időkből megmaradt útjelzőtáblák és romok mindenütt. Nomeg aknamezők az út két oldalán. A környéket jól ismerők azt mondják, még ma sem tanácsos 10 méternél jobban eltávolodni az aszfalttól, mert - külföldi aknamentesitő brigádok erőfeszitései ellenére - még több százezer akna rejtőzik a földben errefelé. Érdemes komolyan venni.

Az iráni határ csak néhány méterre van, a határfolyót követjük végig, egészen a senkiföldje-örmény határig.
Ezen a szakaszon található az egyik legveszélyesebb és legérdekesebb hegyi út is, gyakorlatilag a hegy oldalába vájt egy (fél)nyomsávos csapás, amin kanyarogva elérjük a Kapanba, a ma esti célunkhoz vezető vadonatúj műutat.
A Ladák és a Moszkvicsok ma is szenvedtek, különösen az utolsó szakaszon, mert nem bírták az emelkedőket. Különösen a sárga Moszkvicsot kell lépten-nyomon szerelni, de ahogy az lenni szokott, egyszer csak megtáltosodott és meg sem állt a célig.

Este 9 és 21 óra között végülis mindenki beért a szocreál Lernagordz szállodába, ahol vacsora után felköszöntöttük újabb születésnaposunkat, Laurel-t. Miután a szálló étterme bezárt, az este egy komolyabb házibuliba torkollott, amelyet a G’Roby csapat “lakosztályában” tartottunk.

A verseny rendkívül kiélezett, a DB Team igyekszik behozni több napos lemaradását, amelyet a budapesti kitérővel szereztek, de a Scuderia Coppa Amici és a Don’t Panic ugyanúgy esélyes a győzelemre.

=====================================================================

Day 16: In several countries at the same time: Karabakh and no man's land

This day, nearly the last in the challenge, brought the teams back once again into Armenia. In the quest to leave Karabakh, however, it was learned that the visa office is not open on Sundays, so plans had to change. Some local friends of the organizers had a plan that made the day far more interesting than filling out visa forms – they lead the teams to an Armenian military base to play with guns. Nobody is quite sure how a great group of foreigners driving a motley bunch of cars with foreign plates were able to enter a military base and shoot guns, but it happened, and everyone enjoyed learning to fire AK-47 rifles, first on single-shot mode, then on fully-automatic.

After the guns, the teams headed towards the infamous city of Aghdam which lays right on the frontline. The town used to have 100,000 inhabitants, now it’s completely abandoned and in ruins… the view of the city from the only building that miraculously survived the bombing, the minaret of the Aghdam mosque was truly a shocking and heart-smothering.

After the ghost city of Aghdam teams turned South into very deserted lands. The next few hours were spent driving, and not a single car or person was met along the way. Nobody lives in this area anymore – buildings are bombed, deserted, and the signs are still left over from the Soviet era. The road followed the Iranian border for a long distance. Before long, the teams faced a new kind of challenge – a stretch of ‘road’ carved into a mountain side, barely big enough for the 4WD trucks to pass through. After a few dangerous kilometers of this, they were back on asphalt, much to the relief of the teams driving Ladas and Moskvitches, who had a very hard time with that dangerous pass.

Teams arrived at the hotel earlier than in recent nights, and were able to enjoy a hot meal, and to celebrate the birthday of Laurel, the one of the American members of team virtualtourist.com with beer, vodka, cake and smiles. The hotel restaurant eventually closed at midnight, but the party didn’t finish for some until the sun was nearly up. Only one day left, and the competition is very close: teams DB Team, Don't Panic and Scuredia Coppa Amici all have a chance to win the race!

Tizenötödik nap - Hegyi Karabah: az ország, amely nincs is / Day 15: Mountanious Karabakh: the coutry that doesn't exist

2008-09-13T17:39:00.002+02:00

A mai nap a futam egyik legizgalmasabb napja, ugyanis ma lépünk át Hegyi Karabahba. Illetve nem oda lépünk át, csak Örményországból ki, de a túloldalon nincs újabb ország.
Mindegy, ez kissé bonyolult, lényeg az, hogy a következő két napban az örmény-azeri háborút követően kialakult érdekes politikai területen utazunk, hol Örményországban, hol a Karabahi Köztársaságban, hol az ezek közötti több száz kilométeres senki földjén, vagy a frontvonal , illetve a tűzszüneti zóna határán.

Az Örményország észak-keleti csücskében fekvő Noyemberyan városkából utunk dél felé vezetett, az ország legnagyobb tava, a 2000 méter magasan fekvő Sevan-tó irányába. A tavat elérve kelet felé fordultunk és a tópart mentén haladtunk az örmény határig. Határ ugyan nem volt, de a GPS-ünk jelezte, hogy mikor értünk be elméletileg Azerbajdzsánba. Innen a táj ismét nagyot változott, magas hegyeken, szűk kanyonokon keresztül haladtunk, a háborúból ottmaradt kiégett tankok szegélyezték az utat.

Több csapat eltévedt a napi cél, Vank városába vezető úton, a Nivából majdnem teljesen kifogyott a benzin, de szerencséjükre találkoztak a 04-es Groby csapattal, akik szintén eltévedtek, így az Unimogban talált 10 liter benzinnel tudták folytatni az utat.

A nap végi szállás kemping lett volna Vank mellett, de a legtöbb csapat úgy érezte, hogy inkább invesztál egy kicsit több pénzt a szállásba és a városban található két hotel egyikében maradt.

Az utolsó csapatok hajnali fél 3 körül értek be, de sokaknak még ekkor sem ért véget az éjszaka. A 77-es rajtszámú lengyel Musial team egyik tagja az éjszaka során úgy összebarátkozott a helyi kiskirállyal (aki gyakorlatilag megvette az egész települést, mindet ő finanszíroz, tulajdonol és mindenki neki dolgozik), hogy másnap reggel komoly problémái voltak az autóvezetéssel.

=================================================================

Day 15: Mountanious Karabakh: the coutry that doesn't exist

This was a day of travel through some very politically interesting areas. Borders were crossed into countries that don’t exist, and maps showed country lines where no border crossings took place. The recent Armenian-Azeri war left much of this area in dispute, so it was never clear to the teams exactly what country they were officially in was it Azerbaijan, Armenia, Karabakh, or some unnamed no-man’s-land?

Despite all of this, the teams had a good day of driving. Early on they passed by the beautiful Lake Sevan, which sits high at 2000 meters above sea level. The scenery changed as the day went on, and the teams passed lofty mountains, beautiful valleys, and burned-out tanks on the side of the road.

Some teams got a bit lost on the way. The Pace Car almost had a catastrophe when they nearly ran out of gas in the middle of nowhere, but luckily Team G'Roby also got lost in the same place, so they were able to give some petrol to the grateful driver of the Lada Niva, and everyone made it to camp site at the end.

Actually, nobody cared to camp that night, so all teams spent a little extra money for hotel rooms in Vank.

The last team rolled in late, around 2:30 am, but for Grzegorz from Polish team 'Musial', the night was much shorter than even that – he stayed up late drinking and talking with a man known as King, who actually owns the entire town of Vank!

Tizennegyedik nap - Örményország határán: bürokrácia és csapolt sör / Day 14: at the border of Armenia: red tape and draft beer

2008-09-12T17:38:00.004+02:00

A Tbilisiből kivezető út megtalálása már önmagában komoly feladat elé állította a csapatokat, ugyanis az ország (de különösen a főváros) nem arról híres, hogy táblák özönével zavarná össze az autóst.

Miután a külvárosok megtekintése után megleltük a helyes irányt, a laposabb dél-grúziai dombvidéken át jutottunk el az örmény határig.
Míg a grúzok elég felületesek a határátlépéseket tekintve, az örmények a bürokrácia megszállottjai. Kedvesek, segítőkészek, de irgalmatlan mennyiségű papírt kell kitölteni, aláírni és lepecsételni.

A 00-ás rajtszámú Lada Niva utasai érthető módon meglepődtek, amikor az ebédelő örmény határőrök lelkesen integetve és hangoskodva beinvitálták őket az egyik bódéba, ahol komoly mennyiségű (egyébként isteni) töltött főtt tészta és sült marhahús, friss kenyér valamint csapolt sör várta őket. Fejenként 3 sör több, mint elegendő kaja és tucatnyi közös fénykép elkészítése után kissé nehezen sikerült megszabadulniuk alkalmi vendéglátóiktól, de megértették velük, hogy előbb-utóbb szeretnének csatlakozni a mezőnyhöz.

Aki időben odaért, megcsodálhatta a Debed-kanyont és ezen a napon már megismerkedhetett az ősi örmény keresztény építészet egy-egy képviselőjével, pl. a híres Haghpat kolostorral, amely az esti szállástól nem messze található. Az épületegyüttes rendkívül érdekes és korát tekintve egy érdekes információ: a XII. században esett át egy nagyobb felújításon (!)
A csapatok átlagosan 2-3 órát töltöttek papírozással, ennek ellenére szinte mindenkinek sikerült beérnie emberi időben a Noyemberyan városában levő hotelbe. Az új országba lépést sokan kitűnő orosz vodkával és örmény sörrel ünnepelték, tudomásunk szerint a tulajdonos nem panaszkodott a fogyasztásra.

==============================================================

Day 14: at the border of Armenia: red tape and draft beer

Tbilisi’s virtual lack of road signs made the next morning difficult for everyone, and it proved a challenge just finding a way out of the city. This day’s route passed through the flatlands southern Georgia, finally leaving the country behind and entering Armenia. Unsurprisingly, the border once again proved interesting.

Teams faced no problems leaving Georgia, but the act of entering Armenia involved 2-3 hours of paperwork, stamps, and general bureaucracy.

While the border guards and administrative workers were helpful and friendly, the situation was still tiring. Well, for most teams it was.

Team 00, however, had a wonderful time at the border. They arrived just as the guards were breaking for lunch, and were treated to a cheerful invitation to join in! A table full of roast meat, pasta, and plenty of beer made this the best border crossing of the trip for these lucky team members.

After driving through the mighty Debed Canyon and visiting Haghpat’s awesome 9th century monastery a night of local beer and spirits awaited all teams, and everyone managed to arrive in Noyemberyan in time, despite the border complications and long drive it took to get there.

