The blog in English! Available! Hurray!

Now you can enjoy the stories and the photos of the mad race called Caucasian Challenge 2008.
Just search for the flag at the second part of each post.

Start scrolling down...

Happy reading!

Tizenhetedik nap - Az utolsó nap… Jereván. / Day 17: the last day... Yerevan.

Felemelő mégis kicsit szomorú nap a mai – a futam utolsó napja. A táv nem túl hosszú és egyáltalán nem nehéz. Háromszázvalahány kilométer Kapantól Jerevánig. Végig aszfaltút. Szinte végig.

Útba esik ugyanis Örményország egyik legszebb, legvadabb helyére épített monostora, Tatev. Vétek lenne kihagyni, a versenykategóriában utazóknak pedig kötelező, hiszen még az utolsó napon is változhat a végeredmény, ha valaki megszerzi a több pontot érő, eldugott kincseket. A Tatev felé vezető út szörnyű minőségű, de mindenképpen megéri a kitérőt

Az első csapatok már délután 3 óra körül Jerevánba érnek és élvezik a medencét és a koktélokat a szálloda kertjében. A többiek 4 és 6 óra között érnek be.



Némi meghatottság mindenkin érződik. “Mégiscsak megcsináltuk.” 17 nap, terepjárók és szakadt Moszkvicsok, Ladák. 12 ország, 7800 kilométer. Erre inni kell. Megjelent a virtualtourist.com kék Moszkvicsa is, ők egy rövidebb úton jöttek Jerevánba.

A szálloda hallja hamarosan nyüzsgő piactérhez hasonlít, mindenki koccint, élményeket oszt meg, Józsi az RTL Klub Fókusz tudósítója filmez és interjúkat készít. A szálloda előtt tucatnyi újságíró, kamerák, fényképezőgépek, jegyzettömbök. Hiába, ez egy kis ország, ahol nem sok minden történik. Kérdések özöne, a szervezők egyik kamerától a másikig mennek. Miért ide? Miért pont Jereván? Miért most?





A sajtó kedvéért csinálunk egy mű-megérkezést is, mindenki kocsiba vágja magát és elhajtunk a főtérre dudaszó közepette, majd vissza egy másik térre, ahol mindannyian elférünk és ahol már várnak minket. Újabb kamerák és fényképezőgépek. Az egyik Toyota hátó ajtaján már sorakoznak a feles poharak, a versenyző mindenkivel koccintani akar.



Este hivatalos eredményhirdetés egy részünkre kibérelt klubban a belvárosban. Kialakult a végeredmény. Amikor a mezőny már kissé bemelegedett átadjuk a díjakat. Megdolgoztak érte, nem volt egyszerű. Lássuk hát:

III. helyezett:
18, Don’t Panic
Takács “Michael” Zoltán és Kovács Iván
Toyotra 4Runner

II. helyezett
30, DB Team
Nagy “Four Finger” Miklós, Császár Péter és Csáki Tibor
Suzuki SX4 (2WD

I. helyezett, a Kaukázus Rali bajnoka
24, Scuderia Coppa Amici
Mekler László és Mikó-Mekler Edit
Toyota Land Cruiser



Az eredményhirdetés után elszabadul a buli, a DJ keze alatt égnek a potméterek, a bárból kezdenek elfogyni az italok.
Megcsináltuk.
Vége.

(De csak átmenetileg…)

=============================================================



Day 17: the last day... Yerevan.

This is it – the final leg of the 2008 Caucasian Challenge. The day is to finish in the modern town of Yerevan, where all teams will be treated to a night at a fancy hotel. The last stretch is short – not much over 300 kilometers to drive – and it is easily accomplished by everyone, especially since the roads were asphalt most of the way.

Early on, a stop is necessary at the wonderful Tatev monastery. It’s necessary first because it’s absolutely beautiful, and second because a little ‘treasure hunting’ there will score teams some last-minute points, possibly giving them the edge they need to win the challenge.

It was just 3 pm when the first teams arrived in Yerevan. Immediate festivities included a dip in the pool and a few cocktails for everyone. By 6 the last team arrived, and the celebrations really started. After 17 days, 12 countries, 7800 kilometers, several breakdowns and lots of alcohol, everyone had finally made it!



The next few hours are a busy mash of TV cameras and journalists. The local media was very curious about why their small country was chosen as the end point of this wonderful event. Questions were asked, answers were provided, and lots of pictures were taken.



The teams even stated a fake arrival for the press, with everyone driving animatedly into the town’s Republic Square, with horns honking and mouths cheering.