Tizenharmadik nap: Tbilisi, Grúzia másik arca / Day 13: Tbilisi, the other face of Georgia

2008-09-11T17:37:00.002+02:00

Miután a mai nap kifejezetten rövid szakasz (némi kompenzáció a tegnapi kifejezetten hoszú szakaszért), a versenyzők pihenhettek és csak reggel 10 órakor indultak tovább Gorin keresztül a grúz fővárosba,Tbiliszibe.
Grúziában egyébként nyoma sincs annak, hogy itt néhány hete háború volt, minden pontosan ugyanúgy zajlik, mint azelőtt. Sem kiégett házak, sem felborult harckocsik, sem romok között síró gyermekek, ahogy azt a sajtó tálalta. Pedig kerestük, istenuccse kerestük, de nem akadtunk ezek nyomára. Csak egy kisebb felrobbantott híd és egy laktanya leomlott épületszárnya tanúskodott arról, hogy itt harcok lehettek.

A vonatok járnak, az utakon nem látszik semi… ez minden bizonnyal köszönhetö a helyiek élni akarásának és munkájának is, de tuti hogy a nemzetközi média is felnagyította a történteket. Szégyelljék magukat.

Gori belvárosát körbejártuk, fotózkodtunk a nagy Sztálin szobornál, többször végig sétáltunk a Sztálin sugárúton, meglátogattuk a Sztálin múzeumot és ettünk helyi specialitásokat egy vendéglőben. A “rettegett” város is pont úgy éli hétköznapjait, ahogy tette azt az “események” előtt.

Aki tehát húzódozna, mert túl sokat néz tévét az jöjjön bátran, most kevés (mindjuk úgy, nulla) a turista és jók az árak! Ha pedig nem akar egyedül belevágni, tartson velünk a következő Kaukázus Ralin!

Tbilisi pont olyan mint másfél honapja amikor a felmérő csapat először itt járt. Egy épülő-szépülő, átalakuló európai nagyváros, a mezőnynek este jutott ideje egy kis városnézésre. Tbilisi gyakorlatilag mindenben különbözik Grúzia egyéb részeitől, igazi kirakatváros. Jót tenne ennek a régiónak egy kis létbiztonság, nagy dolgokra képesek a helyiek ha megkapják a lehetőséget. A nagyhatalmak meg nézzenek magukba. De nem szokásuk.

Éjszaka befutott a 73-as rajtszámű Lada Samara, akiknek elromlott az autójuk a Jvari-Mestia szakaszon. Mestiában találtak egy lelkiismeretes szerelőt aki hosszas hibakeresés után "hibátlanra rakta" a gépet (akiket érdekelnek a technikai részletek: el volt ugorva a vezérlésük, pedig nemrég raktak bele egy új, német szíjat. most orosz van benne úgyhogy biztos elmegy még százezret). Mire készen lettek elállt az eső is a hegyen, úgyhogy átverekedve magukat a sártengeren lejutottak. Mivel tapasztalatlanok ilyen téren és az autó sem erre van kitalálva ezért kissé aggódtunk értük. Komoly teljesítmény volt, gratulálunk!

Újabb szervezőbizottsági taggal bővült a mezőny, befutott Aravind is a hajnali géppel, így az utolsó napokban kicsit könnyebb dolgunk lesz. A csapatok fáradnak, ezzel együtt a verseny is élesedik, egyre több a feszültség.

==============================================================

Day 13: Tbilisi, the other face of Georgia

This day’s destination was the Georgian capital of Tbilisi. Since the road was short, teams enjoyed a long morning, and didn’t get on the road until a leisurely 10 am. During the day, teams were very surprised to see almost no sign of the ‘war’ which, according to the media, had ravaged the area just a few weeks earlier. No burned-out vehicles or bomb craters as every expected to see. It seems the media just blew the situation out of proportion, though what exactly happened is still not clear.

Even in Gori, where the conflict was centered, things were operating as normal. The town still has its Stalin avenue, and statues from the Soviet era still stand. The teams had a long lunch in the town, sampling local food and drink. Everyone enjoyed the low prices and complete lack of tourists in the area!

The end of the day brought the teams to the big, modern city of Tbilisi. It stands in sharp contrast to the rest of Georgia. The short day meant teams had time to do some sightseeing, enjoying the river walk, jazz cafés, and local food.

Team Polar Bears had a hard time finding the hotel, and when they stopped to ask for directions, the man they asked turned out to be the hotel owner’s son! The Polar Bears didn’t have any trouble finding the local booze Chacha – though they warn others to stay away from it!

The day’s short journey and evening of rest did everyone good. With the end of the challenge just days away, everyone is exhausted, and the sense of competition is increasing tension between teams.

Tizenkettedik nap - A Kaukázus megmutatja igazi arcát / Day 11: the real face of the Caucasus

2008-09-10T17:36:00.003+02:00

Reggel nem kevés meglepettséget okozott, és még a szigorú orosz katonákat is mosolyra fakasztotta Thomas, a német kontingens, aki úgy döntött, hogy egy 2006-os VB focilabdát (amiből ilyen célokra több százat hozott magával) ajándékoz az oroszoknak. Előrángatta a kaszárnyából kapitányt, majd „Play football not war” felkiáltással átadta neki a bőrt. A marcona kapitány először meg sem akarta fogni azt, hiszen lehet, hogy valami robbanószerkezet, de aztán rájött, hogy ennek kicsi az esélye.
A fiúk azóta is azon gondolkodtak, hogy kik lehettek ezek az elvetemültek ott az Isten háta mögött, akik labdát osztogatnak.

A mai napon a Kaukázus megmutatta oroszlánkörmeit. A gyengélkedő autók még gyengébbek lettek, de a jól felkészített terepjárók is tréninget tarthattak. A Jvari-Kutaisi 340 kilométeres szakaszt (akik eljutottak a 2640 m-en fekvő Zagor-hágóig) a versenyzők kb. 15, a túrázók kb. 18 óra alatt tették meg. Embertelen utak, sártenger, a folyó által lerombolt csapások sziklák és szakadékok várták a bátor utazókat.

A táj lenyűgöző, ötezer meter körüli hegyek havas csúcsokkal, kartávolságra található gleccserek, elképesztő természeti formációk és tündéri, középkori falvak fogadták azokat, akik ezt az útvonalat választották.

A 73-as rajtszámú Lada Samara komoly üzemanyagellátási gondokkal küzdött, nem bírta az emelkedőket, így ők Mestiában aludtak, majd miután megjavíttatták az autójukat a Kutaisi szállást kihagyva Tbilisibe indultak.

A 21-es számú Ezüstnyíl differenciálműve ment szét, ezért Jvari felé Kutaisiben hagyták egy szervizben, csakúgy, mint a sárga (tulajdonosa szerint beltéri sztálin mellszobor-) színű Moszkvicsot. A két autó utasai különböző terepjárókba ültek át ideiglenesen.

Az utak minősége a sofőrt fizikailag és szellemileg is komolyan igénybe vették. Több helyen teljesen elmosta az eső utáni áradás vagy betemette egy földcsuszamlás. Hol az útra gurult sziklákon kellett átmászni, hol mély sártengeren átkelni. A csapatoknak még így is szerencséje volt, hogy az elmúlt 3 napban nem volt komolyabb eső, mert előfordulhatott volna, hogy az út teljesen járhatatlanná válik, vagy rosszabb esetben napokra ott ragadnak a hegyekben…

Az utolsó csapatok hajnali fél 3 körül értek a Kutaisi vendégházba, ahol a házigazda még ebben az időpontban is vacsorával és házi borral várta őket.

=================================================================

Day 11: The real face of the Caucasus

Before facing the day’s extreme off-road challenge over the 2640-meter Zagor pass through the region’s high, glacier-filled mountains, a surprise peacekeeping effort by Thomas, a German participant, brought everyone’s spirits up a notch. Thomas had brought along a hundred 2006 World Championship footballs to give away during the challenge. This morning, he bravely entered the Russian solders’ camp, asking for their captain. Handing over the ball to the shocked officer, Thomas said “make football, not war”. The soldiers are probably still wondering what exactly happened that morning.

The day’s route passed among 5000 meter mountains and lovely medieval villages, and followed rough, washed-out roads. Vehicles climbed over rocks, through mudslides, and around fallen trees, and the teams took on average 18 hours to complete the day’s 340-kilometer journey. While the scenery was beyond description, lots of mechanical problems made it hard to see.

Broken differentials and severe fuel problems forced two teams to leave their cars in the shop for the day. Team 73 ‘The Last Day’ drove straight to Tbilisi the next day, while members of Team 21 “Silver Arrow” tagged along with other teams who were driving 4WD vehicles, picking up their car a few days later.

The night was spend in a lovely hotel in Kutaisi – the host greeted the exhausted teams with a hot meal and home-made wine. The last car didn’t arrive until 2:30 am – a very long day indeed.

Tizenegyedik nap - Grúzok, oroszok, avagy mi is a harci helyzet / Day 11: Georgians, Russians... so what the heck is going on?

2008-09-09T17:35:00.002+02:00

Délelőtt 11 óra körül a hiányzó csaptok is megérkeztek Akhaltsikhébe és elkezdődött a tanakodás, hogy merre induljon el a mezőny. A hivatalos versenyútvonal többekben aggodalmakat keltett, hiszen néhány hete azokon a területeken még harcok dúltak. A szervezők telefonáltak a helyi kapcsolattartóknak és a kapott információk alapján megszületett a döntés: az adjariai szakaszt kihagyva, másik, gyorsabb és jobb minőségű úton mennek a napi végcél, Jvari felé, hogy még világosban odaérjenek. Sajnáljuk az adjariai szakaszt, mert nagyon szép és kifejezetten terepjárókra optimalizált, de ennyi áldozatot hoznunk kellett.

Két csapat, a virtualtourist.com nemzetközi mezőnye és a norvég Polar Bears ezt a verziót sem vállalták be, előbbi Tbilisibe ment közvetlenül (kivéve Laurel-t, a 24 éves, semmitől meg nem rettenő amerikai könyvelő lányt, akit érthetően nagyon érdekeltek az orosz katonák és tankok), a norvég csapat pedig Vardzia barlangvárosa felé vették az irányt, ők később Kutaisiban csatlakoztak a mezőnyhöz.