The night ended with an official closing ceremony at a bar that the organizers rented downtown.



The final results were in, and it was time to hand out trophies. So, who won?

3rd place:
Team number18, 'Don’t Panic'
Zoltán “Michael” Takács and Iván Kovács
Toyota 4Runner

2nd place:
Team number 30, 'DB Team'
Miklós “Four Finger” Nagy, Péter Császár and Tibor Csáki
Suzuki SX4 (2WD)

The winner, the champions of the Caucasian Challenge 2008:
Team number 24, 'Scuderia Coppa Amici'
László Mekler and Edit Miko-Mekler
Toyota Land Cruiser

Congratulations, everyone!!

Tizenhatodik nap - Több országban egy időben: Karabah, és a senki földje /Day 16: In several countries at the same time: Karabakh and no man's land

Reggel a csapatok Vankból a közelben lévő és az egyik legszebb örmény monostor, a Gandzasar épület együtteséhez mentek, majd a kulturális reggeli után folyatatták útjukat az ország fővárosa, Stepanakert felé.



Itt kellett volna megkapniuk a karabahi vízumot, de miután vasárnap volt és a megfelelő hivatal nem volt nyitva, a szervezőket segítő örmény srácok tanácsára hagyták az egészet és egy sokkal érdekesebb program után néztek. Az örmény fiúk ugyanis szerveztek egy meglepetés programot, Kalasnyikov lövészet az egyik karabahi katonai bázis területén.



Nem tudom, nálunk (vagy bármelyik európai országban) mit szólnának és mennyi esélye lenne annak, hogy beviszek tizenegynéhány külföldi autót és utasaikat egy katonai bázisra, majd ott éles lövészetet tartok viccből nekik… ez itt nem jelentett problémát.



A biztonsági előírások és a fegyver használatának elmagyarázása után mindenkinek megadatott, hogy rövid időre megsüketüljön és először fekvő, majd álló helyzetből lőhessen a lőtéren egyes, majd sorozatlövő módban. Mondanom sem kell, osztatlan sikert aratott a közbeiktatott program, és Thomas a német kontingens hálája jeléül az itteni katonáknak is ajándékozott egy focilabdát. Az átadási ceremónián megmutatta, hogy hogy lőnek a németek és az égbe küldte a bőrt.

Miután mindenki kilövöldözte magát, Aghdam városába mentünk, amely pont a frontvonalon áll. Elképesztő és megdöbbentő a látvány, a valaha százezer lakosú város ma teljesen romokban áll. Érdekes módon a város közepén szinte érintetlenül áll egy mecset, amelyben manapság tehenek hűsölnek, de fel lehet mászni a két minaretbe és onnan 360 fokban lehet látni a valaha volt város romjait.



Aghdamból dél felé indultunk és ahogy haladtunk előre úgy néptelenedett el teljesen a regió. A Karabah határain kívül eső területeken gyakorlatilag nem lakik senki, órákon keresztül lehet autózni úgy, hogy senki nem jön szembe, sem autó, sem ember, sem állat. Elhagyott szőlőültetvények, rozsdásodó, szovjet időkből megmaradt útjelzőtáblák és romok mindenütt. Nomeg aknamezők az út két oldalán. A környéket jól ismerők azt mondják, még ma sem tanácsos 10 méternél jobban eltávolodni az aszfalttól, mert - külföldi aknamentesitő brigádok erőfeszitései ellenére - még több százezer akna rejtőzik a földben errefelé. Érdemes komolyan venni.



Az iráni határ csak néhány méterre van, a határfolyót követjük végig, egészen a senkiföldje-örmény határig.
Ezen a szakaszon található az egyik legveszélyesebb és legérdekesebb hegyi út is, gyakorlatilag a hegy oldalába vájt egy (fél)nyomsávos csapás, amin kanyarogva elérjük a Kapanba, a ma esti célunkhoz vezető vadonatúj műutat.
A Ladák és a Moszkvicsok ma is szenvedtek, különösen az utolsó szakaszon, mert nem bírták az emelkedőket. Különösen a sárga Moszkvicsot kell lépten-nyomon szerelni, de ahogy az lenni szokott, egyszer csak megtáltosodott és meg sem állt a célig.

Este 9 és 21 óra között végülis mindenki beért a szocreál Lernagordz szállodába, ahol vacsora után felköszöntöttük újabb születésnaposunkat, Laurel-t. Miután a szálló étterme bezárt, az este egy komolyabb házibuliba torkollott, amelyet a G’Roby csapat “lakosztályában” tartottunk.