Az aggodalom alaptalan volt, a maradék csapatok sem vérmes orosz katonákkal, sem rettenetes rablókkal nem találkoztak út közben. A háborúnak nyoma sem volt az abház határhoz közel eső területen sem, mindössze néhány tankot és egy-két kiégett szállítójárművet láttunk. Sokkal nagyobb problémát jelentettek a hihetetlen mennyiségben felbukkanó tehenek és egyéb haszonállatok, amelyek állandó veszélyt jelentettek a versenyzőkre, hiszen a legváratlanabb helyeken álltak vagy feküdtek, kanyarokban, kivilágítatlan alagutakban, stb.

A szállás elég extrém helyen, egy hatalmas völgyzáró gát festői környezetében található, egy felújított szocreál gosztinyica. Tökéletesen megfelelt nekünk. A szinte teljesen elhagyott faluban a szállás mellett ugyan volt egy orosz katonai tábor, de legkevésbé a Kaukázus Rali résztvevőinek jelenléte érdekelte őket. Gyaníthatóan csak azt várták, mikor rendelik már haza őket.

Miután a szálló étterme zárva volt, ismét Karcsi szakács kreativitásának köszönhetően ettek a csapatok. A last minute megrendelt menü a szálló mellett bográcsan készült csirkepaprikás volt.

===============================================================

Day 11: Georgians, Russians... so what the heck is going on?
Akhaltsikhe, Georgia, to Potcho Etseri, Georgia

The planned route for this day would have brought the teams through some absolutely beautiful areas of Southern Georgia, along rough dirt roads of Adjaria and across remote areas. Unfortunately, recent fighting in certain areas made the route unsafe, especially since a late start waiting for the teams who had to spend the night in Kars meant participants would be driving through some of those areas after dark. After some phone calls to local contacts of the organizers, it was decided that the teams would follow a somewhat longer but much easier route towards Potcho Etseri near the Abhazian border.

The news made some teams apprehensive about the trip into northern Georgia up towards the Russian border. This journey was to take three days, eventually ending in the town of Tbilisi to the east. Team virtualtourist.com went directly to Tbilisi, and team Polar Bears remained in Akhaltsikhe, sightseeing and carousing with locals; they intended to join the rest of the teams the next night in Kutaisi.

The teams that did venture north met no trouble. No road bandits popped out of the nowhere demanding payment, and no Russian soldiers pestered the teams. In fact, aside from a few burned out tanks, the teams saw few signs of war. In fact, random cows standing it the road were the day’s biggest problem – especially when encountered in unlit tunnels!

Teams spent the night in what was once a socialist-era hotel, now a refurbished still basic hostel. The spot was jammed between a giant dam and a camp full of Russian soldiers. The local restaurant was closed, so Karcsi once again whipped up a wonderful meal, though it wasn’t ready until 1 AM.

Tizedik nap - Grúzia és Törökország határán / Day 10: between Turkey and Georgia

2008-09-08T17:34:00.004+02:00

A Van tavi pihenő után ismét viszonylag hosszú szakasz várt a csapatokra.

Az út lenyűgöző volt a több ezer méteres Kelet-Törökországi vidékeken keresztül. Ututnk egy darabon az örmény határsávban vezetett, itt gondolkodtunk el azon, milyen ostoba és értelmetlen dolog is a politika – ha valaki Törökországból át akar menni a legközelebbi örmény nagyvárosba, a kb. 50 kilométeres út helyett több száz kilométert kell autóznia Grúzián keresztül, hiszen a két ország rossz viszonya miatt évek óta nincs nyitva határátkelő.

Néhány csapatnak, többek között a 00-ás rajtszámú Lada Nivának és a 10-es rajtszámú geotracer.hu-Malibus csapatnak nem sikerült a napi szakaszt teljesíteni, ugyanis egy apró tényező, miszerint a török-grúz határ este 9 órakor bezár keresztül húzta a számításaikat. Ők a török oldalon, Karsban várták a reggelt.

A többiek, akik még átértek élvezték az olcsó árakat, a kitűnő hacsapurit és Kazbegi sort, majd belevetették magukat az akhaltsikhe-i éjszakába és különös barátságot kötöttek a helyi (egyébiránt nem igazán józan) maffia főnökkel.

==============================================================

Day 10: between Turkey and Georgia

The tenth day of this great trek lead the teams through the breathtaking mountains of eastern Turkey. The day’s highlights included further border fiascos, a drunk mob boss, a palace, free candy from men with guns, and magic petrol.

After a short while, the route paralleled the border between Turkey and Armenia for 50 kilometers or so. Here, the current political situation of Turkey was vividly revealed, as the border seemed to be locked down tight. The nearby Armenian town of Gyumri, just 50 kilometers from the border, is only accessible via a several hundred kilometer trek up through Georgia! As the teams were riding through the lands inhabited by the Kurds, military checkpoints became frequent, though some guards were quite friendly, and one even handed out candy and apologized for the delays.
One of the highlights of the day was a short visit to East Turkey’s magnificent medieval palace, the Ishak Pasha Sarai.

Before finally leaving Turkey, team Polar Bears was amused to discover that Turkish petrol has magical properties – attendants at one petrol station managed to fit 100 liters of fuel in an 80 liter tank!

Not all teams made it across the border in the end – as it turns out, the border closes at 9pm, and not everyone know. Those who did reach the destination of Akhaltsikhe discovered fine local food and beers (like Hachapuri and Kazbegi) and a bustling nightlife. Some even had a nice chat with the local mob boss, who was rather drunk and cheerful at the time. Teams who didn’t manage to cross the border spent the night in Kars, and woke up early the next day to catch up.

Kilencedik nap - Kurdisztánon keresztül / Day 9: Across Kurdistan

2008-09-07T17:33:00.003+02:00

Ismét korai rajt várt a versenyzőkre, hiszen a mai szakasz is több, mint 600 kilométeres volt. A Nemrut-hegyről a kietlen és rettenetesen forró Kurdisztánon keresztül vezetett az út a majd’ 2000 méter magasan fekvő Van-tóhoz.

Elsőként kompra kellett szállnunk, hiszen a közelben folyó Eufráteszen cask így tudtunk átkelni. Szerencsére a csapatnak a később induló része éppen, hogy de fel tudott férni a nem túl nagy méretű kompra, így senkinek nem kellett órákat várnia a következő kompra.

A versenyzőket nem csak a pokolian forró időjárás állította komoly kihívás elé: a szervezők által megjelölt egyik pontot, nevezetesen egy másfél méter átmérőjű beton átfolyó csövet időközben beépítettek a négysávos autóút alá, viszont a legelszántabbak átmásztak a 40 méter hosszú csatornán iszapon, szalmán, patkány- és rókaürüléken keresztül csúsztak-másztak, hogy megtalálják a felfestett betűt. Ez a DB Team csapatának sikerült is, a többiek nem találták meg, bár többször végigmászták a fullasztóan meleg csatornát.

Több csapat csak késő este ért be, a 21-es rajtszámú Ezüstnyíl szétesőben lévő differenciálművel és az őket segítő Thomas Danuch Mitsubishi Pajeroja csak éjjel egy körül gurult be a parkolóba. A kék Moszkvics fedélzetén három virtualtourist.com csapattaggal a másnapi rajtig nem jelentkezett.

A nap végén a szállás egy Van-tavi étteremben volt, amelyet szándékosan nem nevezünk kempingnek. A kalandorok választhattak, hogy sátrat vernek a parkolóban vagy az étterem tetőteraszán dobják le a matracukat. Legtöbben az utóbbi megoldást választották, a kellemes, balzsamos éjszaka, a friss levegő és az elfogyasztott Efes sörök miatt senkinek nem akadtak alvási problémái az alkalmi tömegszálláson.

======================================================

Nemrut Dagi NP, Turkey, to Gevas, Turkey

This day saw the teams facing extreme heat and a very long 600 km drive to Lake Van. The lake rests at over 2000 meters above sea level, but the route passed through the hot and deserted flatlands of Kurdistan. The heat and long roads, however, were not the biggest challenge to be faced.

The first obstacle was the Euphrates River, which had to be crossed by ferry. As the teams slowly arrived, it wasn’t clear if all the vehicles would fit at once, meaning some would have to wait for the next trip across the water. Fortunately, everyone managed to squeeze on the small craft, and the participants were able to continue their journey together.

One of the day’s geocaching locations provided another bump in the road. The spots had been chosen and marked months before the challenge. While this normally wasn’t an issue, in the case of this particular spot, things had changed. The challenge was to find out what letter had been spray-painted inside a large pipe. Unfortunately, the pipe had since been buried beneath a new 4-lane highway! Some teams found nothing at the coordinates given, but a few crafty teams sorted things out, and went crawling through 40 meters of dead rats, fox excrement, and filth in their quest for extra points. The industrious Team DB, after several passes, managed to find the letter.

After another rough day, the evening was spent at a fine restaurant by Lake Van. Some teams made it there pretty late in the night due to mechanical problems and Team 06, virtualtourist.com haven’t arrived at all.. After a great meal and a few Efes beers, everyone was allowed to roll out their sleeping bags and spend the night on the restaurant’s roof terrace. The fresh air and extreme exhaustion from the day’s challenges meant everyone slept well.

Nyolcadik nap - Forróság,szervizelés,kecskehús / Day 8: more heat, mechanics, goat meat

2008-09-06T17:32:00.003+02:00

A tengerparti pihenő után ismét hosszú szakasz várt a résztvevőkre, több, mint 600 kilométer a misztikus Nemrut-hegy lábáig.

A Nemrut-hegyi kempingbe már délután szállingóztak a versenyzők, de természetesen akadtak, akik nem csak a tájba gyönyörködtek. A barna Moszkvics a geotracer.hu csapattal a fedélzetén üzemanyag-ellátási problémákkal küzdött a török autópályán 43 fokban szerelte a két csapattag. Miután helyi „szakértő” kezekbe került az autó, mind az üzemanyagcsövek, mind a hűtőcsövek tönkrementek, így több órát veszítettek, mire egy valóban hozzáértő szerelő az összes problémát elhárította. A rombolásért több száz Eurót fizettek a fiúk, így a nap nem múlt el tanulság nélkül számukra.

A többi szovjet gyártású autó is elkezdett rendetlenkedni, A 73-as „Az utolsó nap” elnevezésű csapat Lada Samarája napok óta gyengélkedik, nem bírja az emelkedőket. A 21-es „Ezüstnyíl” a Nivához hasonlóan kerékcsapágy cserén esett át és egy darabig tökéletesnek tűnt egészen addig, amíg szét nem ment az autóban a differenciálmű. Mindannyian abban bíznak, hogy Grúziába átérve az őshazában könnyen és olcsón orvosolni tudják a problémákat.

Az egész napi forróság után a Nemrut-hegyen kellemes idő várta a versenyzőket, és akik időben beértek még gyönyörködhettek a csúcsról a páratlan naplementében. Később Karcsi, a 03-as Gumihajó csapat (és az egész mezőny) szakácsának fantasztikus kecskepörköltje fogadta a csapatokat. Többen „megtértek’, akik azelőtt húzódoztak a szarvas állatka elfogyasztásától.

Az este további része is buliba torkollott, hiszen, a tegnapi naptól eltérően itt senki sem szólt, hogy csendesebben mulatozzunk, legfeljebb a több ezer éves szoborfejeket zavarhattuk volna.

Holnap ismét egy kemény szakasz vár a mezőnyre, Törökország legmelegebb tájain kell autózniuk a Van-tó partján fekvő kempingbe.

========================================================

Day 8: more heat, mechanics, goat meat

Another day in Turkey! After relaxing on the beach the previous afternoon, the teams were recharged and ready to go. The destination was Mount Nemrut, where a treasure trove of ancient wonders awaited the travelers. The coordinators recommended that the teams arrive before sundown, so everyone got an early start.

The day proved eventful for some. Team geotracer.hu-Malibus ran into some serious fuel problems along the way. After trying to repair their Moskvitch on the side of the road in the 43 oC heat, they gave up and paid 100 Euros for a local mechanic to help them out. Unfortunately the mechanic wasn’t much of a mechanic after all, and he did more harm than good – a further two hours were spent finding a ‘proper’ mechanic and getting the old car fixed.

More mechanical problems got in the way of Team no. 21, ‘Silver Arrow’, who had to replace their wheel bearings, only to lose their differential a bit further down the road. The girls were looking forward to cheap mechanics in Georgia.

Team 'The Last Day' also faced vehicular obstacles losing their power and struggling uphill every time, but worked at the camp site on Mt. Nemrut to fix their Lada Samara.

After a swelteringly hot day, the cool air on Mt. Nemrut was welcomed by all. Teams that heeded the advice and made it to the site on time were able to see the ruins, and watch a glorious sunset from the site.

Karcsi from Team 03, 'Rubber Ship' cooked up a tasty goat stew that was enjoyed by everyone – even those who were a bit timid by the thought of eating goat meat. The party lasted late into the night, as the teams prepared themselves for the next day’s drive through the hottest part of Turkey.

Hetedik nap - pihenés, sörözés, hőség / Day 7: relax, beer, heat

2008-09-05T14:25:00.003+02:00

A mai nap ún. fél pihenőnap. A csapatokat mindössze 270 km jó minőségű aszfaltút választotta el a közvetlenül a tengerparton fekvő hoteltől, igy aki nem sokat vacakolt reggel, az már kora délután fürdőzhetett.

A tengerpartra vezető út egy része csodálatos hegyvidéken, kanyonok mellett vezetett, ma a versenyzők is nyugodtan gyönyörködhettek a tájban, a mai nap ugyanis nem kaptak feladatokat.

A homokos part, a kristálytiszta tenger valódi kikapcsolódást nyújtott a résztvevőknek. Szükségük is volt rá, hiszen a következő szakaszok a forró és kietlen anatóliai-fennsikon keresztül embert és gépet egyaránt próbára tesznek majd...

=========================================================

Day 7: relax, beer, heat

Day seven also took place in Turkey, and with just 250 kilometers of road on the schedule, the teams were looking forward to a nice, easy drive. The roads are good quality, and the destination is Kizkalesi, a wonderful beach resort on the Mediterranean Sea. Teams who had the foresight to get moving early in the morning would find time to spend the afternoon bathing in the sea!

The day had no additional challenges, so it truly was relaxing for most. The road climbed over lofty mountains and spilled down into majestic canyons. Team Polar Bears managed to blow a tire, but quickly fixed it on the way. This half-day was rewarding for everyone.

Sandy beaches met the teams at Kizkalesi, where the goal was to relax and re-supply. The beer flowed freely, the sun shined hot, and everyone enjoyed the scenery late into the evening. The break was well-deserved after a tough week of driving, and the teams were glad for a small break, as they prepared themselves mentally for the upcoming trek through the deserted Anatolian highlands.

Hatodik nap - a leghosszabb / Day 6: the longest one

2008-09-04T14:11:00.003+02:00

Az isztambuli megálló után következett a futam leghosszabb szakasza, 722 kilométer az anatóliai fennsík közepén fekvő Konya városába. A versenykategóriában induló csapatoknak nem csak a kilométerekkel kellett megküzdeniük, hanem az út közben megoldandó meglehetősen sok geocaching feladattal is.

Isztambul után a 00 rajtszámú felvezető autó (Lada Niva) napok óta betegeskedő kerékcsapágya megadta magát. Szerencsére néhány kilométerre voltak a legközelebbi nagyvárostól és egy helyi gumis segítségével – rettenetes nyikorgás közepette - eljutottak a Lada márkaszervizbe (!), ahol a két mester aktuális munkájukat félretéve 2 óra alatt megjavította az autót, így az a mezőny után száguldhatott. A szétesett kerékcsapágyról érdemes a lenti fotót megtekinteni.

A csapatok a konya-i hotel tetőteraszán ünnepelték meg a célba érkezést a többi vendég és a környék lakóinak legnagyobb örömére. Konya Törökország egyik legfontosabb vallási központja, csodálatos mecsetekkel és egyéb vallási célú épületekkel. Konzervatív város, amelyben nem igazán lehet alkoholt kapni, így a Kaukázus Rali szomjas résztvevői inkább hozott anyagból dolgoztak a szálloda tetején.

A nap, és a futam eddigi legnagyobb meglepetése az volt, amikor reggel 6 óra körül a 30-as rajtszámú Suzuki SX4-es legénysége megjelent a hotelben. Ők voltak azok, akik 3 nappal korábban Ohridban feladták a versenyt, mert technikai problémáik voltak. Mint kiderült, a technikai probléma egy barátnő és egy menyasszony volt, akiknek megígérték, hogy a rajt után néhány nappal hazamennek.

„Látták a szomorú ábrázatunkat és úgy döntöttek, ha tényleg ennyire szívügyünk a futam, akkor menjünk és csináljuk tovább. Mit mondjak, két angyallal van dolgunk, nagyon köszönjük nekik, hogy ilyen megértőek. Különösen, hogy Tibinek néhány nap múlva, huszadikán lesz az esküvője. Azonnal kocsiba vágtuk magunkat és meg sem álltunk Konyáig. 25 órát vezettünk non-stop, de megérte, mert időben odaártünk és folytathattunk a versenyt. Nagyon szeretnénk nyerni, ezért indultunk el – mondta Nagy „Four Finger” Miklós, az egyik megszállott és a DB Team vezetője.

A következő nap a csapatoknak mindössze 270 kilométert kellett ledolgozniuk, hogy a napi célba, a Földközi-tenger partján fekvő Kizkalesibe érjenek.

=======================================================

Day 6: the longest one

No border crossings today! Instead, the teams faced 722 kilometers of road on their way to the city of Konya in the Anatolian highlands. The journey was made a bit more interesting by the addition of a number of geocaching challenges along the way.

The first bump on the road came just outside of Istanbul, where the wheel bearings of the pace car decided to stop working altogether. Luckily, the Lada made it into Izmit, where the drivers were overjoyed to find a proper Lada repair shop! A few hours later the car was back on the road, thanks to two wonderful mechanics who put their schedules on pause to fix up the vehicle.

The night saw a wonderful surprise – Team DB, the one that was forced back to Budapest several days previously because of mechanical problems, showed up in high spirits! As it turned out, the ‘mechanical problems’ were in fact the girlfriends of the two guys on the team. The girls were taken home, where they gave their boyfriends their blessings to continue on the race. After 25 straight hours of driving from Budapest, made it to Konya, and were overjoyed to be back in the competition.

The evening was spent on a rooftop terrace overlooking Konya. The teams were very popular among the locals that night – Konya, it turns out, is a very conservative city, and it’s virtually impossible to find alcohol after 10pm. Well the teams tapped into their reserves, and managed to party the night away, despite the challenges!

Ötödik nap - Hosszú menet a Boszporusz partjáig / Day 5: a long run to the Bosporus channel

2008-09-03T20:28:00.004+02:00

A Belmeken-tavi parti után kissé nehezen ébredtek a versenyzők, de a friss levegő, a napsütés és néhány kávé hamar lelket vert a csapattagokba. A nap nem tartogatott több hegyet, a bolgár szakaszt nagyrészt sík terepen, főutakon kellett teljesíteni, Törökországban viszont már 8 sávos autópálya várta a résztvevőket.

A külföldi csapatok ismét kalandosan keltek át a határon, a 08-as számú Polar Bears norvégjai egy lerobbant vámos autót vontattak át, cserébe különleges bánásmódban részesültek. A 06-os rajtszámú virtualtourist.com csapat kék Moszkvicsa és nemzetközi legénysége ismét derültséget keltett, ahogy az út során mindenütt. Amikor a vámos kirakta maga elé a portugál, az olasz és az amerikai útleveleket, valamint a magyar rendszámú Moszkvics céges papírjait, majd a magyar nyelvű meghatalmazásokat, némi fejvakarás után az egészet összecsomagolta és közölte, hogy őt ezzel hagyják békén és menjenek tovább.

Thomas, a 09-es német Triple Bottom Line csapat vezére, akit jellemzően az ág is húz végre egy bontóban megvásárolta a hiányzó, Mostarban betört üveget, valamint egy új darabot az ellopott (és egyébként működésképtelen) CD lejátszó helyére.

A 04-es rajtszámú G'Roby csapat Unimogja elszántan taposta a kilométereket, bár sebességük nem ment 80 km/óra fölé, azt legalább egyenletesen tartották. Alig várják a grúz utakat, azokon a szakaszokon jó eséllyel verik a mezőnyt. Ők a logisztika nagymesterei, az elhasználódott lengéscsillapítóik helyett már megrendelték az újakat, ha minden jól megy Diyarbakirban, a kurd fővárosban már várja őket egy szerelő, hogy beépítse.