A verseny rendkívül kiélezett, a DB Team igyekszik behozni több napos lemaradását, amelyet a budapesti kitérővel szereztek, de a Scuderia Coppa Amici és a Don’t Panic ugyanúgy esélyes a győzelemre.

=====================================================================


Day 16: In several countries at the same time: Karabakh and no man's land

This day, nearly the last in the challenge, brought the teams back once again into Armenia. In the quest to leave Karabakh, however, it was learned that the visa office is not open on Sundays, so plans had to change. Some local friends of the organizers had a plan that made the day far more interesting than filling out visa forms – they lead the teams to an Armenian military base to play with guns. Nobody is quite sure how a great group of foreigners driving a motley bunch of cars with foreign plates were able to enter a military base and shoot guns, but it happened, and everyone enjoyed learning to fire AK-47 rifles, first on single-shot mode, then on fully-automatic.





After the guns, the teams headed towards the infamous city of Aghdam which lays right on the frontline. The town used to have 100,000 inhabitants, now it’s completely abandoned and in ruins… the view of the city from the only building that miraculously survived the bombing, the minaret of the Aghdam mosque was truly a shocking and heart-smothering.





After the ghost city of Aghdam teams turned South into very deserted lands. The next few hours were spent driving, and not a single car or person was met along the way. Nobody lives in this area anymore – buildings are bombed, deserted, and the signs are still left over from the Soviet era. The road followed the Iranian border for a long distance. Before long, the teams faced a new kind of challenge – a stretch of ‘road’ carved into a mountain side, barely big enough for the 4WD trucks to pass through. After a few dangerous kilometers of this, they were back on asphalt, much to the relief of the teams driving Ladas and Moskvitches, who had a very hard time with that dangerous pass.






Teams arrived at the hotel earlier than in recent nights, and were able to enjoy a hot meal, and to celebrate the birthday of Laurel, the one of the American members of team virtualtourist.com with beer, vodka, cake and smiles. The hotel restaurant eventually closed at midnight, but the party didn’t finish for some until the sun was nearly up. Only one day left, and the competition is very close: teams DB Team, Don't Panic and Scuredia Coppa Amici all have a chance to win the race!

Tizenötödik nap - Hegyi Karabah: az ország, amely nincs is / Day 15: Mountanious Karabakh: the coutry that doesn't exist

A mai nap a futam egyik legizgalmasabb napja, ugyanis ma lépünk át Hegyi Karabahba. Illetve nem oda lépünk át, csak Örményországból ki, de a túloldalon nincs újabb ország.
Mindegy, ez kissé bonyolult, lényeg az, hogy a következő két napban az örmény-azeri háborút követően kialakult érdekes politikai területen utazunk, hol Örményországban, hol a Karabahi Köztársaságban, hol az ezek közötti több száz kilométeres senki földjén, vagy a frontvonal , illetve a tűzszüneti zóna határán.



Az Örményország észak-keleti csücskében fekvő Noyemberyan városkából utunk dél felé vezetett, az ország legnagyobb tava, a 2000 méter magasan fekvő Sevan-tó irányába. A tavat elérve kelet felé fordultunk és a tópart mentén haladtunk az örmény határig. Határ ugyan nem volt, de a GPS-ünk jelezte, hogy mikor értünk be elméletileg Azerbajdzsánba. Innen a táj ismét nagyot változott, magas hegyeken, szűk kanyonokon keresztül haladtunk, a háborúból ottmaradt kiégett tankok szegélyezték az utat.



Több csapat eltévedt a napi cél, Vank városába vezető úton, a Nivából majdnem teljesen kifogyott a benzin, de szerencséjükre találkoztak a 04-es Groby csapattal, akik szintén eltévedtek, így az Unimogban talált 10 liter benzinnel tudták folytatni az utat.



A nap végi szállás kemping lett volna Vank mellett, de a legtöbb csapat úgy érezte, hogy inkább invesztál egy kicsit több pénzt a szállásba és a városban található két hotel egyikében maradt.

Az utolsó csapatok hajnali fél 3 körül értek be, de sokaknak még ekkor sem ért véget az éjszaka. A 77-es rajtszámú lengyel Musial team egyik tagja az éjszaka során úgy összebarátkozott a helyi kiskirállyal (aki gyakorlatilag megvette az egész települést, mindet ő finanszíroz, tulajdonol és mindenki neki dolgozik), hogy másnap reggel komoly problémái voltak az autóvezetéssel.