Azok a csapatok, akiknek sikerült korán elindulniuk, már kora este isztambuli városnézésre indultak, a többiek a város fő autóbusz pályaudvara mellett található hotelben próbáltak regenerálódni.

=======================================================

Day 5: a long run to the Bosporus channel

After the previous night’s fire-side festivities on the shores of a beautiful mountain lake, the morning felt foggy. Hot coffee and tea helped a bit, as did the prospect of big and modern roads across the flatlands of Bulgaria, and later onto Turkey’s 8-lane superhighways. But one thing stood in everyone’s way – another border crossing. In the end, all the teams eventually made it across the border and found themselves in Turkey, after countless passport checks, questions, and more than a few laughs.

Team Polar Bears got through a bit easier than the others by helping tow a broken-down car owned by a Customs Officer! This helped raise their spirits after a minor defeat in Bulgaria – the route they chose looked like it passed through a tunnel beneath some mountains, but when they arrived, they discovered the tunnel hadn’t been built yet!
Team virtualtourist.com made the customs officer smile again. They simply didn’t understand why 4 people from Portugal, Italy and the US travel in a 20-year soviet Moskvitch with Hungarian plates full of rally stickers and not having any proper car documents but curiosity was not as strong as a desire for lunch so they rather decided not to go into details and let the guys enter Turkey.

Team Triple Bottom Line had a good day, as they were finally able to replace the window that was broken in Mostar when their car was broken into. They also got a new radio, since their old one was stolen. Access to music was very much appreciated for the remainder of the Challenge, especially since the one that was stolen didn’t work anyway!

The few teams that managed to get an early start were rewarded with an opportunity to do a bit of sightseeing in downtown Istanbul. Unfortunately, most teams arrived a bit too late for that. Everyone faced a restless night in the hotel, which was near the city’s busy and bustling main bus terminal. Everyone slept as hard as they could, since the next day’s journey was to be the longest in the entire race.

Negyedik nap - egyik tótól a másikig / Day 4: From lake to lake

2008-09-02T13:00:00.003+02:00

A csapatok a negyedik napon verőfényes reggel vágtak neki az újabb szakasznak. A tegnapi offroad után ma csak a macedón és bolgár hegyekkel kellett felvenni a harcot, valamint a verseny kategóriában a geocaching feladatokkal.

Rögtön a rajt után egy 1800 méteres hágóra kellett felkapaszkodniuk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az Ohrid és a Preszpa tavakra. Később közép Macedónia lapos, kietlen tájain autóztunk keresztül egészen a bolgár határig, ahol ismét következtek a hegyek.

A bolgár határátlépés önmagában is érdekes procedúra. Különböző épületekben és bódékban összesen 9-10 ablak található. Az első ablaknál némi adminisztrációt követően kapunk egy pendrive-ot, majd ezzel kell átsétálnunk a következő ablakhoz, ahol szintén adminisztrálnak valamit, lementik, és így tovább. Az utolsó ablaknál, ahol a kikerülhetetlen autópálya matricát kell megvásárolnunk, ott veszik el véglegesen a kütyüt. Elhatároztuk, hogy jövőre lementjük a laptopra a tartalmát, mert furdal a kíváncsiság, mi lehet rajta. Mint ahogy azt sem értjük, miért nemm építettek ki egy helyi hálózatot… presze akkor hol maradt volna nekünk a móka?

Az esti tábor a bolgár Rila Nemzeti Park területén, 2000 méteres magasságban fekvő, csodálatos panorámát nyújtó Belmeken-tó partján kijelölt vadkempingben volt.

Rajtunk kívül cask egy szerencsétlen helyi figura volt egy Moszkviccsal, aki úgy gondolta, hogy feljön egyet táborozni és pihenni egyedül. Hát nem hiszem, hogy sokat pihent.
A feladatokkal küzdő versenyzők közül csak a 24-es rajtszámú Scuderia Coppa Amici Toyotája érkezett be a megadott határidőre.

A versenyzoknek este meglepetés vacsorát készített a 03-as Gumihajó csapat legénységének tagja, Karcsi, az excentrikus szakács. Az útközben itt-ott bevásárolt hozzávalókból kiváló bogrács étek született, amely méltó kisérője volt a helyi rakijának, melyet a résztvevők belső fűtésként használtak, ugyanis a táborhelyen éjszaka 6-8 fok körüli hőmérséklettel kellett felvenni a harcot. A dermesztú hideg ellenére a parti sokaknak hajnali négyig tartott, igy a másnap reggeli 8:30-as indulás nekik kissé döcögősre sikeredett. Az ötödik napi cél, Isztambul onnan nagyon-nagyon távolinak tűnt...

===============================================================

Day 4: From lake to lake

The fourth day of the challenge let the teams put aside their off-roading skills, but they faced some high and windy roads through the mountains of Macedonia and Bulgaria, so everyone’s navigational skills were put to the test. The first challenge of the day saw the teams crossing a, 1800 meter pass between Lake Ohrid and Lake Prespa, where beautiful views of both lakes proved very rewarding. After this pass, the roads ran long and flat until the end of the day, which brought more mountains.

The day’s biggest challenge proved to be the border crossing between Macedonia and Bulgaria, which took the form of a dance, as participants wove their way back and forth between booths, carrying with them a pen drive that kept track of their steps. There were stickers involved as well! The whole thing was rather complicated, but it proved very memorable.

Only one team – no. 24, Scuderia Coppa Amici – made it to the goal on time. The finish line for the day’s journey was the remote Lake Belmeken, which sits a full 2000 meters above sea level deep in the beautiful Rila National Park.

As night settled upon the weary travelers, so did the cold. A campfire took the chill off, but it was rakija, a potent local grape spirit, that kept everyone warm. This primal party lasted to the wee hours of the morning, when everyone decided that a few hours sleep would probably be a good idea before the next day’s trek towards Istanbul. Everyone dreamt of hot showers and soft beds…

A harmadik nap krónikája - Albánia pora és szépségei / Day 3: The dust and beauty of Albania

2008-09-01T10:49:00.006+02:00

A mai nap folyamén a 21-es rajtszámú Ezüstnyíl (Lada 1200) életre kelt egy koszovói szerelőnek köszönhetően, igy a lányok bizakodva néztek a mai nehéz offroad szakasz elé, bár kissé megkésve indultak csak a mezőny után.

Az albán főutakat, amik egy nyomsávú sziklás csapásként jellemezhetőek a versenyzők kivétel nélkül teljesítették, le a kalappal a huszonéves Moszkvicsok és a Ladák előtt! Ezen a szakaszon végre a terepjárók szerelmesei is kiélhették szenvedélyüket. A csodálatos táj, a szinte lakatlan Drina-völgy kemény, de élményekkel teli napot hozott a csapatok számára.

A 73-as rajtszámú "Az utolsó nap" csapat valószinűleg beleszeretett az albán úthálózatba, mert a hivatalos versenyútvonaltól eltérve 150 kilométerrel meghosszabbitották albániai látogatásukat. A tévedés oka természetesen navigációs jellegű, a jelzés nélküli utakon könnyű eltévedni.

A nap hire, hogy a versenyben eddig biztosan vezető tapasztalt DB Team, akik nem kímélték a (kétkerék meghajtású!) Suzuki SX4-üket fel kellett, hogy adják a versenyt. Egy technikai probléma miatt haza kell utazniuk Budapestre.
A raliban újonc csapatok viszont zárkóznak fel a tapasztalt versenyzők mellé, kiélezett verseny várható, a hátralvő 14 nap még okozhat meglepetéseket.

A résztvevők ma este az Ohrid-tó partján lévő szállodában moshatják le az út porát, a megerőltető szakasz után megérdemelt egy kis luxus...

===========================================================

Day 3: The dust and beauty of Albania

Day three saw the teams traveling on dusty roads over rocky passes, across mountains and wonderful valleys, crossing through Albania into Macedonia. No teams faced any major mechanical problems on this day, which is astonishing considering some of the 20,22 year old Ladas and Moskvitches being driven! Navigation, however, proved difficult for some. The ‘roads’ are poorly marked through the ‘Albanian Alps’, and the teams passed through some very remote regions, so this is not entirely surprising. In the end a few teams spent more time in Albania than they had planned (including Team number 73 ‘The Last Day’ who doubled the distance), but everyone made it across the border eventually.

Team number 08 ‘Polar Bears’ finally managed to get into Albania after their unexpected detour, but a bad kebab dampened one team member’s spirits, and he spent a few days recovering. The next morning’s goat cheese breakfast didn’t help much either! New and unusual cuisine is a big part of the Challenge, and all teams enjoyed tasting the local flavours.

As participants unwound in the hotel in Ohrid that evening, some sad news was passed around – Team DB, which had been in the lead of the competition category, was forced to resign due to some mechanical problems, and they were on their way back to Budapest. But with two weeks still to go, anything can happen, so the other teams remained cheerful as they enjoyed Skopsko, one of the many fine beers Macedonia has to offer.

Második nap - a világ legfiatalabb köztársaságában / Day 2: in the World's youngest republic

2008-09-01T07:39:00.003+02:00

A második nap reggele szomorú hirrel köszöntött a 09-es számú Triple Bottom Line E.V. csapat német tagjara, Mitsubishi Pajerojának egyik oldalablakát betörtek és az autóból néhány dolgot elloptak. Szerencsére megúszta komolyabb kár nélkül, viszont az autójában volt az RTL Klub Fókusz riporterének táskája, amit egy az egyben elvittek.
- Bosszant, persze, de nagyon nem idegesitem magam rajta. Ugyan egyetlen ruhadarabom sem maradt azon kivül, ami rajtam van, de a pólóm egeszen friss, még birja egy darabig. Majd Koszovóban bevásárolok. - mondta Czakó Jozsef.

A fiúk rossz napja nem ért véget, útban a rendőrség felé, ahol átvették a jegyzőkönyveket koccanásos balesetet szenvedtek. Az anyagi kár nem jelentős, de érthető módon nem dobta fel őket az egymás után két balszerencsés eset.

Ma már komoly emelkedőkre szamithattak a versenyzők, ennek, és a nehezebb szakasznak köszönhetően több technikai problémával is szembe kellett nézniük. Többen az itiner es a navigációs segédpontok ellenére eltévedtek.