=================================================================



Day 15: Mountanious Karabakh: the coutry that doesn't exist

This was a day of travel through some very politically interesting areas. Borders were crossed into countries that don’t exist, and maps showed country lines where no border crossings took place. The recent Armenian-Azeri war left much of this area in dispute, so it was never clear to the teams exactly what country they were officially in was it Azerbaijan, Armenia, Karabakh, or some unnamed no-man’s-land?





Despite all of this, the teams had a good day of driving. Early on they passed by the beautiful Lake Sevan, which sits high at 2000 meters above sea level. The scenery changed as the day went on, and the teams passed lofty mountains, beautiful valleys, and burned-out tanks on the side of the road.



Some teams got a bit lost on the way. The Pace Car almost had a catastrophe when they nearly ran out of gas in the middle of nowhere, but luckily Team G'Roby also got lost in the same place, so they were able to give some petrol to the grateful driver of the Lada Niva, and everyone made it to camp site at the end.

Actually, nobody cared to camp that night, so all teams spent a little extra money for hotel rooms in Vank.



The last team rolled in late, around 2:30 am, but for Grzegorz from Polish team 'Musial', the night was much shorter than even that – he stayed up late drinking and talking with a man known as King, who actually owns the entire town of Vank!

Tizennegyedik nap - Örményország határán: bürokrácia és csapolt sör / Day 14: at the border of Armenia: red tape and draft beer

A Tbilisiből kivezető út megtalálása már önmagában komoly feladat elé állította a csapatokat, ugyanis az ország (de különösen a főváros) nem arról híres, hogy táblák özönével zavarná össze az autóst.



Miután a külvárosok megtekintése után megleltük a helyes irányt, a laposabb dél-grúziai dombvidéken át jutottunk el az örmény határig.
Míg a grúzok elég felületesek a határátlépéseket tekintve, az örmények a bürokrácia megszállottjai. Kedvesek, segítőkészek, de irgalmatlan mennyiségű papírt kell kitölteni, aláírni és lepecsételni.



A 00-ás rajtszámú Lada Niva utasai érthető módon meglepődtek, amikor az ebédelő örmény határőrök lelkesen integetve és hangoskodva beinvitálták őket az egyik bódéba, ahol komoly mennyiségű (egyébként isteni) töltött főtt tészta és sült marhahús, friss kenyér valamint csapolt sör várta őket. Fejenként 3 sör több, mint elegendő kaja és tucatnyi közös fénykép elkészítése után kissé nehezen sikerült megszabadulniuk alkalmi vendéglátóiktól, de megértették velük, hogy előbb-utóbb szeretnének csatlakozni a mezőnyhöz.



Aki időben odaért, megcsodálhatta a Debed-kanyont és ezen a napon már megismerkedhetett az ősi örmény keresztény építészet egy-egy képviselőjével, pl. a híres Haghpat kolostorral, amely az esti szállástól nem messze található. Az épületegyüttes rendkívül érdekes és korát tekintve egy érdekes információ: a XII. században esett át egy nagyobb felújításon (!)
A csapatok átlagosan 2-3 órát töltöttek papírozással, ennek ellenére szinte mindenkinek sikerült beérnie emberi időben a Noyemberyan városában levő hotelbe. Az új országba lépést sokan kitűnő orosz vodkával és örmény sörrel ünnepelték, tudomásunk szerint a tulajdonos nem panaszkodott a fogyasztásra.



==============================================================



Day 14: at the border of Armenia: red tape and draft beer

Tbilisi’s virtual lack of road signs made the next morning difficult for everyone, and it proved a challenge just finding a way out of the city. This day’s route passed through the flatlands southern Georgia, finally leaving the country behind and entering Armenia. Unsurprisingly, the border once again proved interesting.



Teams faced no problems leaving Georgia, but the act of entering Armenia involved 2-3 hours of paperwork, stamps, and general bureaucracy.



While the border guards and administrative workers were helpful and friendly, the situation was still tiring. Well, for most teams it was.

Team 00, however, had a wonderful time at the border. They arrived just as the guards were breaking for lunch, and were treated to a cheerful invitation to join in! A table full of roast meat, pasta, and plenty of beer made this the best border crossing of the trip for these lucky team members.



After driving through the mighty Debed Canyon and visiting Haghpat’s awesome 9th century monastery a night of local beer and spirits awaited all teams, and everyone managed to arrive in Noyemberyan in time, despite the border complications and long drive it took to get there.