A megpróbáltatások nem értek véget a Thomas Danuch vezette Triple Bottom Line csapat részére, autóját a norvég Polar Bears teammel együtt nem engedték be Koszovóba egy értelmetlen szabály miatt: 8 évnél idősebb autó német export rendszámmal nem léphet be az ország területére. A két csapat így kerülőre kényszerült, bár a norvég srácokat Albániába sem akarták beengedni, de ezt a problémát 20 Euróval sikerült áthidalniuk.

A 21-es számú Ezüstnyil - fedélzetén két hölggyel - is apróbb technikai problémákkal küzd, de talán Pecben (Koszovó) szakértő kezekben hamarosan meggyógyul.

A német katonai mentőautóból lakóbusszá átalakitott járművel túrázó G'Roby csapat az éjszakát Montenegro hegyei között töltötte szintén technikai okok miatt. A különleges járművet természetesen a helyiek es a hivatalos szervek is mosolyogva fogadják. "Általában furcsán néznek ránk a határokon, van, ahol teherautóként, van, ahol lakóautóként es van, ahol személyautókent kezelik a jarművet, ehhez képest kell sávot választanunk. Koszovóban egyszerűen csak SFOR erőnek néztek minket, pedig mi bizonygattuk, hogy az auto privát. Azt hiszem, hogy meg több matricát kell raragasztanom, hogy elfedjem a katonai jelleget, mert a zűros helyek még ezután jönnek."- mesélte Gárdonyi Róbert csapatvezető.

A csapatok Pec legnagyobb szallodájának kényelmes halljában ünnepelték meg a célbaérkezést, elfogyasztva a város sörkészletének jelentős részét.

A harmadik nap a versenyben lévő csapatok korán reggel indulnak Albániába, hogy a rendkivül lerobbant állapotú épp ezért technikás vezetést igenylő albán makadám és földutakon tegyék meg a szakasz nagyrészét. A csapatok a mecedón Ohrid-tó partján pihenhetik ki a nap fáradalmait - amennyiben odaérnek...

===============================================================

Day 2: in the World's youngest republic

The teams faced a much shorter drive on day two – a mere 398 kilometers – but some serious hills and grumpy border guards would make the day a challenge. While most teams got off to a good start, Triple Bottom Line awoke to find their vehicle was plundered during the night. One of the victims, traveling with the team Jozsef, the correspondent of the Hungarian commercial TV channel RTL Klub kept a good attitude about the situation:

“Though I don't have any clothes besides the ones I'm wearing now,” he said, “my T-shirt is still pretty clean, it's OK for another couple of days. I'll do some shopping in Kosovo.” The team’s spirits were further dampened by a fender-bender on the way to the police station, but they got on the road eventually!

The steep hills and high altitude roads (if you can call them that!) on this second leg of the journey proved difficult for some vehicles.

Team number 04, ‘G'Roby’ made it to the top, but their vehicle, an ex German military ambulance car converted into a mobile home, just wasn’t up to the trip back down the hill. They spent a chilly but scenic night high in the mountains of Montenegro.

Some teams got a bit lost on the way, and two, the Polar Bears and the poor members of team Triple Bottom Line E.V., were not allowed into Kosovo with their German export plates. They had to take a round-about detour through Montenegro and Albania. Before the race we encouraged the teams to bring some extra cash for bribes; the Polar Bears were glad they did when they had to pay 20 Euros to get into Albania, where they were disappointed by a distinct lack of quality ice cream. We don’t call this a Challenge for nothing!

The night was once again spent in revelry and relaxation, as the participants enjoyed a drink (or two, or three) in the comfortable hall of the biggest hotel in downtown Pec on the Tony Blair street right next to the Bill Clinton avenue. Some people even managed got a little sleep for the next day!

Az első nap rövid krónikája / The brief summary of the first day

2008-08-30T11:01:00.006+02:00

A Kaukázus Rali augusztus 30-án szombaton reggel pontban kilenckor elrajtolt a budapesti Memento Parkból. A hajdani közterületi szobrok árnyékából 15 csapat és 30 elszánt versenyző vágott neki az első szakasznak. A 638 kilométeres Budapest-Mostar szakaszt a szervezők bemelegítésnek szánták, sok csapat küzdött is a számukra még többé-kevésbé ismeretlen autókkal illetve GPS készülékekkel. A napi etapot egyik versenyző csapat sem tudta a megadott szintidőn belül teljesíteni, de a nap nem múlt el tanulságok nélkül.

A 30-as rajtszámú DB Team Suzuki SX4-e Boszniában rendőrautós üldozésbe keveredett de információink szerint sikerült ép bőrrel és pénztárcával megúszniuk. A 21-es rajtszámú Ezüstnyil már Szekszárdon szervizelt, de a gyors es hathatós beavatkozás utan a mezőny után repesztettek. A mostari szállásra éjfél körül ért be az utolsó csapat, az olasz-portugál-amerikai összetételű virtulatourist.com team. "Egészen jól összeszoktunk a nap folyamán, mi ugyanis Budapesten találkoztunk előszor élőben, addig csak virtuális kapcsolatunk volt. Az autónk, az 1986-os Moszkvics eddig kiválóan megy, már nevet is kapott tőlünk: Szimfonia. Ugyanis félóránként újabb és újabb hangok jönnek elő valahonnan, majd az egesz összeáll egy nagy nyöszörgő szimfóniává."- mesélte Frank Noe, a csapat egyik amerikai tagja.

Az este folyamán a versenyzők egy mostari étteremben több üveg helyi sör társásagában megünnepelték a magyar geotracer.hu-Malibus, valamint a norvég Polar Bears csapat egy-egy tagjanak születésnapját.

A csapatok kora reggel indulnak el a koszovói Pec városa felé, hiszen a Montenegrón keresztül vezető 398 kilométeres szakasz nem lesz sétagalopp.

================================================================================

The brief summary of the first day

Day one of the Caucasian Challenge began bright and early on a fine Saturday morning, as the teams gathered at the starting line in Memento Park in the outskirts of Budapest. The park holds statues gathered from the Soviet regime in the country – they have been placed together here as a reminder of times that were. It was beneath the shadows of these statues that the rally organizers said a few last words to the participants. Then at promptly 9:00, the fifteen teams started their epic journey.

This first stage was a long warm-up – 638 kilometers of road meant to help the teams get used to their vehicles, navigation systems, and generally being on the road. Not one of the teams reached the day’s goal within the allotted time, due to various incidents, some verging on the bizarre. Team number 21 ‘Silver Arrow’ had problems with their vehicle after they burned 100 liters of gas in the first 100 kilometers. DB Team somehow got involved in a police chase in Bosnia, but managed to escape unscathed. The virtualtourist.com team was the last to arrive at the hotel. The members of this Italian-Portuguese-American team only met one another on race day, so the first stretch of this journey was spent getting to know one another, along with their unusually noisy car, which they dubbed Symphony.

The first night was spent in exhausted celebration. The festivities included the celebration two birth dates: Laszlo, from team Geortacer.hu-Malibus, and Atle from the Norwegian team Polar Bears. At dinner the teams enjoyed ćevapčići (a wonderful grilled meat dish), and numerous beers were enjoyed by all. Sleep was short but wonderful, as the teams rested for the next leg of the challenge.

Just hours till the start / Már csak órák a startig

2008-08-29T02:27:00.000+02:00

Nem tudtam befejezni a felmérő túráról készült beszámolót, hazaértünk után elborított a meló. Már csak egy nap van hátra, de addig mér tízfelé kell szakadnunk. A külföldi csapatok egy része már megérkezett. Holnap egy kellemes kis szabadtéri grillezés és buli a Memento Parkban. Utána már csak be kell dobálni pár cuccot egy táskába és mehetünk. (Ha ez ilyen egyszerű lenne...)

A túráról igyekszünk rendszeresen írni. Nem biztos, hogy mindig én.
Szerintem kalandban és eseményben nem lesz hiány.

=========================================

I simply couldn't finish uploading all the photos I wanted to the blog. After getting home we had loads of things to do, working day and night. Just one more day but so many things to arrange...
Some of the foreign teams have already arrived. Tomorrow we have a nice little barbecue party in Memento Park. Then we just need to throw a couple of things into the bags and ready to go. (I wish it was that simple...)

We plan to write often from the rally. Not necessarily myself.
I think we will have enough adventures to write about...

Örményország hatása alatt / Dealing with Armenia

2008-08-19T01:11:00.000+02:00

Örményországban rengeteg az igen-igen régi kolostor. A képen a Haghpat egyik rlszlete, sírkövekből kirakott padló. Egy dologra biztosan emlékszem az info tábláról, ezt az épületegyüttest a XII. században újították fel. Mondom akkor újították fel. Jó régi volt már. / There are numerous very-very old monasteries in Armenia. This is the Haghpat monestery and the interior floor made of tomb stones. I remember one thing for sure from the info plaque at the entrance: this building was renovated in the XII. century. I said renovated that time. It was pretty old then...

Izé... egy tanácsom van: sose igyál házi készítésű sompálinkát Kilikia sörrel keverve. Főleg ne sokat és ne hajnalig. Ha nem vigyázol, te is ilyen leszel tőle. Én szóltam. / Errr... I have an advise: never drink home made cornel spirit with Kilikia beer. Especially not in quantities and not till dawn. You will look like this. I warned you.

Az egyik kedvenc helyünk Jerevánban: Café Glamour. / One of our favourite places in Yerevan: Café Glamour.

Örmény vendéglátás. A srácok tényleg jól tartottak minket. Ők így szeretnek enni: rendelj mindenből kétszer annyit, mint amit te és a társaság meg tud enni, biztos, ami biztos. / Armenian hospitality. The guys treated us well. The way they like to eat: order twice as much as you (and your company) have a chance to eat just to be on the safe side.

Virágos mező a Sevan tó partján / Wildflowers next to Lake Sevan.

Őszintén szólva beleuntam, hogy az ezeréves, kátyús utakon zötykölödök napokon keresztül. Úgy döntöttem, itt a váltás ideje. Kiválasztottam az új felvezető autót. Ő lesz az, neve Belaz. / To be honest i'm really fed up with the terrible roads full of potholes. I decided to change vehicle for the pace car. This is the new one. Its name is Belaz.