Tizenharmadik nap: Tbilisi, Grúzia másik arca / Day 13: Tbilisi, the other face of Georgia

Miután a mai nap kifejezetten rövid szakasz (némi kompenzáció a tegnapi kifejezetten hoszú szakaszért), a versenyzők pihenhettek és csak reggel 10 órakor indultak tovább Gorin keresztül a grúz fővárosba,Tbiliszibe.
Grúziában egyébként nyoma sincs annak, hogy itt néhány hete háború volt, minden pontosan ugyanúgy zajlik, mint azelőtt. Sem kiégett házak, sem felborult harckocsik, sem romok között síró gyermekek, ahogy azt a sajtó tálalta. Pedig kerestük, istenuccse kerestük, de nem akadtunk ezek nyomára. Csak egy kisebb felrobbantott híd és egy laktanya leomlott épületszárnya tanúskodott arról, hogy itt harcok lehettek.



A vonatok járnak, az utakon nem látszik semi… ez minden bizonnyal köszönhetö a helyiek élni akarásának és munkájának is, de tuti hogy a nemzetközi média is felnagyította a történteket. Szégyelljék magukat.



Gori belvárosát körbejártuk, fotózkodtunk a nagy Sztálin szobornál, többször végig sétáltunk a Sztálin sugárúton, meglátogattuk a Sztálin múzeumot és ettünk helyi specialitásokat egy vendéglőben. A “rettegett” város is pont úgy éli hétköznapjait, ahogy tette azt az “események” előtt.



Aki tehát húzódozna, mert túl sokat néz tévét az jöjjön bátran, most kevés (mindjuk úgy, nulla) a turista és jók az árak! Ha pedig nem akar egyedül belevágni, tartson velünk a következő Kaukázus Ralin!

Tbilisi pont olyan mint másfél honapja amikor a felmérő csapat először itt járt. Egy épülő-szépülő, átalakuló európai nagyváros, a mezőnynek este jutott ideje egy kis városnézésre. Tbilisi gyakorlatilag mindenben különbözik Grúzia egyéb részeitől, igazi kirakatváros. Jót tenne ennek a régiónak egy kis létbiztonság, nagy dolgokra képesek a helyiek ha megkapják a lehetőséget. A nagyhatalmak meg nézzenek magukba. De nem szokásuk.

Éjszaka befutott a 73-as rajtszámű Lada Samara, akiknek elromlott az autójuk a Jvari-Mestia szakaszon. Mestiában találtak egy lelkiismeretes szerelőt aki hosszas hibakeresés után "hibátlanra rakta" a gépet (akiket érdekelnek a technikai részletek: el volt ugorva a vezérlésük, pedig nemrég raktak bele egy új, német szíjat. most orosz van benne úgyhogy biztos elmegy még százezret). Mire készen lettek elállt az eső is a hegyen, úgyhogy átverekedve magukat a sártengeren lejutottak. Mivel tapasztalatlanok ilyen téren és az autó sem erre van kitalálva ezért kissé aggódtunk értük. Komoly teljesítmény volt, gratulálunk!

Újabb szervezőbizottsági taggal bővült a mezőny, befutott Aravind is a hajnali géppel, így az utolsó napokban kicsit könnyebb dolgunk lesz. A csapatok fáradnak, ezzel együtt a verseny is élesedik, egyre több a feszültség.

==============================================================



Day 13: Tbilisi, the other face of Georgia

This day’s destination was the Georgian capital of Tbilisi. Since the road was short, teams enjoyed a long morning, and didn’t get on the road until a leisurely 10 am. During the day, teams were very surprised to see almost no sign of the ‘war’ which, according to the media, had ravaged the area just a few weeks earlier. No burned-out vehicles or bomb craters as every expected to see. It seems the media just blew the situation out of proportion, though what exactly happened is still not clear.





Even in Gori, where the conflict was centered, things were operating as normal. The town still has its Stalin avenue, and statues from the Soviet era still stand. The teams had a long lunch in the town, sampling local food and drink. Everyone enjoyed the low prices and complete lack of tourists in the area!



The end of the day brought the teams to the big, modern city of Tbilisi. It stands in sharp contrast to the rest of Georgia. The short day meant teams had time to do some sightseeing, enjoying the river walk, jazz cafés, and local food.



Team Polar Bears had a hard time finding the hotel, and when they stopped to ask for directions, the man they asked turned out to be the hotel owner’s son! The Polar Bears didn’t have any trouble finding the local booze Chacha – though they warn others to stay away from it!



The day’s short journey and evening of rest did everyone good. With the end of the challenge just days away, everyone is exhausted, and the sense of competition is increasing tension between teams.