A háború maradványa. Vagy csak kint hagyták turistacsalogatónak. Vagy csak a fémgyüjtők nem tudták elvinni. / Residuals of the war. Or just another tourist trap. Or the guys collecting metal couldn't take it.

Pofás kis kanyon útban Vank felé / A pretty little kanyon on the way to Vank.

Megint egy kolostor, megint nem mostalában épült darab. ez a Dadivank. / Another monastery, another quite old one: Dadivank.

A modern népművészet egy példája a karabahi Vank utcáin. És ez nem volt egyedül. / The example of the modern folk art on the streets of Vank, Karabakh. And he was not alone...

Grúzia: még az események előtt / Georgia: before "those events"

2008-08-15T14:10:00.000+02:00

Folytatom a félbeszakadt képhíradót, ahogy látom utoljára Mestiában, Észak-Grúzia Svaneti tartományában jártunk.

I continue the photo blog we suspended for a while, as I see we have ben to Mestia , the Svaneti region of North-Georgia last time.

Az Ushba csúcs, 4710 méter magas / Mount Ushba, the peak at 4710 meters

Tipikus kép a Svaneti régióból: kis falu középkori tornyos házakkal és havas csúcsok - lenyűgöző. / A typical picture from the Svaneti region: a small village with medieval houses with towers and snow-covered peaks... fascinating.

Gleccserek Mestiától keletre. Sajnos a meleg miatt (ami állítólag globális) erőteljesen olvadnak, így megvan a veszélye, hogy hamarosan eltűnnek. / Glaciers Eat of Mestia. Unfortunately due to the warm weather (used to be called global warming) are melting extensively so there is a good chance that they will disappear soon.

Még egy unalmas kép a Kaukázusról... / Just another boring image from the Caucasus.

A Mestiából Lenthekibe vezető út - a futam egyik legnehezebb és leglátványosabb szakasza. / The road from Mestia to Lentheki - one of the most difficult and most scenic part of the race.

Tipikus bevásárlóközpont a hegyi régióban. A képen Szabolcsot szédíti meg a választék. / A typical supermarket in the mountainous region. Szabolcs is stunned by the selection of goods.

Tankolás Lenthekiben. Ez kísértetiesen emlékeztet egy idei tankolásunkra Mali és Mauritánia között. Vajon miért... / Petrol station in Lentheki. Thi strongly reminds me about the tank-up between Mauritania and Mali. I wonder why...

Egy másik benzinkút, már a főúton, útban Gori felé. Úgy tűnik a környéken rájöttek, hogy az olajbiznisz bebukik és átálltak a mezőgazdaságra. A tető meg kapóra jött... / Another petrol station, now on the highway on the road to Gori. It seems that the locals realized thatthe oil business is declining ant they switched to agriculture. And the cover came handy...

Gori, amiről annyit hallani mostanában a hírekben, mint anno Sarajevóról. A képen talán a világ legutolsó köztéri Sztálin szobra. És nem is akármilyen méretű. / Gori, the city you can here in the news as much as Sarajevo 15 years earlier. Probably the last Stalin statue in the world standing in front of a municipality building. And it's big...

Esküvői fotózkodás Sztálin szülőháza előtt. Talán a fiatalok azt gondolják, hogy szerencsét hoz. Mint ahogy nem hozott szerencsét néhány millió embernek... / A wedding photo shooting in front of the house where Stalin was born. Probably they think it brings good luck. As he didn't really bring good luck for a couple of million people.

Tbilisi, az egyik legrondább épület amit valaha láttam. A szocreál építészet kiváló példája. Látni kell! / One of the ugliest buildings I've ever seen, in Tbilisi. A great example of the socialist architecture. A must see!

Tbilisi. Múlt és jelen. (Igen, a telefon működött!) / Tbilisi, past and present. (Yes, the phone did work!)

Újra a fedélzeten / Back on board

2008-08-15T13:47:00.000+02:00

Régóta nem írtunk, ezért mindenkitől elnézést kell kérnünk, sokan a fejünkre olvasták, hogy megakadt a blog, ami számunkra azt jelenti, hogy sokan szeretik olvasni.

Épp egy hete értünk haza az útvonal felmérő túráról és ahogy kitettük a lábunk Grúziából elkezdődött a patália.

Nem mennék bele részletesen a dologba, nem vagyok katonapolitikai szakértő és nem feladatom megítélni a kialakult konfliktust. Az biztos, hogy a média, akárcsak más esetekben rendesen lövöldözött vakon, fogalmuk sem volt, hogy mi történik, igyekeztek átvenni különböző hírügynökségi jelentéseket, amik természetesen egymásnak ellentmondó híreket közöltek.
Szerencsére közvetlenül vagy közvetve vannak ismerőseink a térségben és folyamatosan kapjuk és kaptuk a híreket.

Furcsa ezt mondani, de talán szerencsénk is van (a futam szempontjából), hogy ez mosttörtén, nem 2 héttel később. Így majd' egy hónapunk van, hogy Grúziába érjünk, és ha a "háború" 6 nap alatt lezajlott, akkor egy hónap alatt azért (ha politikailag nem is, de katonai akciókat tekintve) normalizálódhat a heyzet. Bízunk benne, hogy az északi szakaszokat is meg tudjuk csinálni, hiszen az a legszebb - igaz, legnehezebb - szakasza talán az egész versenynek.

Mert verseny az lesz, senki nem gondolta egy percig sem, hogy némi csetepaté eltántoríthat bennünket a Kaukázus Rali megrendezésétől...

Gori after the bombing
(Photo: Dimitar Dilkoff/ AFP/ Getty Images
==========================================

It' a long time we wrote here last time, we need to apologize for that, many of our readers wrote that they miss our posts... in a way this means that a lot of people like reading this blog and expect more frequent news.

We get back to Budapest exactly a week ago from the mapping mission and right after we stepped out of Georgia the madness started.

I wouldn't start analyzing anything now, it's not my duty and I'm neither a politician, nor a smart expert, all in all I don't want to make judgements at all. What I know is that the media (like so many times before) was shooting blind most of the times when they were taking the contradicting news frm different news agencies.
Luckily we have direct or indirect contacts in eorgia and the regio so we got and we get up to date news quite frequently.

It's a bit weird to say but we're lucky that this conflict happened now and not let's say 2 weeks later. We've got almost a month now to reach Georgia and if the "war" has ended in 6 days we have a good chance that - even if not politically, but at least military-wise - the conflict ends and everything will be back on track.
We truly hope that we can make the northern part of the loop in Georgia since that's the most fascinating (and the most difficult) part of the rally.

As there will be a rally , no question about it. We havent planned for a second to call off this great journey. Adventure travel- with some hot spices....
(Photo: Justyna Mielnikiewicz for The New York Times)

A torokoknek vege, a gruzok jonnek / Turks are over, Georgians are coming

2008-07-30T15:41:00.001+02:00

Nyilanvaloan mi kisse elorebb tartunk, mint ez a blog, de attol en meg ugyanugy jelenidoben fogok irni. Nehany kep Torokorszag Eszak-Nugati szegletebol es a hegyek fele menven Eszak-Gruziabol.

/ Obviously we are a bit ahead of this blog, but that won`t stop me writing in present tense. Some snapshots from North-Eastern Turkey and our way up to the mountains in Northern Georgia.

Az Ishak Pasa szeraj - szeduletes helyre epitett ezeregyejszakat idezo epulet egyuttes. epp felujitas alatt, igy sajnos tobb resze zarva, de igy is kotelezo. / The Ishak Pasha serai, built on an amazing spot and resembles the tales of thousand-and-one-night in everyone. unfortunately many parts of the nuilding is under renovation, nevertheless a must to see.

***

A szepseges Ararat hegy. ormenyorszag egyik jelkepe, amit az ormenyek csak a tuloldalrol lathatnak. / The mighty Mount Ararat. The symbol of Armenia they can only see from the other side of the border.

Kurd pasztorfiu es anyja. / Kurdish shepard boy and his mother.

Vizeses Muradiye mellett. / Water falls near Muradiye.

Valami, amit nagyon regen lattunk. Eso!

Igaz, csak par csepp es az is 2600 m felett, de megis... / Something we haven't seen for a while - Rain! Though only a few drops and above 2600 meters, still...

A semmi kozepen kifogyott a benzinunk, egyetlen otletunk volt, vissza gurulni a 300 meterre levo katonai ellenorzoponthoz. Azok majd kitalalnak valamit. Benzinuk nem volt, de imadtak fotozkodni. / We ran out of petrol in the middle of nowhere in Eastern Turkey. The only idea was to roll back to the military check point about 300 meters back, hoping they will figure out something. They had no petrol but they loved to make photos with us.

Kaszalasbol hazafele, Kars, Torokorszag. / Man back home from work, around Kars, Turkey.

Tobb tucat ilyen vizeseses-vizatfolyasos helyen kelunk at. Ez Achalcihe es Batumi kozott valahol Gruziaban. / We crossed dozens of streams like this. This is somewhere between Achalcihe and Batumi in Georgia.

Keszultunk a vadkempingezesre. A mobil zuhany friss orrasvizzel toltodik. / Getting prepared for the night under the stars. Mobile shower is being filled with fresh water.

Ut Jvariba - Eszak-Gruzia. / Road to Jvari, Northern Georgia.

Egy helyes ki volgyzaro gat Jvari mellett. A szallasunk mellett talalhato, vannak gatra nezo es gatra nem nezo szobak. / A nice little dam next to our hostel. We have rooms with and without dam-view.

Naplemente es egy felho a volgyben - valahol utban Mestia fele egy hago tetejen. / Sunset and a cloud down in the valley - somewhere on the road to Mestia on a pass.

Ilyen hidak szelik at a folyot tobb helyen a Svaneti regioban / These kinds of bridges cross the river around the Svaneti region in Georgia.

Ut Mestiaba / Road to Mestia

Helyi hamburger: allati jo, frissen sult, daralt husos kaja egy mestiai etteremben. / The local hamburger: a fantastic meat filled pie in a restaurant in Mestia.

Rovid osszefoglalo / A brief update

2008-07-27T10:29:00.000+02:00

Az elmult napokban nem volt alkalmam internet-kozelben lenni, orultem, ha melegvizet talaltam. Viszont az ut eddigi legszebb szakaszat jartuk be. Nehany foto meseljen rola.

Var a torok tengerparti szallasunkal szemben. Reggel aki sportembernek erzi magat kiuszhat a szigetre. / A castle in front of our hotel on the Turkish riviera. You can swim there in the morning if you feel fit enough.

Torokorszag az utepitesek orszaga. Mindenutt hihetetlen utemben turnak, epitenek, szelesitenek. / Turkey is the country of road constructions. Unbelievable how the make new roads all over the country.

Itthon kave es esetleg husleves folyik a benzinkuton az automatabol, a torokoknel motorolajat is lehet venni. Kivalo opcio, ha nem kell egy egesz flakon. / Usually you can buy coffe and maybe soup from a petrol station vending machine, but in Turkey you can buy motor oil! A great option if you don`t need the whole bottle.

Kurdisztan termekeny videke. Mit mondjak, meleg voplt. / The fertile lands of Kurdistan. It was hot.

Del-Torokorszag egyik legerdekesebb helye a Nemrut-hegy. Itt lesz egy kivalo szallasunk is. Medence, havaj. Masodik kep. Az elson a hegyre vezeto kaptato. / The Nemrut mountain is one of the higlights of the Southern Turkish trip. We`ll have accomodation here. Pool, cool. Second photo. The first one shows the steep way up to the summit.

Mindenki hallott mar az Eufrateszrol, ugye? Na, most at is kompolunk majd rajta. / Everyone heard about the Euphrates river, right? Now we are going to cross it. The name of the village before the ferry is: Feribot. Charming.

Egz nap ket hiressegen is athajtunk, kimeletlenul. Ok Batman es Bitlis. Derick is elerheto lenne de eleg nagy, kb. 160 km-es kitero. O meguszta. / We cross thwo celebrities in one day, Batman and Bitlis.

Torokorszag legnagyobb tava a Van to, itt egy remek kis kempingben alszunk egyet. Szemben ez a sziget egy kozepkori ormeny kolostorral. Nincs ebben semmi fotosop, tenyleg ilyen a naplemente. / The biggest lake in Turkey is Lake Van. We will sleep in a charming little camping here. Opposite there is this island with a medieval Armenian monastery. No photoshop here, this is how the sunset look like.

Kevesebb duma, több kép / Less blabla, more pics

2008-07-19T23:29:00.000+02:00

Rájöttem, hogy egyszerűen képtelenség normálisan, napi szinten vezetni ezt a napló-beszámoló-szerűséget. Egész nap megyünk, jegyzetelünk, fotózunk, pontokat keresünk és tűzünk, GPS-t nyomkodunk, szállásokat alkuszunk, mindezt 45 fokban, este vagy van net a szállodában, vagy nincs... nem tudom utolérni magam.

Sokkal jobban járok én is és a nyájas olvasó is, ha képeket teszek fel és írogatok ezt-azt mellé.
OK?

====================================================

Folks, I've realized that I can in no way update this blog regularly and properly: we drive and take notes and take pictures and search for/register points for the competition, and push the GPS buttons and make hotel deals all day in 45 degrees, we either have or we don't have internet in the evenings... I just cannot catch up.

We are all better off if I simply upload photos and comment them in a couple of words.
OK?

Az Ohrid-tó 1600 méterről / Lake Ohrind taken from 1600 meters above s.l.

Ritka tünemény (akár a meséskönyvekben): eső egy darab felhőből az Ohrid tó felett / Something you probably see only in story books: rain from just one cloud above Lake Ohrid

Nem limó, halottas Lada Niva. Vajon miért Bel-fast a cég neve? / Not a limo, a funeral Lada Niva... but why do the call the company Belfast?

Egy atom-szockó szálló bejáratánál. Azt hiszem a légkalapácsos munkásember bronzszobra híven kifejezi mindenki számára a szálló jellegét. Nem vicc a hely, ma már csak filmekben látni ilyet. Keményvonalas kaukázusralistáknak kötelező. / By the entrance of a real gem hotel from the socialist Yugoslavian era. The good worker with the jackhammer says it all. A must for hardcore caucasianchallengers!

Arkagyij, a felmérőautó pózol egy hegyi patakban. Valahol Macedóniában. / Arkadiy, the scouting car posing in a stream. Somewhere in Macedonia.

Driving to the Ataturk bridge, Istanbul, Turkey / Útban az Atatürk híd felé Isztambulban.

Átkelés a Boszporusz-csatornán Ázsiába. / Crossing the Bosporus Channel. Welcome to Asia.

Út Konyába. Széles, hosszú, rohadt meleg. / Road to Konya. Wide, long, damned hot.

Út Konyából. Széles, hossző, rohadt meleg. / Road from Konya. Wide, long, damned hot.

Rettentő elfoglalt ember lévén ezer éve nem jutok el fodrászhoz. Utoljára 9 hónapja voltam. Már decemberben terveztem, de most végre Konyában végre. A képen a mester munkában. Ha azt mondom maximalista volt szakmáját tekintve azzal szerintem megsértem. Kínosan precíz, de érdekes volt a szessön, mindennkinek ajánlom. Bár amikor égő pálcát nyomkodott az arcomhoz meg mindenfelé, akkor kicsit megijedtem. De úgy tettem, mintha ez nálunk is mindennapos lenne. /
As a terribly busy person (hehe) I had no time to see a barber for months. Last time I planned a visit in January. But now... in Konya... finally. The master at work on the picture above. If I say he is a perfectionist he might offend him. He is painfully precise doing his job. A great session, I encourage everyone to try him. However, when he started to wave with a stick in flames around my face I was a bit scared but pretended to know what he's doing since this is something daily routine at home as well...

A mester és a mestermű / The master and the masterpiece

Simán tudunk élni rajta. Döner-evés Isztambulban / We can easily live on this: eating döner in Istanbul

Mecset Konyában. Konya az iszlám vallási központ Törökországban. Ehhez mérten igen-igen korlátozottak a sörivási lehetőségek. Aműgy tök jó hely. /

A mosque in Konya. This city is the muslim religious center of Turkey. So the possibilities to get a beer are highly limited. It's a nice place though.

Tótóltóig / From lake to lake

2008-07-19T23:13:00.000+02:00

Az ohridi turistáskodás után a következő nap célállomása Bulgáriában a Belmeken tó. Mi a feladatok miatt addig nem jutottunk odáig, Blagoevgradban aludtunk egyet. Remek kis város, komoly éjszakai élettel, mindenki kint az utcán, a pesti Liszt Ferenc tér hússzorosára nőve. Az árak kifejezetten barátiak, elég annyit mondanom, hogy egy kiváló rakija (törköly pálinka) belvárosi helyen 1.1 leva, azaz mintegy 130 forint. A sör és a kaja is hasonlóképpen olcsó. Állat jó szállást találtunk olcsón a „budai” oldalon, egy régi épületből átalakított szálloda, nagy kerttel, a szomszédban egy templommal, ami a rilai kolostor kicsinyített mása volt. Üdítően friss hely a nagyrészt csontszáraz albán-macedón szakasz után. Csak a harangláb ne lett volna 5 méterre szobánktól... azt az érzést, amikor reggel hétkor megszólalnak a harangok.... nem tudom, értünk szóltak-e, de nem volt túl felemelő.

A Belmeken felé haladva találkoztunk a Bulgária Rally versenyzőivel, konkrétan mellettünk repesztettek el a hegy felé vezető úton. Kiderült, hogy aznap van a hétvégi verseny időmérő edzése, arra melegítettek a fiúk.

Megtaláltuk a táborhelyet, nagyon tuti parti parti lesz. Sokáig nem élvezhettük, indultunk tovább Isztambul felé.

=====================================

After behaving as real tourists by the Ohrid lake we headed towards the Belmeken lake in Bulgaria. Obviously doing our daily job on the way we didn't get there, we had to stay in Blagoevgrad, a pretty and lively city. Prices are really affordable, let's take a couple of examples: a big shot of lovely raki in a cool downtown restaurant or bar is about 1/2 Euro, a premium beer is 80 cents, a great pizza is 3-4 euros.
We found a helluva plave for the night, a but up in a hill, fresh air, garden view, nice drinks, cheap room - in an old house converted to a hotel. Only one thing was a bit unpleasant, the bells of the nearby monastery at 6 AM, something like 10 feet from our window.

Driving to Lake Belmeken we met some fancy rally cars on our way (poor guys don't know what a real rally is), they warmed up for the timing session of the Bulgaria Rally which was held on the day we arrived there.

we found the ideal place for camping, lovely setting, right by the water on 1960 meters above sea level. Marked it, got some food and moved on towards Istanbul.

Tovább, tovább... / On and on....

2008-07-19T23:00:00.000+02:00

Az albán szaki (annak ellenére, hogy Nivát még életében nem látott), tökéletesen abszolválta a feladatot, mintegy 3-4 óra alatt szétkapta a gépet és kicserélte a kuplung kinyomócsapágyat. Arkagyij szebben muzsikál, mint valaha.

Szabi és a büszke szerelő a műhelyben / Szabi and the proud mechanic in his workshop

A Macedóniába vezető út már járható(bb) volt, a Preszpa tóhoz mentünk, a tervek szerint itt akartunk szállást keresni, de elég lehangoló kép fogadott: ott, ahol valaha virágzó turizmus volt, annak már csak a nyomait találtunk. Hatalmas szálloda lepusztulva, amit csak fecskék laktak, mellette kemping, ahol telepített lakókocsik rohadoztak szét. Körbejártuk a környéket, de semmi biztató, a tó is elhanyagolt, így a szomszédos, valóban szépen rendbe tartott Ohridi tóhoz vezettünk és meg is találtuk azt, amit kerestünk. Kiváló pihenőhely lesz a csapatnak a húzós albán szakasz után.

========================================

The Albanian mechanic (regardless he never saw a Lada before) ferfecty absolved the task and just within 3-4 hours he took it apart and changed the defected bearing. Arkadiy works now better than ever!

The road to Macedonia was better-ish, we drove to the Prespa lake where we wanted to look for accomodation, but the scene we saw there was pretty depressing: where once was blushing tourism, today we only see huge abandoned hotels inhabited by swallows and camping sites with caravans eaten by rust. We were driving around but nothing promising, so we headed to the nearby Ohrid lake which is a different world, tidy well run with nice beaches and lively cities. And we did find the perfect party spot for the rally guys! They truly deserve a nice place and a couple of beers after the Albanian zigzags.